Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Csalog Zsolt: Az a jó közép
érzem, hogy nem éri meg. És énszerintem mindig jobb is hátul lenni, jobb nekem ha én vagyok a százhuszonharmadik kis senki, akinek kiadják, hogy ezt kell csinálni, azt kell csinálni — megcsinálom, ászt kész. De, hogy én vezető legyek?! Nem érzem értelmit. Nagyon hálátlan dolog az, főleg a középvezetőknek. Művezető, üzemegységvezető fölülről is rúgják, alulról is marják, minden ostor rajta csattan. Mint énrajtam is, kicsibe, a csoportvezetőn — habár szerencsére eddig még mindig megúsztam a dógot, szépen kimásztam belőle. — Na úgyhogy mondom, én életem végéig itt leszek melós, vagy mondjuk csoportvezető, a nyugdíjig, mer én nem törekszek fölfelé. Mer az is, hogy én lusta ember vagyok! Fölöslegessen nem szeretek ugrálni! A másik meg, hogy — hát én jól érzem magam így. Jól érzem magam! Persze ettől függetlenül azér tanulni, azt fogok. Legalább azt az érettségit megszer- zem. És nekem nem is lesz nehéz, mer az öreg nekem mindenkor segíteni tud, még a gimnáziumi anyagba is — ami ritka dolog pedig! Ha bármikor valamit nem értettem, leült, megmagyarázta — amivel én játszva lehettem volna kitűnő is, nem azon múlt! Szóval mondom, meg akarom szerezni azt az általános műveltséget, mer úgy érzem, hogy szükségem van rá. Nem az előrejutáshoz, hanem ahhoz, hogy beszélgetni tudjak avval a másikkal. Hogy ne csak a munkájáról tudjon beszélgetni az ember! Mer az egy nagyon rossz szokás a munkásfiataloknál, hogy nincs másról duma, csak a melóról. Katonáéknál meg elhallgattam a parasztgyereket: hogy a szántás így, a vetés úgy, hogy ő a traktorral ezt meg azt csinálta, ezen kívül aztán legföljebb még annyi, hogy amannak mekkora háza van, de majd ő is épít még nagyobbat — és slussz. Hát ugye ez hülyeség, mer kit érdekel az ő melója? Mondjuk erre én is tudok neki olyan szakmai dogokat említeni az én munkámból, amiről meg őneki nincs fogalma se — de hát minek? Az meg őt nem érdekli — és igaza is van! Na ezér mondom, hogy nem rossz az az általános műveltség, hogy mégis legyen valami témája az embernek. És érdekel is engem sokminden, és meg is ragadok minden alkalmat, hogy tanuljak valamit. Még akármilyen tanfolyam volt eddig nálunk, én mindbe belemásztam! Mondjuk egy kéthetes olvasótábor — hát mér ne menjek? Veszíteni nem veszít vele az ember, és háthogyha esetleg ragad rám valami! Vagy most indult egy külpolitikai szabad- egyetem. Száz forint részvételi díjat kell rá fizetni — először úgy volt, hogy ingyenes, a gyár fizette volna, de annyi lett a jelentkező, hogy nem fértünk volna el — na így viszont csak az maradt, akit tényleg érdekel. De engem érdekel, hát mindigis érdekelt a külpolitika— hát ugye a mai korszak történelme! A tévéhíradót mindig megnézem, meg A Hét műsorát, és — ez érdekes! — a külpolitikából még az adatok is sokszor megmaradnak, úgyhogy elég sok államférfinak a nevit tudom, még a kissebbek közül is — hát hiába: érdekel, na. És ezt a szabadegyetemet a Pálfi tartja, meg a Krudinák, ők járnak ki előadni, akik hát tényleg értenek hozzá, első emberek ebbe, és mégiscsak más, ha tőlük hallom, minthogyha a tizenötödik Kovács Jani nyomná ott a szöveget — úgyhogy nagyon le tud kötni! Még általános fölső tagozatba volt egy tanárnőm, a Mária néni, nyugdíj előtt álló öreg csaj, élővilágot tanított — na akkoriba nagyon megszerettem az élővilágot. Mer jól magyarázott a Mária néni, érdekesen, úgyhogy nem kellett neki az órán fegyelmezni, mer mindenki figyelt. Iskola után aztán nem tudott már érdekelni tovább az élővilág, ez valahogy úgy elmaradt később — hanem viszont volt egy jó történelemtanárunk is, aki még a régészetet is megpróbálta belénkoltani, és nagyon tudott, és talán ezér van, hogy a történelem engem máig érdekel. Úgyhogy történelmi könyveket sokat olvasok most is, rengeteget — ez nekem egy kikapcsolódás, egy hobbi. Ami föloldja az embert a mindennapi zajos munka alól — ugye aki műszaki vonalon dolgozik, az általába az egész életit zajba tölti, talán csak a műszaki rajzolókat kivéve, és akkor igényli munka után azt a kis csöndet, csöndes pihenést — na erre van nekem a történelem. Annak-48
