Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 6. szám - SZEMLE - Fejős Zoltán: Az amerikás magyarok folklórja (Nagy Dezső forráskiadványa)

keveset vettek át a fogadó társadalom és egymás kultúrájából, elsősorban tradíciójuk ápolásával a hazai környezet viszonyait kísérelték meg fenntartani. A kivándorló közösségekbe igyekezett kapcsolódni, melyek gyakran régi falujának lakóiból csoportosultak. Ezt létszükségletei követelték meg, hiszen így jutott munkához, és kevés munkán kívüli szabadidejét csak így tölthette biztonságban. A néhány csoportos formára korlátozódó közösségi élet keretei kettős szerepet láttak el. A kivándorlók tömörítésével egyrészt a fogadó társadalomhoz közelítette az Újvilágban idegenül mozgó bevándorlót, megtelepedése esetén pedig integrálódását segítette. Ugyanakkor e közösségek az óhazához való kötődést is erősítették, az idegen környezet bizonytalanságát az elhagyott kulturális viszonyok továbbél- tetésével ellensúlyozták. Az amerikai bevándorlók közösségeinek belső szilárdságát kultúrájuk biztosította, amely a kivándorlók társadalmi helyzete miatt, az etnikus tradíció paraszti-népi tartományából származott. Az amerikás magyar folklór legfőbb feltétele éppen ez a közösségi hagyományőrzés volt. A rövid időn belül hazatérő kivándorlók anyagi megerősödésük mellett, paraszti tradíciójuk viszonylagos értintetlensé- gével térhettek haza. Az Újvilágban meggyökeresedett magyarság első generációjának megoldatlan akkulturációs problémái után a második generáció viszonylag simán alkalmazkodott környezetéhez, s lépett a beépülés útjára, még akkor is ha az amerikai magyarság ma is sajátos etnikai arculatot őriz.

Eddigi ismereteink alapján hogyan jellemezhető az amerikai magyar folklór, milyen főbb jegyek minősítik sajátos jellegét? Pontos képet csak további munkával nyerhetünk, azonban az már most is világos, hogy az amerikás magyarok kultúráját életformájuk határozta meg. Jellegében a mezőgazdasági munkások megfeszített, ipari munkával birkózó küzdelme fejeződik ki. Mélyebbre tekintve láthatjuk, hogy ezt az igénytelen, minden energiát felőrlő életmódot a kivándorlók kezdeti céljai határozták meg: akik gyors pénzszerzés után igyekeztek minél hamarabb hazatérni, a hagyományos formák görcsös fenntartását igényelték. Akik végleg kintmaradtak, idővel a kispolgári kultúra felé léptek, s így polgárosodási tendenciákat képviseltek. Tehát az amerikás magyarok folklórjának kettős jellegét az idegenben munkát vállalók társadalmi helyzete és e csoportok Amerikában végbemenő urbanizációja közötti mezőben kell vizsgálnunk.

1. Az amerikás népköltészetben jól megfigyelhető, hogy a hazai folklór alkalmazkodik az új helyzethez, tartalmában — kevés formai változással — „amérikássá” válik. A változás legtöbbször csak minimális, olykor katonanóták, panaszdalok hagyományos szövegébe kerültek új, magyar helyett angol szavak, olykor az amerikás élet fordulatait verselték meg az óhazai népdalok módjára. A kivándorlók folklórjának alaprétegét kétségtelenül az amerikás népdal, balladás ének képviseli, amely tartalmilag inkább az új környezet kiváltotta szorongató élmények komor visszatükrözői: Amerika nékem nem szülőhazám, Nincs benne se víg napom, sem órám. Idővel a dalok egyre romlottak, kevés az új helyzetet kifejező újraköltés, az értékesebb változatok ismert népdalok adaptálásai: Mikor megyek Amerika felé / Nyílik az ég három felé, / Ott ragyognak a fényes csillagok, / Azt is tudják, hogy én árva vagyok. Hangulatilag a legtöbb műfaj hasonló, így pl. a siratok, imádságok, átkozások esetében. Különösen sok keserűség sűrűsödött a szólásokba és az álomfejtésekbe, amelyek summája a Kivándorolni — szomorúság! Visszavándorolni — nem öröm! álomjóslatban tetőzik. Nagyon kevés a vidámság ebben a népköltészetben, a gondokat leginkább a lakodalmas vőfélyversek eleven humora és a „magyaros szokások” éltetése enyhíti. E folklór alaprétegét kialakítása szerint két fő ágra bonthatjuk. Egyrészt Amerikában jött létre, szorosan kötődve a kivándorlók megváltozott életkörülményeihez: jellemzője, hogy a kivándorlók egész kultúrájával együtt változott, továbbélése a hagyományos föl klór jelenségek iránti igényekkel alakult. Másrészt hasonló változatok formálódtak itthon, hazai környezetben. Témában, hangvételben teljesen az előbbiekhez hasonlítanak, megkülönböztetőjük a dalokat éneklők személye. Elterjedésük nem kötődik az Amerikát megjártakhoz, noha nagyobb számban a jelentősebb kivándorló területeken fordul(t) elő, bár ezt nem tervszerű gyűjtések, inkább feltételezések nyomán állíthatjuk. A genetikailag így megkülönböztethető két ág a valóságban alig vált szét, folklorizálódásuk kölcsönösen ment végbe, elsősorban a kivándorlás aktív résztvevői segítségével. A kötetben Nagy Dezső több ízben hangsúlyozta, hogy a kölcsönös elterjedést a sajtó is előmozdította. A hazai lapok sokat cikkeztek a kivándorlásról, az amerikás újságok, kalendáriumok gyakran közöltek folklórgyűjtéseket. A legjelentősebbet a Dongó című lap jubileumi számában (1913) Kemény György publikálta. Ezt az összeállítást még ugyanebben az évben közölte a Pesti Napló, így e dalok itthon is széles körben elterjedtek, s hazai gyűjtőink több típust számos változatban megtaláltak.

2. Az új környezethez idomulva az amerikás magyarok folklórja — különösen az akkulturáció előrehaladtával — egyre inkább telítődött a hagyományos típusoktól eltérő jelenségekkel. Az óhazai paraszti munkaerő urbanizációját már e folklór kispolgári tömegkultúra által meghatározott rétege fejezte ki. Leggyakoribb műfajok az amerikai munkás életet jól tükröző anekdoták és szólásmagyarázó történetek. Tipikusan új forma a hirdetések csoportja. Ebben a rétegben már a humoros hangvétel jellemző, a konfliktusok differenciáltabb hangulati skálán fogalmazódnak meg. A rigmusok, tréfák fanyar gúnnyal illetik az Újvilágban ügyetlenül csetlő-botló zöldfülű, grinór bevándorlókat, de hasonlóan jel85