Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - SZEMLE - M. Pásztor József: Magyarság és emberi egyetemesség (Fenyő István: Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányai)
kát, amelyeket az adott történelmi helyzet előtérbe állít, és tanulmányaiban, cikkeiben azok megválaszolására vállalkozik — a régi és a mai irodalmi művek, alkotó pályák elemzésével, bemutatásával. Az új kötet címadó problémafelvetése napjaink hazai és nemzetközi életében elevenen élő politikai feladatra utal: nemzeti és egyetemes emberi érdekek helyes összhangja megteremtésének szükségességére. Tematikus összeállítású kötetei sorában („Haza és tudomány”, „Nemzet, nép, irodalom”, „Az irodalom respublikájáért”) a „Magyarság és emberi egyetemesség” lapjain Fenyő István arra vállalkozik, hogy konkrét történeti anyag alapján „a nemzeti tudat, a korszerű értelemben vett nemzeti eszme és érzelem kialakulását és fejlődését” nyomon kísérje. A XIX. századból négy folyóirat-jellegű kiadvány: az Erdélyi Múzeum, a Tudományos Gyűjtemény, a Tudománytár és az Atheneaum tartalmi és eszmei elemzésével, továbbá az irodalomszervező Kazinczy Gábor és a szónok, valamint publicista Eötvös József bemutatásával, végül pedig a korabeli Csokonai- kritikák és a Magyar vagyok című Petőfi-vers értékelésével fejti ki témáját. A században a magyar társadalom végig megoldatlan problémája a nemzeti függetlenség kivívása és a polgári fejlődés biztosítása mind a gazdasági életben, mind az emberi kapcsolatokban. A sok ellentmondással átszőtt nemzeti-népi és osztálykapcsolatok szövevényében csak az tudott igazi megoldásokat találni és utat mutatni, aki „az emberiség nagy eszméje” alapján ítélte meg a nemzeti gondokat. Fenyő István tanulmányaiban azokra irányítja a figyelmet, akik a nemzeti és osztályelfogultságokat, előítéleteket leküzdve, képesek voltak a magyarság helyzetét és tennivalóit a kor legfejlettebb világnézete, eszméi és politikai gyakorlata szempontjából megítélni. Ismeretlen és kevésbé ismert személyeket és csoportokat mutat meg, akik a francia, angol és amerikai polgári fejlődés példáival és tanulságaival felvértezve szálltak szembe a hazai konzervativizmussal, a nacionalista önzéssel. A „tizennegyedik aradi vértanú”, Kazinczy Gábor szellemi (írói és műfordítói) és szervező tevékenységének feltárásával hozzájárul ahhoz, hogy egyre szélesebb körben megismerjék Kossuth Lajos munka- és harcostársának nagy műveltségű és tehetségű személyiségét; aki nemcsak katonai erényeivel szolgált rá a nemzeti megbecsülésre. Eötvös József, „a 19. század egyik legnagyobb hazai irógondolkodója” különös figyelmet és megbecsülést kap Fenyő István kutató és feltáró munkájában. E kötetben kifejtett gondolatai iránymutatója és mottójaként idézi az utószóban Eötvös sorait: „Hiszem, sőt meg vagyok győződve, hogy vannak érdekek, melyek még a hazánál is magasabban állanak . . . mert a haza fölött az emberiség nagy eszméje állíttatott fel, mert céljaink vannak, melyek e föld minden népeivel közösek, mert vannak eszmék és érzések, melyekre nézve az egyes államok határai nem léteznek”. A két terjedelmes Eötvös-tanulmányban az író, közéleti ember és államférfi küzdelmét tárja fel a konkrét történelmi feladat megoldását szolgáló program megfogalmazásáért és a szellemében történő cselekvés megvalósításáért. A XX. század hazai szellemi és irodalmi élete képviselőinek megnyilatkozásai, állásfoglalásai — a kötet tanulmányaiban középpontba állított témában — figyelemfelkeltő jelleggel szerepelnek a kiadványban. Ady hazafiságának mibenlétét Babits Mihály megfogalmazásában idézi: „... nemcsak nem ellentétes, hanem egy dolog Adyban az emberség és magyarság, nemzetiség és nemzetköziség”. Ady kortársai közül az imperializmus és a proletárforradalmak korszakának problémáira tudományos választ kereső írók és tudósok csoportosulására, a Vasárnapi Körre irányítja figyelmünket. A kör emigrációba kényszerített tagjai „emberiségmértékű felfedezésekkel járultak hozzá a magyar tudomány hírnevének öregbítéséhez”. Lukács György írásai közül a Lenin- tanulmányokat, a Blum-téziseket, valamint a lét és tudat viszonyáról szóló fejtegetéseit ismerteti a szerző. Az ellenforradalmi korszak Magyarországában a haladás erőinek a soviniszta uszítás szellemi és politikai légkörében kellett felmutatniuk az igazi hazafiság tartalmát. Fenyő István a népek testvéri együttélésének példáját — Oroszország c. útibeszámolójában — felmutató Illyés Gyulát, a „korszerű nemzeti társadalom” modelljét 1943—44 fordulóján — „A magyar társadalom a két háború között c. tanulmányában — megrajzoló Erdei Ferencet állítja példának ezek közül. Felhívja továbbá azokra a figyelmet, akik a terror és a cenzúra viszonyai között vállalkoztak a demokratikus és szocialista eszméket terjesztő lapok és folyóiratok szerkesztésére, kiadására. Az internacionalista elkötelezettségű hazafiság konkrét tartalmát jelentős tanulmányokban megfogalmazó Révai József életművének tanulságaként pedig mához szólóan fogalmazza meg, hogy „a szocializmust csak a haladás körébe vonható, összes erő mozgósításával lehet megvalósítani”. A nemzeti elzárkózás és az osztályérdekek szűk értelmezése a társadalmi haladás gátjává válik napjainkban. Nemzeti és általános emberi érdekek egységét, annak szükségességét életünk minden napján érzik és érzékelik az egy közösségben élő különböző nemzetiségű emberek. Ismertetett kötetünkben a csehszlovákiai magyar irodalomról szólva, Fenyő István megoldandó feladatokra hívja fel a figyelmet: a nemzetiségi irodalmak sajátságainak feltárására, a cseh, a szlovák, a szovjet, a román, a szerb, a horvát irodalommal létrejött kölcsönhatások megismerésére; mert csak így tudjuk megítélni híd-szerepüket. Hogy milyen kimagasló értékeket csiholnak ki e sajátos körülmények, azt Sütő András romániai magyar iró történelmi drámáinak elemzésével szemlélteti a kötet. A magyar kultúra jellegéről alkotott saját véleményét egy vitacikkben fejti ki Fenyő 92
