Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - Balázs József: A fekete parádé (elbeszélés)

A lány cigarettára gyújtott és bólintott.

— A génekkel fog foglalkozni — az öreg megszorította Hamala vállát.

A nevetés egyszerre buggyant ki belőlük. Neumann úrnak minden erejét össze kellett szednie, mert olyan hatalmas erővel, olyan szárnyalóan szállt a nevetése, mint még sohasem életében. Szorongatta a mellét, mintha minden pillanatban szét akarná szakítani, miközben Hamala nem győzte az orrát fújni, hogy fel-feltoluló nevetését valahogyan megfékezze.

— A gének, a gének! — kiáltozott a volt cirkuszi fullajtár. — Nincs ennél a világon fontosabb tudomány. Pedig őt nem beszéltem rá, hogy meggyőzzön téged. Csak te nem akarsz nekem semmit sem elhinni — fenyegette meg a festőt, így emlékeztetve reggeli presszóbeli beszélgetésükre.

Mary elkomolyodott. Lassú szavait Neumann híven fordította Hamalának.

— Körülbelül még háromszor kell lefeküdnöm vele. A nicaraguaival. De az is lehet, hogy nem is nicaraguai. Lehet, hogy valami keverék, egy zsidó-mexikói, az is lehet, hogy amerikai, vagy hondurási, elég az hozzá, hogy kevert ember. De ez nem számít, én magamat szűznek tartom .. .

— Hát persze — bólintott az öreg. — Amikor aláírta a titkos záradékot, Mozart zenéje szólt — fordult hirtelen Hamalához.

Ezt a lány is megértette és helyeselt, „valóban így volt”.

— Remélem, hogy a Requiemet játszották — szólt közbe a festő.

— Szerintem egy vidám concerto grossót — ellenkezett Neumann úr. — így kell megünnepelni egy fekete revü születését!

— Vagy egy háremét — irigykedett a festő.

— Ahogy vesszük — elmélkedett a volt cirkuszi fullajtár. — De megadta a módját. Mert Mozart, az Mozart... Ha egy misét játszottak, ha egy concertot, Mozart már az emberiség kincse ... És ezért mondom, hogy megadta a módját. Én is így fektetném be a pénzemet, egy ilyen vállalkozásba ... Jól csinálták.

— Jól, a keveredék ember ... és igaza volt. így kell ezt csinálni — a festő még mindig irigykedett.

A lány azonban nem tágított:

— Én még szűz vagyok — mondta és újra megütögette a festő homlokát.

— Minden relatív —válaszolt erre Neumann úr és kiszállt a kocsiból. — Körülnézek, hátha találok valami kocsmát — szólt vissza a festőnek.

Alig távolodott el, Mary átült a festő mellé. Neumann urat már elnyelte a sötét utca, amikor belekarolt.

Hamalában egyre erősödött az a régi firenzei izgalom, meg a pár perccel ezelőtti is, s egyre biztosabb volt benne, hogy még az éjjel meghágja a táncosnőt. Csak úgy, általános magyar, azaz európai módra . .. Egyszer olvasta valahol, hogy bizonyos bennszülöttek a hasukat fogták nevettükben, amikor látták az európaiakat szeretkezni, lehet, hogy éppen afrikai négerek lehettek, lehet, hogy éppen Mary távoli ősei, akik látták, hogy a nagyhasú fehér férfi ráfekszik a szerencsétlen nőre. Állítólag a szeretkezés módjától kaptak nevetőgörcsöt, ahogyan a fehér férfi feneke mozgott... Ráfeküdni egy nőre, ezt igen nagy barbárságnak és a fantázia teljes hiányának tartották. Hamala azonban most másképpen látta a dolgot: így vagy úgy, ahogyan éppen adódik, de lefekszik a táncosnővel, mert végtére is néger nővel még úgysem volt dolga. S hogy miképpen is áll a dolog a szüzességgel, mert a lány újra és újra szakadatlanul s már-már mániákusan hajtogatta, pillanatnyilag nem érdekelte, ámbár nem hajtogatná annyit, ha nem lenne valami mögötte, az igazságnak valami kis morzsája. Ezt ugyancsak érezte, valójában igazi érvekkel nem tudta volna alátámasztani.

Amíg Neumann úr kocsijának a hátsó ülése által megszabott stílusban és formációban

19