Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 6. szám - MŰHELY - Szükség van a falu-és mezőváros-kutatás megújhodására (Márkus István válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)

Az agrárszociológia intézményes kialakulása nélkül én nem hiszek a szociográfia érvényes jövőjében sem. Véletlenszerű teljesítmények születhetnek, akár nagyok is, de ezek önmagukban nem szolgálhatják a rendszeres megismerést. Az intézményes keret természetes egy olyan országban, mint Franciaország vagy Lengyelország, ahol vizsgálatok százai történnek, és eközben szelektálódnak és formálódnak a fiatalok, s közöttük mindig akad néhány, aki a legjobb tehetséggel műveli szakmáját. Nálunk, a megfelelő keret hiányában, inkább a társadalmi néprajz legjobb művelői végeznek úttörő munkát a falukutatásban és az agrárszociológiában. Például Sárkány Mihály, aki Afrika-kutató, de a magyar faluhoz is ért, megszerezte a szükséges szociológiai műveltséget, a több nyelven olvasás kultúráját. Talán mire ez az interjú megjelenik, sok minden rendeződik, legalábbis kereteiben. A következő években nevelhetünk igazi falukutatókat, akik azt is tudják, hogy mit kell Erdeitől megtanulni, de azt is, hogy hol tart a társadalom- tudomány Amerikában vagy Japánban.

Végül a szokványos, interjút záró kérdés: Mire készülsz újabban a Nagykőrös című könyv után, s mik a terveid?

Régi álmom az összehasonlító mezővárosi vizsgálat. Ehhez két város kevés, három volna jó. Erdei Magyar város-ából, de Szabó István alapos tanulmányából is az derül ki, hogy mezővárosaink legalább öt-hat alaptípusba sorolhatók. A Duna—Tisza közi fejlődés cívis jellegű, polgárosult, kertészeti kultúrával gazdag változatát példázza Nagykőrös, s egy egészen más paraszti világ önfelszámolódását Kiskunfélegyháza. A Tiszántúlon Karcag vagy Kisújszállás, esetleg a Hajdúság valamelyik városa megint másfajta közegnek látszik. Azért nem mondok négyet vagy ötöt, mert ahhoz biztosan nem lesz erőm.

Nem irreális elképzelés, mert Nagykőröst többé-kevésbé már feltártam; az 1973— 1975-ben lezárult vizsgálatot kellene folytatnom. A kiskunfélegyházi felvételek is megkezdődtek egy ízben, aztán abbamaradtak. Ha ennek anyagát előszedném, megtöltene egy polcot. Az anyag feldolgozatlan, és már akadna néhány fiatal, aki folytatná a munkát.

Másrészt szükség volna a legjobb külföldi szakmunkák hazai kiadására, lefordítására; tájékoztatni önmagunkat arról, hogy hol tart a világ. Kellene tehát egy magyar nyelvű olvasókönyv, amelyik a számunkra legfontosabb tanulmányokat tartalmazná.

Egy valamikor emigrált magyarnak a fia itt él most, s foglalkozik három magyar falu összehasonlító vizsgálatával. Az egyik falu Ausztriában van, a másik a Dunántúlon, a harmadik Jugoszláviában. Az érdekes az, hogy ez az elképzelés itthon már tizenöt évvel ezelőtt felmerült, mint ötlet. Akkor mindenki azt mondta, hogy egy ilyen vállalkozásnak politikai nehézségei vannak. S aztán jön egy amerikai magyar gyerek, akit mindenütt szívesen látnak, és megcsinálja, de nem biztos, hogy jól. Sárkány Mihály ideadott nekem pár évvel ezelőtt egy angol nyelvű összefoglalást a lengyel agrárszociológiáról, valahol a kezébe nyomták külföldön. Abból, ahogy elolvastam, az derült ki, hogy öt évenként ismételt vizsgálatokkal több száz falut állandóan szemmel tartanak. Mi azt hisszük, milyen nagy fiúk vagyunk, mert egykor volt egy falukutató irodalmunk. Fontosabb az, hogy potenciálisan nálunk is jelen van egy garnitúra — most nem a kiöregedőkre gondolok —, amelyik már vitaképes volna. Csak tudnia kellene, hogy kivel és miről vitatkozzék.

E tudás eljövetelének reményében köszönöm meg ezt a beszélgetést.

69