Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - Balázs József: A fekete parádé (elbeszélés)
an kiszolgálja még most is. A néger táncosnő sűrűn bólogatva és őszinte meggyőződéssel olyasmit felelt, hogy ezt tökéletesen megérti, aztán egyre nagyobb beleéléssel kezdte magyarázni, hogy ő bizony ismeri az emberi lélek titkait, a megszokás hatalmát, hiszen maga is pszichológusnak készül. — Hát persze! — bólintott rá a kocsi kormányát szorongatva Neumann úr. Aztán csak azért, hogy mondjon valamit, meg a háláját is kifejezze, amiért a lány egyből megértette, miért nem cserélte ki a kocsiját újra, egy villanásnyi ideig elgondolkodott azon, hogy a lány a pszichológiát említette. — Divatos és jó szakma — mosolygott bizonytalanul a táncosnőre. Mary sóhajtott. Hosszas fejtegetésbe kezdett arról, hogy kiszámította, három évig még táncol, esetleg kettőig, s lesz annyi pénze, amivel fedezni tudja egyetemi tanulmányait. A legjobb amerikai egyetemen akar tanulni. Ha pedig nem sikerül... Azt nem tudja, erre még nem is gondolt... — Gyönyörű vagy — szólalt meg halkan Neumann úr. — Meg fogsz élni — tette hozzá bölcsen. Mary nevetett, boldogan és önfeledten emelgette a kezét a feje fölé, majd levetette a kis fehér kabátját és odaadta a festőnek, hogy tegye maga mellé a hátsó ülésre. Mary elől ült Neumann úr mellett. Amíg a két férfi azon tanakodott, hogy hova is menjenek, mi lehet még nyitva, hol ihatnának meg egy pohár bort, vagy valami mást, (az öreg gyorsan közölte a festővel, hogy hozzá nem mehetnek, mert a felesége felverné a házat, Hamala meglepődött: nem tudta, de el sem tudta képzelni, hogy Neumann úr valaha is megnősülhetett) Hamala világosan látta, hogy az albérletébe ő sem viheti ezt a két embert, különben is a város szélére elvinni a lányt, az mégiscsak nevetséges lenne . .. — Csinálunk egy kirándulást — indítványozta a táncosnő. Miután megértették, hogy mit akar, Neumann úr még mindig tanácstalan volt. — Menjünk egy faluba, vagy egy kisebb városba — mondta a lány. — Hát menjünk — vonta meg a vállát Neumann úr. — Éjszaka még úgysem voltam semmilyen kiránduláson. S mivel ő maga sem tudott volna okosabbat kitalálni, beleegyezett, hogy még éjfél előtt felkeressenek egy közeli falut, vagy egy igazi magyar kisvárost. Már jócskán elhagyták a várost, amikor Hamala előre dőlt az ülésen, s a táncosnő füléhez hajolva, dúdolni kezdett valamit. A lánynak is tetszett a dallam, bekapcsolódott ő is, Hamala arra kérte, hogy egy otthoni dallamot kezdjen el, szívesen meghallgatná. A táncosnő gondolkodott egy kicsit és egészen szembefordulva a festővel énekelni kezdett. — Miről szól? — kérdezte Neumann úr. — A boldogságról meg a szabadságról — válaszolt Mary. Azt igyekezett megmagyarázni, úgy érzi Magyarországra kellett jönnie, hogy tényleg, egész valójával (minden ízében, így is lehetne fordítani, jegyezte meg Neumann úr) átérezze ezt a dalt. És éppen most, ebben a pillanatban . .. — Akkor egy ilyen utazás tiszta haszon — mondta később Hamalának a cirkuszi fullajtár. Aztán éppen egy éles kanyar közben megjegyezte: —Arról nem is beszélek, hogy a hátsó ülés egész éjszakára a tied. Még bérleti díjat sem kell fizetned ... Szóval a hátsó ülés — vágott hátra a tekintetével. Ez félreérthetetlen volt: a lány is megértette, hogy miről beszélhet a két férfi és még erősebb hangon énekelt. Hamala a dolgok ilyen fordulatának először nemigen örült, alig pár perce autóznak és az öreg már arra hívja fel a figyelmét, hogy ha akarja, a hátsó ülés az övé, s az éjszaka 17