Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Pünkösti Árpád: Fedőneve: Manci
azt a nevet hol szedte fel?) Nemsoká megjött a válasz, hogy 3-7641/1974. számú határozattal „kivételes ellátásként havi 200 forintot” folyósítanak. — Mit adott neki, hogy elintézte a nyugdíjat? — kérdem a tisztaszemű asszonyt. — Nem adtam én semmit, úgy éreztem, édesanyám erre jogosult, kapja azóta is, hiába ítélték el a nőt. Előbb is kérhettük volna, ha tudjuk! — Maga hitt neki? Az asszony megfejthetetlenül mosolyog, kinn esik a hó. — Mesélte, hogy talált gyerek, itt Párádon találták a kovácsmú'hely mellett egy papír dobozban. Melyik kovácsműhely mellett, kérdeztem. „A régi mellett” —felelte. A kovácsműhelyek régiek, de ez hol volt? „Olyan korán elkerültem innen, hogy nem tudom.” Marika, nem igaz, amit maga állít, ha talált gyerek, hogy lehet, hogy a nagy- nénjével van itt!? „Rosszul értette, ő a férjem nagynénje!” Na, és ahogy kinézett! Többnyire egy kopott melegítőben volt. „Azért, mert én ócska ruhában járok, nem vagyok akárki! Amikor Tito elvtárs jött Magyarországra, én fogadtam!” Ilyen fogatlanul!? Na, erre megsértődött, de egy óra múlva már megint ott volt, hogy meghívta az igazgató, meg a pártbizottság, meg ez, meg az, és hívjuk meg mi is. Ezekkel én nem tudok versenyezni, gondoltam és nem hívtam. — Mért hittek neki annyian? — kérdem tőle is. — Talán érdekből, azt gondolta mindenki, ha nem is most, de majd kap valamit: az ilyen ismerős mindig jó! Most már a férj, Nováki Győző üveggyári csiszoló is közbeszól: — Akik felveszik az ilyen beteget, azoknak kellene tisztázni, hogy kiféle. Faluhelyen elég egynek tudni, hogy a minisztérium betege, rögtön adja a másiknak, az összes törtető alak ott tolongott körötte! — Ha megint jönne, épp így történne minden — veszi vissza a szót az asszony —, mert ez a többetakarás megvakítja a népet, „ha protekció van, minden van!” Nemcsak azért kísérnek ki, mert a kutyát meg kell fogni, én mégis a kutyák felől érdeklődöm, mert belőlük ennyit nem láttam sehol, mint itt Párádon. — Kiránduló hely ez, sok az idegen, miattuk van ennyi kutya! — mondja a férfi a kapuban. Vacillálok, hogy a „talált lányka” melyik története után induljak. Egyiknél sem kell félni, hogy nyoma vész, hegytetőn elengedett hógolyók ezek, gördültükben csak híztak. Itt van maga a talált gyerek történet, amiben talán van igazság, talán nincs, de hogy ön- sajnáltatásból előadta már korábban is, arra mérget vehetünk. A szanatórium közösségében aztán módja volt rá, hogy naponta cifrázzon történetein. — Gyöngyösön találtak meg a jóemberek vattába csomagolva és bevittek az árvaházba. Semmit nem lehetett felőlem tudni, ezért neveztek el a város után Gyöngyösinek. Az árvaház igazgatója Katalin volt, utána kaptam a keresztnevem. Gyöngyösi Katalin: ismert színésznő! Vajon épp akkor szerepelt valamelyik újságban, vagy a televízióban? Mindegy, mindenki Máriának, Marikának hívta. Aztán „kiderült”, hogy nem máskor, de pont november 7-én találták, ezért akkor tartja a születésnapját! Hű barátnéi fel is köszöntötték, volt aki konyakos meggyet és 3 szál piros meg egy szál sárga rózsát vett és ráírta az üdvözlő kártyára Asztalos János „kedvenc nótáját”: „Halvány sárga rózsa, ha tudnál beszélni . . .” Ittak és énekeltek. Az „özvegy” társadalmi állásához híven a Nyírfácskát, és a Moszkva folyót énekelte — részben oroszul. Ekkor dicsekedett el azzal is, hogy Pestre kell utaznia, mert november 7-re kormánykitüntetést kap — „aranyfokozatot!” Ki tudja, kinek a nagynénje, vagyis Joli néni, a „kísérő” egy idő után nem bírta szó nélkül: — Ki ez az Asztalos? Napok óta csak ennek a nevét hallom! — Később az asszonyok négyszemközt kifaggatták a nénit, de ő sem sokat tudott rokonáról, őt is etette 63
