Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Csalog Zsolt: Az a jó közép
genbe, nem voltak már egészen fiatalok, és hát azért az ember nem köt eggyik napról a másikra barátságokat. Jó hogy most már sok éve vagyunk Vácon — de azért még most is meglátszik ez. Anyám néha kiül a parkba, beszélgetni a többi asszonyokkal, vagy mondjuk aki szemközt lakik velünk, avval a családdal is vagyunk azér valahogy — na nem az hogy összejárunk, mert azt nem szoktunk, de úgy elbeszégetünk, vagy ha az öreg Gyulának kell valamit segíteni, én megyek, vagy a fater megy — ennyi. Szóval azér nemcsak hogy köszönünk ha a lépcsőházba találkozunk, hanem azér pár szót váltunk, meg minden — de hát olyan különösebb valami nincsen. Mer inkább magunk vagyunk, a család. Mer SZERETÜNK magunk lenni! És van mivel eltölsük az időnket eggyütt! A fater, az mindennel szeret foglalkozni, azt MINDEN érdekli. Amit csak el lehet képzelni! Például fotózunk. Van otthon két gép, nagyító, meg minden,ami kell hozzá, teljes fotólabor! De olyan, hogy az igazolvány- képet is megcsináljuk otthon, nem kell érte a Fényszövbe menni! A fater könyvből tanulta, én meg megtanultam tőle — és csináljuk! Vagy van olyan, hogy villanyvonat. A kisebbik öcsém kapott egyszer karácsonyra eggyet, aztán szépen elkezdtük fejleszteni: terepasztal, szerelvények, mozdonyok, állomások, minden — akkor már mindenkié vót, mind azt csináltuk, mer különben se nagyon van nálunk az,hogy külön-külön mindenkinek személyes holmi, inkább közös minden. Vagy két évig ment ez a villanyvonatozás, akkor meguntuk és kidobtuk az egésszet. Utána összeszámoltuk: egy olyan tizenöt, húszezer forintot ért! Meg a beléfektetett rengeteg munka! De nem érdekes. Mer arra volt, hogy szórakozzunk vele, amíg el nem untuk. Mielőtt kirámoltuk, a fater lefényképezte, van róla fénykép otthon — kész. Vót eggy ilyen is! Vagy a motorok! Azt is mindenki imádja! Most is van kismotor, nagymotor, oldalkocsi is hozzá — de amennyit már szétszedtünk, továbbadtunk, elhasználtunk! Hát a motor, az nálunk mindenkinek a szenvedélye! Meg akkor van még a horgászás is. Ezt én hoztam a családba, aztán az öreg is rákapott és most mindenki csinálja. A mutert is visszük! Ott van kinn velünk, de van úgyis.hog) beáll ő is és csinálja! Talán a kocsi is ezér lett, hogy tudjunk menni — nem azér hogy ne künk autónk legyen! Mer nem márkán utazunk! Csak négy kerék, meg ami nagyon fon tos még hozzá. Belecuccolunk, beledobáljuk,amit csak elbír az a szerencsétlen, és akkoi gyerünk, irány a víz, távol a lakott területtől, sátorral, nomádon mint őseink — hát tu lajdonképpen ez is egy jó időtöltés! A szabadság általába erre megy el, hogy így járjuí a vidéket, sorba a vizeket. Ez nem húshorgászás, csak egy passzió. Hogy kiülünk csönd be, a jó levegőre. És én nagyon szeretem csinálni, és nagyon szeretek így velük lenni Úgyhogy, mondom ez is megköt azért. Mer ha jól vagyok ővelük, akkor ezt cseréljen el a bizonytalanra? Az ember százszor is meggondolja! Amikor nyócadikos kissrác volta, elég csöndes voltam, elég zárkózott gyerek — há nekem eléggé telibe jött a költözés. Hetedikes voltam, mikor idejöttünk, a havero kát, akikkel együtt kezdtem az iskolát, egyszerre, elvesztettem, és újak meg nem le hettek, meg elég furcsán is fogadtak itt, hogy „na, a pesti vagány“ csak mer Pestrő jöttem, közbe mit tudtak ők rólam, vagy Pestről? pláne Rákosszentmihályról! — szó val eléggé nehéz volt a helyzetem. Még most is úgy elnézem azokat, akik ott Iáknál ahol születtek — egész más. Hallatlan előny az, hogy mindenkit ismernek, mindenb beleszülettek! Aztán jött az ipari suli — hát ott meg leginkább bejárók voltak, vidé kiek, azokból se lettek úgy különössebben haverok, szóval-------Jó,azér persze tizeneg év alatt csak javul ez valamit, és ha mondjuk itt maradok most már, akkor lassan kiala kulhat nekem is egy baráti kör. Az ember egyre többet ismer, megismerik már a gyár ba is — csak azér hiába: még mindig nagyon meglátszik, hogy pont abba a korba, amiko az ember tulajdonképpen kikerül az életbe, tiszta magam voltam. 52
