Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Csalog Zsolt: Az a jó közép
ellenére, hogy mindig a gépek érdekeltek, a kedvenc tantárgyam a történelem volt, és ez szépem megmaradt. És ami csak a kezembe kerül ilyen történelmi valami, azt mind elolvasom! A Hunyadi Józsefnek a könyveit nagyon bírom — Kék hegyek kapitánya, Aranyhorda —, meg a Pasut-könyveket, a Bíborba születettet — jó, hogy ez regény, és valamennyire ki van kerekítve, színezve, de sokmindenbe igazolható, amit mond! Például most néztem a tévébe a Magyarok honfoglalását, és abba is — na, hát ott van: kimutassa, hogy tényleg igenis vót egy király a történelembe, aki bíborba született, meg satöbbi, szóval alátámassza a Pasutot! És hiába mese, regény, de nekem sokat jelent, mer én abba a levéltárba soha nem jutok el, nem lessz időm megnézni eredetibe, hogy mi hogy volt! Meg különbenis a lekszikális tudást én valahogy nem bírom, az évszámok nem érdekelnek, neveket megjegyezni nem szeretek — ezt nem csíptem az iskolába se! Hát mér kell nekem azt fejbe tartani, amikor le van írva a könyvbe, akármikor megnézhetem! De a Hunyadi könyvibe meg a Pasutnál nem ilyen évszám-történelem van, nem az a száraz iskolai valami, hanem ebből ÉRZI az ember, hogy na mi is volt, hogy volt régen! És ezér szeretem. Mint ahogyan a műemlékeket szeretem. Mióta megvan a kocsi, elég sokat járunk az országba, és elég sok régi templomot megnéztem már — ez hallatlanul érdekel! Nem tudom, hogy ki építette, ki festette ki, mikor épült, ezt nem jegyzem meg — de azt LÁTNI! Hát az egy élményt ad az embernek! Fura talán, de én még külföldön nem voltam soha. Nem az, hogy nem érdekel — csak még nem jött ki úgy a lépés. Érdekel, érdekel, mer elég sok útikönyvet is elolvasok, Spanyolország, Olaszország, a Molnár Gábornak a könyve amit a brazíliai őserdőkről, meg az ottani indiánok életiről írt, a Világjárók sorozatnak talán nincs is olyan könyve, amit el nem olvastam! Szóval érdekel, nagyon! De viszont úgy vagyok vele: ha valaki csak úgy odamegy, az énszerintem nagyon keveset lát belőle. Ott van mondjuk a Deve- cseri Gábornak az a könyve, hogy Ittaka, egy ilyen fotós könyv Görögországról, versekkel, elolvastam — hát annál jobban én úgyse tudom azt megnézni, ha odamegyek! Mer idő sincs ott rá. Mer az, hogy csak végigrohanjak rajta, cédulával a kezembe, hogy na Ejfeltorony, kipipázom, Luvr, pipát neki, itt is vótam, ez is megvót, dzsss, tovább — hát nem, ez semmi. Ha egyedül megyek? hát nyelvet én nem tudok, még kapisgálni se kapisgálok semmiféle nyelvet, csak a nagy mutogatás marad, avval meg nem értem meg, hogy mit is látok. Ha meg csoporttal megyek? abból is csak kavarodás van, mer mindenkinek más az érdeklődési köre, a nők vásárolni akarnak, a férfiak a meccsér mentek, vagy a sör miatt, vagy mittudomén, meg legtöbbnek csak arra való az egész, hogy utána elmondhassa, hogy „én vótam Lengyelországba!”, meg „vótam ám Párizsba!”, hát ez dominál. Ott vót, de esetleg feleannyit se látott belőle, mintha azt az útikönyvet elolvasta volna! Pedig az ottani emberek életit is meg kéne ismerni — azt meg ÍGY úgyse ismeri meg az ember. Ha viszont megnézem a tévét, az végigmutat egy sorozatot, meg is magyaráz mindent— nem többre megyek vele? Énszerintem többre. Jó, azér akarok én menni külföldre is, mer izgat a dolog, a kocsi is megvan, közel is a határ, ha nem vigyázok beleszaladok a sorompóba, és hát csak kíváncsi vagyok, hogy milyenek is odaát a csehszlovákok — csak közbe meg az is van, hogy még nagyon sokmindent nem láttam idehaza se. Pedig én a jáki templomba el akarok jutni. Pannonhalmát meg akarom nézni! A fertődi kastélyt nem hagyom ki! Mer hallottam róla, hogy szép, sokan mondják! Szóval itt van nekem ez az ország is, hát alig ismerem még! Á másik meg: hogy a szabadság véges. Tizenöt, tizenhat napot adnak csak — hát az nagyon kevés. És arról már nem szívesen mondok le, hogy azt a két hetet közössen a családdal a vízparton eltöltsem, a bográcsba főtt halászléről nem mondok le! A meccset én nemigen nézem meg a tévébe, nagyon kevés meccset nézek. A focit nem is nagyon szeretem — na ez is ritka! Magyarországon, ahol a tízmillió emberből 49
