Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Csalog Zsolt: Az a jó közép
legalább ötmillió szövetségi kapitány van, aki mind jobban ért a focihoz mint az az egy szerencsétlen, aki a csapatot összeállította! Csak hallgatom mindig és nevetem, hogy — Na ez a marha, megin ezt tette be, meg azt tette be, amikor pedig amazt köllött vóna betenni! — mer kívülről könnyű kiabálni! Jól megcsinálni nehezebb! Na szóval én a csapatok összeállítását nem tudom fejből. És még a vízilabdát is hamarabb megnézem, vagy pláne a jégkorongot — hát a labda nem nagyon érdekel. Inkább még a teknikai sportok: motorsport, autó, motorcsónak, ezek. De úgy nem sportoltam soha semmit. A nagyobbik öcsém még valamennyire, de ő is csak úgy, hogy csinálná is meg nem is, ha menni kell edzésre, akkor jobban szeret aludni inkább — na így. De a foci nálunk az egész családba nem cikk. Talán azér is van így, mer nincsenek haverok— mer ugye a meccs, az a haverokkal jár eggyütt. Az öcsémnek most vettünk egy gitárt. Mer erővel gitározni akart — hát csinálja! Engem már nem érdekel ennyire a zene, meg én képtelen volnék megjegyezni a fogásokat a gitáron — de az öcsém meg a fater órákig is elizélnek vele, és hosszú szenvedés után boldogok, hogy le bírnak játszani egy háromhangos dallamot — hát ez elkeserítő, én nem bírnám csinálni, nincs türelmem hozzá! Meg énnekem annyira bot fülem van, hogy — pedig a fater régen valamikor klarinétozott, csak így amatőr módon, de jól csinálta. Én viszont hülye vagyok az ilyen dogokhoz! De azért hallgatni szeretem a zenét. Nem mindig, mer hangulat kell hozzá — szóval fene tudja. Van úgy hogy bömbölhet a bítzene, jólesik, az a tízvattos erősítő meg se kottyan nekem — és van mikor meg össze bírnám törni a ládát, akármilyen halkan szól, annyira nem kívánom! De azér úgy általában nagyon szeretem a zenét. Rádióba, tévébe meghallgatom,^ is szoktam venni magnóra, újra meghallgatom — és mindegy, hogy milyen zene! Én le tudok ülni meghallgatni a Lisztnek a zongoraversenyit is, ha olyan hangulatba vagyok! Meg nagyon szeretem az operákat, főleg a régi operákat, Erkelt, meg szeretem az operettet is! Van amikor kikapcsolódásnak jó ez. Eljárok színházba is, ha hoznak valami jobb dolgot Pestről, jön a fater meg a muter is, van egy jó öreg operakalauzunk, azt elolvasgatom előtte — akkor mégis értem, hogy miről van szó, hiába áriázik benne, hogy nem értem a szöveget, mer tudom már a történetet — és azér az a Hunyadi László, vagy az a Bánk Bán, az egy gyönyörű dolog! * Amikor Vácra jöttünk, akkor a fater a Décéem révén megkapta a lakást. Úgyhogy avval idáig nem volt gond. Hát most majd lassan lesszazér, mivel hogy föl nőttünk mind a hárman gyerekek — de azér így váci viszonylatba nem olyan ijesztő ez se. Mer azér nálunk — én állítom! — ha valaki beadja az igénylést, a REÁLIS igénylést, de akár fiatal is, akkor egy olyan három, négy éven beliül realizálódhat neki a dolog. Hát meg kell nézni a várost: húzzák föl egymás után a házakat! Tízemeletes házakat, de egész lakótelepeket! A vállalatnak is van most már három háza, négylépcsőházas, kétszintes házak! Szóval-------Egyszer már volt egy számításom — de azt a katonaság keresztülhúzta. Lett volna egy nagyon jó társasház, vállalaton beliül, nőtlenül is elkezdhettem volna, mer nem volt föltétel a család, jó, a szociális kedvezményt nem kaptam volna meg, azt a hatvanezret is ki kellett volna fizetni, vagy ha közbe esetleg megnősültem volna, akkor megkaphattam volna azt is — jó lett volna, csak hát akkor bevittek katonának, és így ez ugrott. Most majd — hát nem tudom. Mer eggy az, hogy nősülésre még nem gondoltam, A másik meg, hogy a tanácsi lakás nekem nem megy. Mer ahhoz túl magas a fizetésem Tehát akkor maradna a szövetkezeti, vagy az ótépé-öröklakás — ahhoz viszont tú alacsony a fizetésem! Ahhoz egyedül, az egy keresettel kicsi vagyok. 50
