Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 6. szám - SZEMLE - Hatvani Dániel: Kiszely István: A Föld népei (Európa-kötet)
lemzik a fogadó társadalom visszatetsző jelenségeit. A folklorizálódásban a szóbeli hagyományo- zódás mellett egyenrangú szerepet kap az írásos formák terjedése. Az anekdoták, humoros élménytörténetek összegyűjtését az amerikás lapok felhívásai segítették elő. Az olvasók környezetükben hallott történeteket küldtek az újságok számára, s azok közlésük nyomán szélesebb körben is elterjedtek, így a közösségi alkotás modern eszközök segítségével virágzott. Az amerikás magyarok folklórjában a széttöredező tradicionális típusok közé ékelődött tömegkultúra rétege — a sajátos viszonyok miatt — hagyományos formák, formulák és alkotásmód miatt továbbéltették az etnikus jelleget, amely újabb erősítést a befogadó társadalom — végleg nehezen megszokható — kultúrájával szembeni op- pozícióból nyert. A kivándorlók kezdeti, döntően paraszti kultúrája idővel (és az akkulturáció hatására) a tömegkultúra vonásaival töltődött, de a hagyományos réteggel kölcsönösen összefonódva, sokáig — bizonyos mértékig máig — megőrizte a kultúra népi-nemzeti jellegét. E folklórkincs nem esztétikai tökéletessége miatt értékes, hiszen ilyen értelemben valljuk meg, igen középszerű, hanem egy-egy sajátos életmódváltás kulturális és tudati vetületeinek lenyomataként minősíthetjük. Kifejezi azt a konfliktussorozatot, amely a kivándorlás társadalmi, kulturális és pszichikai válságai nyomán bontakozott ki, valamint az idegenbe szakadt magyarság naiv, de mindenképpen őszinte patriotizmusát, ami végső soron a nemzeti identitás megőrzését eredményezte. Befejezésül az amerikai magyarság folklórjának sajátos színt adó amerikai-magyar nyelv folklo- risztikus szerepére szeretnék utalni: nem a nyelvészetileg kimutatható romlás tényeire, hanem az életforma szabta nyelvi kreativitás szép példáira. A magyar kolóniák nyelve (amely valamely korabeli hazai nyelvjárás állapotát tükrözi) hamar érzékelte az új környezet hatását. Az első generáció angol nyelvtudása minimális volt, szinte csak a magyarul megnevezhetetlen jelenségek angol megfelelőire korlátozódott, melyek idegen- ségét nagy leleménnyel alakították át egy-egy magyarul is jól hangzó kifejezéshez. Ötletes, nemegyszer mulatságos, ahogyan az amerikai államok, városok nevét meghonosították, így lett New Jersey-ből Nyúl-Győzi, West-Virginiából Veszett Vergónia, Youngstownból Gyászton; a milliomos Vanderbilt Vándorbél, Rockefeller pedig Rakodfele nevet kapott. Az angol alapszavakhoz magyar toldalékokat, újabb magyar szavakat illesztve a köznapi kifejezések sokszor felismerhetetlenné változtak. Pl. görli (girl), dzsámpol (to jump — vonatra ugrik), jégbak- szi (ice-box — jégszekrény) és végül a legszellemesebb magyarítás: komának szólítja a rendőr (to come on), amivel azt fejezik ki, hogy valakit a rendőr az őrszobára kísér. Ennek a „népi” nyelvalakításnak folklorisztikai értéke van, any- nyira, hogy az amerikás folklór legeredetibb rétegét alkotja. Azonban a nyelv közösségi formálódása rövid virágzás után egyre inkább a nyelv kiszikkadását eredményezte. A beszélt nyelv a harmincas évektől rohamosan széthulló amerikás folklórral együtt, mind erőteljesebben vesztett a bevándorlókat tömöríteni tudó erejéből. Sajátos vonásként ez a közösségi kultúra napjainkra individualizálódott és egyéni viselkedésnormák, értékek, valamint töredékes föl klór jelenségek zárványaiban tartja fenn a hagyományőrzés többé-kevésbé tudatosult és vállalt formáit. (MTA Néprajzi Kutató Csoport, 1978— 1979.) FEJŐS ZOLTÁN KISZELY ISTVÁN: A FÖLD NÉPEI Európa-kötet „Minden ember egyenlőnek születik..— hirdeti hátlapján a vaskos könyv a nagybetűs feliratot, mely nemcsak az UNESCO-nak az emberi rasszokrói szóló manifesztumának az élén áll, de máig a jövőbe ékelődő fel- és kihívásként visszhangzik a francia felvilágosodás korából csakúgy, mint az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatból. Csakhogy ez a könyv nem az emberi jogokról szól, nem is az ember ilyen vagy olyan viszonylatairól, s nem is az ember lelki és társadalmi adottságairól, hanem — magáról az emberről. Az európairól. A sorozat további négy kötetet helyez kilátásba, átfogó és teljes embertani képet nyújtandó a földkerekség mindenféle fajta népségéről. Ez utóbbi megfogalmazás nem véletlen; máris itt vagyunk a fajta, a faj csiklandós fogalmánál. Mit érünk vele, ha ezek helyett a tudományosabban, tehát elfogulatlanabbul hangzó rassz-t használjuk? Hiszen a fajelmélet a rasszizmus pontos magyar fordítása! Tudvalévő, hogy az embertant eddig a hitlerizmusnak sikerült leginkább kompromittálnia; node mit tehet erről maga a tudomány, az antropológia, mely tárgyában az első lényeges alapvetéseket már a múlt század közepén elvégezte? A fajmítosz ideológiájára épülő rezsimek létük igazolása érdekében sereg más tudományt is fölhasználnak, kétségtelennek látszik azonban, hogy eddig leginkább az antropológia adatmorzsáiból készültek irtózatos eszmei fegyverek. Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy az emberi rasszok természetéről eddig három nyilatkozat is született, ám mindegyik kitér arra, hogy „az antropológusok a rassz fogalmát csak rendszertani egységnek tekintik, olyan zoológiái kategóriának, amelybe a különböző emberi csoportok besorolhatók és amelynek segítségével az evolúciós folyamatok tanulmányozását megkönnyítik”. Bizonyos, hogy az embertan hivatott művelői számára a fej és a test jelzőértékeinek összehasonlító adatsorai — szerencsére Kiszely könyvében ilyesmik nincsenek — rendkívül sokat 86
