Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Csalog Zsolt: Az a jó közép
Nade viszont ott van a lehetőség, hogy vállalati lakás! Ez megcélozható, és van is reális esély, hogy az ember bejusson! És itt meglátszik azér, hogy itt dógozok tizen- eggy éve, ebbe érezni azér. Mer ha valamire igényem van, akkor mégis: — Hát igen, tizeneggy éve itt dogozik, BECSÜLETESSEN, hát lehet róla szó! Szóval ez van: vállalati lakás, munkáslakás-akció, ami fizikaiak, fiatalok részire megy. Ez most egy nagyon támogatott formája az építésnek. Saját kivitelezés tulajdonképpen, a vállalat csak támogassa és szervezi, és többszintes ház, telepszerűen építve, huszonnégy család lakik benne — és nagyon jó, mer úgy jött össze a huszonnégy, hogy csupa haver, egy munkahelyről, úgyhogy a lépcsőházi veszekedés már eleve kizárt, meg eleve kizárt az is, ami mindenütt megy, hogy az ember senkit nem ismer, ott lakok öt éve és nincs kivel három szót beszélgessek, esetleg köszönünk egymásnak, de azon kívül semmi — szóval nem, ez egész más, egy nagyon jó dolog ez! Haverok közt vagyok, van kihez forduljak a problémámmal — össze se lehet hasonlítani! És nem is nagy lekötöttség, mer csak két évet kell aláírni hozzá, hogy két évig megmaradok a vállalatnál — amikor úgyse akarok elmenni sehová! Mer ha tudnék jobbat, akkor hülye lennék, ha maradnék — de nem tudok ennél jobbat. Meg az a tizeneggy év is nagy visszahúzó erő most már. Meg az a nagy előny, hogy az embernek a tizeneggy év után itt van a kis- ujjába az egész. Hogy nekem ebbe már olyan nagyon újat nemigen tudnak mutatni. Úgyhogy szóval elmenni úgyse akarok — akkor mer mér ne írhatnám alá azt a két évet? Szóval: lakás — hát én nem tudom. Az az igazság, hogy olyan nagyon nem is sürgős az egész, tulajdonképpen. Ugye, tizenhét évesen, tizennyóc évesen énszerintem hülyeség házasodni. Szóval katonaság előtt az ember ilyenre nem gondol. Mer okos ember a másiknak a kárából tanul! Hát KÉT ÉVRE otthagyni?! Hogy közbe végig ott motoszkáljon az ember fejibe, hogy most mit csinál otthon? Na jó, dehát most már huszonhét éves vagyok! Csak azért — hát az ember fél. Mer sokmindent látni! Az meg, hogy az ember megnősüljön, utána meg elváljon, hát az egy izé dolog. Úgyhogy------Vót azér már, vót olyan, hogy komolyabbnak indult a dolog — de aztán valahogy úgy abbamaradt. Nem az, nem vesztünk össze, semmi — csak valahogy elmaradt. Szóval kiderült hogy MÉGSE az vót az igazi! Ha meg nem az igazi, akkor fölösleges erőltetni a dolgot. Énszerintem ahhoz, hogy az ember eggy életre összekösse magát valakivel, el kell jutni oda, hogy úgy lássam hogy ez most tényleg nagyon komoly — ha ez nincsen, akkor-------Meg itt van akkor a lakás-dolog is. Mer lehet, hogy majd lesz lakásom — nade most még nincsen. Most az van, hogy öten lakunk egy háromszobás lakásba. Vigyek oda egy aatodikat? Hát sok ilyen van, hogy összeházasodnak, aztán valamelyik anyósnál vannak — de ez SOHA nem jó, ez mindig balul üt ki! Vagy kezdjük az albérletezést? — Szóval íz elindulás nehéz, nagyon nehéz. Nem csak nekem, mer mindekinek nehéz! Meg még akkor itt jön az, hogy—a zárkózottság. Hogy nincs baráti kör, nincs társasába az embernek, nincs ismeretség. Az iskolába, ahova jártam, jártak lányok is, ott tulajdonképpen lett volna lehetőség, ugye el is járt az ember szórakozni, moziba, ide, oda, — de olyan komolyabb dolog nem lett ebből se. Ugye lakótelepen lakunk, ott is vannak ippen lányos családok meg minden, csak valahogy------Akik az iskolába haverok voltak, osztálytársak, velem egykorúak, azok nagyobb részt negnősültek már — hát lehet, hogy én is meg fogok majd. Meg fogok, persze, minden- cépp megnősülök majd, az is lehet hogy hazaviszem a feleségemet az öregekhez, amíg lines más — hát nem tudom-------Meg azér az is belejátszhat ebbe, hogy énnekem a családom sokat jelent, nagyon sokat elent. Szóval én jól érzem magamat velük! És talán még az is számít, hogy tulajdonképien a fateréknak sincs meg az a baráti kör. Mer hát ők is: idejöttek egy új helyre, ide51
