Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - Páskándi Géza: Testamentum nélkül avagy a ravaszság dicsérete (novella)

pironkodva, az ura hebegve) Róza nénitől: mármost legyen-e valamilyen szerződés, hisz a rokonok mind messze élnek s onnan mégsem ápolhatják az öregasszonyt. Róza néni szaporán pislogva nézett maga elé:

— Jaj szivecskéim, nem venném én a lelkemre, hogy a Gábor akarata ellen cselekedjek.

Hát így. Róza néni egykori röstellkedő méltányosság-érzete — úgy látszik — csak akkor volt harcias, midőn az urával állt szemben. De ahogy magára maradt, győzött benne a Gábor bácsi fifikája. Olyan ravaszkás tapasztalat volt ez, amelyről — immár birtokosként — ő sem mondhatott le. Hát igen, birtokon kívül ha kell, hanem, ellen- zékieskedik hebehurgyán az ember, de üljön csak a gazda székébe, mindjárt kiderül: nem is volt olyan ostoba az előző tulajdonos. Mennyit szidta szégyentelen önzéséért urát, míg élt. Minél többet töprengett, annál inkább rájött: vissza kell térni Gábor bátyánk jól átgondolt útjára. A herdálás vagy a méltányosság gondolata (szinte egy és ugyanaz) immár oly távoli és szeszélyes kalandnak tűnt a Róza néni szemében, hogy ajánlatos volt minél hamarabb elfelejteni. E kalanddal csak tüntetett, hogy ő független, neki van szabad akarata is. így történt hát, hogy kiszállt sírjából s meglátogatta magányos asszonyát Gábor bátyánk „hazajáró reflexe”.

Én még egészséges vagyok: élvezni tudom az önvédő, csík-eleven ravaszság cseleit!

így hát végülis Péterék s egy másik idegen: az elbeszélő siratják el méltóképpen Gábor bátyánk emberi jelenlétét s kihunytét e világból.

Csak mi, mert mind a jót, mind a rosszat érdek nélkül állítjuk róla.

No meg tán a Zsivány kutya siratja őszintén, ki azóta se került elő.

Sejthette ő is, hogy az öreg nem hagy testamentumot. O pedig nem osztozhat a rokonokkal.

Ha pedig mégis írt volna végrendeletet s a Zsiványt ebben rátestálja valakire: ugyan kinek kell egy ötesztendős, gubancos szőrű, piszkos kis eb, ki annál játékosabb természet volt, semhogy jó házőrző lehetne.

Olyan lett volna ez a végrendelkezés, mint ama híres költő testamentuma, ki tetveit s bolháit hagyta az előkelő urakra.

így hát: még mielőtt kihagyták volna az amúgysem létező testamentum pontjai közül, Zsivány kutya maga vonult ki tüntetőén a marakodás utókorából.

Jól járt, boldog volt, mert szabadon cselekedett.