Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Pünkösti Árpád: Fedőneve: Manci
A beutalót a zárójelentés és a leletek alapján dr. Szentessy István főorvos elvtárs, a 111/2 szakellátási osztályvezető helyettese állította ki. Gönczné a beutalót nem reprezentatív elhelyezésre és ellátásra kapta, de az előzmények, a feltételezett munkásmozgalmi múltja és kiemelkedő tevékenysége alapján, és igen rossz állapotát figyelembe véve, az osztály munkatársai jelezték a Parádi Gyógyintézet megbízott igazgatójának, hogy lehetőség szerint kedvező, nyugodt elhelyezést biztosítson a betegnek” — írta dr. Gazdag Imre, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, 1975.február 5-én — levélszám: 30517/75. — a nyomozást végző hatóságnak. A budapesti Fehérvári úti SZTK-ból dr. Cziráky Gábor igazgató főorvos pedig többek között azt írta: „1974. október 1-én az Egészségügyi Minisztériumból telefonáltak, hogy R. Jánosné részére Hévízre contingensen felüli helyet biztosítsunk. A beutalót a fsz. 10. szobában kiállítottuk, mert azt indokoltnak találtuk.” (R.-né 1972-ben és 1973-ban is kapott Hévízre beutalót. Orvosilag Kovács Máriának is célszerűbb lett volna Hévízre mennie, de unta, hogy őt mindig „vakok és bénák közé” küldik, Parádot jobban szerette, mert a közeli Detken született, és Heves megyét, annak vezetőit már „megtanulta”, állítólag Galyatetőn korábban már volt egy páráéihoz hasonló botránya.) A hetvenéves „kísérő” hévízi beutalóját feltehetően a minisztérium tartalékkeretéből cserélték ki parádira, mert a nyugodt elhelyezést biztosító beutalójegyek száma egymás után következett: 07105 és 07106 volt. Kapóra jött Mária asszonynak, hogy a szanatóriumban érkezésük napján éppen ott volt a beutalót aláíró Szentessy főorvos, így elterjeszthette, hogy minisztériumi kocsi hozta le. „Ismeretségük” igazolta őt, ennek köszönhette, hogy megkapták az egyetlen reprezentatív szobát; aki pedig ott lakik, az befolyásos ember! Először csak súgva terjesztette, hogy ő tulajdonképpen Asztalos János özvegye, és a titkolózás megtette a hatását. Az egyik beteg, aki az Asztalos-emlékmű avatásán a mártír özvegye mellett állt, a fejére olvasta: — Asztalosnénak fekete a haja, maga csaló! — Paróka volt rajtam! — vágta ki magát nevetve. Többen megkérdezték tőle, hogyan dobhatta el Asztalos János nevét, hisz ez a név erkölcsi, politikai, de anyagi biztonságot is jelent! És Mária asszony egyre terjedelmesebben válaszolt a kétkedőknek: — Politikai okokból mentem férjhez, akkor ez volt a felsőbb álláspont. — Névlegesen lettem Gönczné, az elvtársak kérésére, hogy ne ismerjenek fel, ha megint ellenforradalom lesz. — A Kútvölgyi kórházban, műtét után ismertem meg a férjem. Egy ondószálát megsértették (?), impotens lett, ezért elhagyta a mennyasszonya. Megvigasztaltam, ne búsuljon, én hozzámegyek! Fock elvtárs rossz néven is vette, próbált lebeszélni, de azt feleltem, ha Asztalos János élne, ő is azt mondaná, ha egyszer megígérted, akkor kötelességed hozzámenni! Az emberek többsége elhitte a mesét, a világ minden áron be akart csapódni, szó szavon nem maradt hát! Négy, hat, tíz, majd tizenkét ezer forintos nyugdíjról beszélt, meg ehhez illő fizetésről, amit sok más munkahely után, állítása szerint a Pártközpontban fizettek neki a panaszügyek intézéséért. „Munkahelyét” többnyire hibásan, Országos Pártközpontként emlegette, s még ez sem tűnt fel senkinek, a többiről nem is szólva. Miután saját állása emigyen rendben volt, legújabb férjét is „kinevezte” az Elnöki Tanács Elnökségére (ilyen sincs), és máris kész volt az andalító operett: nekik államérdekből kellett megesküdniük! Gondolom a befolyásos asszony hívői elképzelték a díszes esküvőt, ahol a fátylat is legalább miniszterek vitték! — Asztalos János! Mond magának ez a név valamit? Mi a panasza? Miben segíthetek? A szanatórium portásának, Gáspár Jánosnénak a fia Nagykanizsán volt katona. Mivel 61
