Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - Balázs József: A fekete parádé (elbeszélés)

an kiszolgálja még most is. A néger táncosnő sűrűn bólogatva és őszinte meggyőződéssel olyasmit felelt, hogy ezt tökéletesen megérti, aztán egyre nagyobb beleéléssel kezdte magyarázni, hogy ő bizony ismeri az emberi lélek titkait, a megszokás hatalmát, hiszen maga is pszichológusnak készül.

— Hát persze! — bólintott rá a kocsi kormányát szorongatva Neumann úr.

Aztán csak azért, hogy mondjon valamit, meg a háláját is kifejezze, amiért a lány

egyből megértette, miért nem cserélte ki a kocsiját újra, egy villanásnyi ideig elgondolkodott azon, hogy a lány a pszichológiát említette.

— Divatos és jó szakma — mosolygott bizonytalanul a táncosnőre.

Mary sóhajtott. Hosszas fejtegetésbe kezdett arról, hogy kiszámította, három évig még táncol, esetleg kettőig, s lesz annyi pénze, amivel fedezni tudja egyetemi tanulmányait. A legjobb amerikai egyetemen akar tanulni. Ha pedig nem sikerül... Azt nem tudja, erre még nem is gondolt...

— Gyönyörű vagy — szólalt meg halkan Neumann úr. — Meg fogsz élni — tette hozzá bölcsen.

Mary nevetett, boldogan és önfeledten emelgette a kezét a feje fölé, majd levetette a kis fehér kabátját és odaadta a festőnek, hogy tegye maga mellé a hátsó ülésre. Mary elől ült Neumann úr mellett.

Amíg a két férfi azon tanakodott, hogy hova is menjenek, mi lehet még nyitva, hol ihatnának meg egy pohár bort, vagy valami mást, (az öreg gyorsan közölte a festővel, hogy hozzá nem mehetnek, mert a felesége felverné a házat, Hamala meglepődött: nem tudta, de el sem tudta képzelni, hogy Neumann úr valaha is megnősülhetett) Hamala világosan látta, hogy az albérletébe ő sem viheti ezt a két embert, különben is a város szélére elvinni a lányt, az mégiscsak nevetséges lenne . ..

— Csinálunk egy kirándulást — indítványozta a táncosnő.

Miután megértették, hogy mit akar, Neumann úr még mindig tanácstalan volt.

— Menjünk egy faluba, vagy egy kisebb városba — mondta a lány.

— Hát menjünk — vonta meg a vállát Neumann úr. — Éjszaka még úgysem voltam semmilyen kiránduláson.

S mivel ő maga sem tudott volna okosabbat kitalálni, beleegyezett, hogy még éjfél előtt felkeressenek egy közeli falut, vagy egy igazi magyar kisvárost.

Már jócskán elhagyták a várost, amikor Hamala előre dőlt az ülésen, s a táncosnő füléhez hajolva, dúdolni kezdett valamit. A lánynak is tetszett a dallam, bekapcsolódott ő is, Hamala arra kérte, hogy egy otthoni dallamot kezdjen el, szívesen meghallgatná.

A táncosnő gondolkodott egy kicsit és egészen szembefordulva a festővel énekelni kezdett.

— Miről szól? — kérdezte Neumann úr.

— A boldogságról meg a szabadságról — válaszolt Mary.

Azt igyekezett megmagyarázni, úgy érzi Magyarországra kellett jönnie, hogy tényleg, egész valójával (minden ízében, így is lehetne fordítani, jegyezte meg Neumann úr) átérezze ezt a dalt. És éppen most, ebben a pillanatban . ..

— Akkor egy ilyen utazás tiszta haszon — mondta később Hamalának a cirkuszi fullajtár. Aztán éppen egy éles kanyar közben megjegyezte: —Arról nem is beszélek, hogy a hátsó ülés egész éjszakára a tied. Még bérleti díjat sem kell fizetned ... Szóval a hátsó ülés — vágott hátra a tekintetével.

Ez félreérthetetlen volt: a lány is megértette, hogy miről beszélhet a két férfi és még erősebb hangon énekelt.

Hamala a dolgok ilyen fordulatának először nemigen örült, alig pár perce autóznak és az öreg már arra hívja fel a figyelmét, hogy ha akarja, a hátsó ülés az övé, s az éjszaka

17