Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 6. szám - Jékely Zoltán: Valencia (elbeszélés)
JÉKELY ZOLTÁN VALENCIA Negyvenedik születésnapjának előestéjét — Gyöngyházy Kálmán, a Madártani Intézet alkalmazottja, sok év után végre saját fészkében, egyedül szándékozta eltölteni . .. Érthető, hiszen a lepergett évtizedek hirtelen fölmeredő négy fekete iksze minden gondolkodó férfiembert meghökkent. Fogadkozások esnek, új-éíet kezdésnek, legalábbis jobb útra térésnek szent elhatározásai, lemondás nikotinról, alkoholról, egyéb káros szenvedélyről, satöbbi. Persze, egy-két hét, vagy hónap, s minden a régi kerékvágásba zökken, s döcög, vagy robog tovább, ha a végzet másképp nem rendeli. Mondom, Gy. K. múltjára hajolva, egyedül szerette volna azt az estét eltölteni, hogy vétkeivel, kudarcaival könyörtelenül számotvetve, mintegy megtisztultan, megigazul- tan kezdhessen új életet — méghozzá a nagy áldozatok árán, félig társbérletben szerzett legénylakásban, ahonnan is minden férficsíny, léha, vagy otromba kaland kizára- tik . . . És, ha Leopoldina, aki már idestova másfél esztendő óta foglalkoztatta éjjeleit- nappalait, áthidalhatónak tartja a köztük tátongó 15 évnyi szakadékot: ezt a szerény, de a háború utáni évek lakásviszonyaihoz képest meghittnek s lakályosnak mondható fészket előbb-utóbb megosztja vele . . . Délután 5 óra tájt, mihelyt munkahelyéről szabadult, vállán szíjra fűzött jókora aktatáskával, nekivágott a közeli üzlet-utcának, hogy a másnapi vendégségre egyetmást beszerezzen. Táskáját némi tülekedés és sorbanállás árán két üveg Tokaji s egy kis- palack Napoleon-konyak — azokban az esztendőkben ritka zsákmány! — továbbá néhány doboz szardínia, negyedkiló frissen pörkölt kávé duzzasztotta; s késő bánat volt, amikor rádöbbent, hogy szinte büdgét-jét felborító áldozatra ragadtatta az átkozott konyak. A korán beköszöntő s itt-ott már lámpafényekkel tűzdelt alkonyaiban éppen hazafelé kanyarodott, — amikor egyszercsak, pontosan lépteinek ütemére, ismerős katonazene akkordjai ütik meg a fülét. A Radetzky-mars! . . . Lehetséges volna? — álmélko- dott, ami érthető, lévén az ötvenes években ilyesminek még hallgatása is kockázatos. Ki merészeli így harsogtatni, gramofonon vagy hangszórós rádión, hogy börtönnel, száműzetéssel dacolva, kifejezésre juttassa legitimista érzelmeit?... A csinnadratta a Templomtér felől hallatszott, — ahol a magasra nőtt, s terebélyes, de már gyér- lombú fák közül ívlámpa szórta világát az utcára is. — Úristen! — álmélkodott. — Hát csupa emlék ez a búbánatos ősz? — 35, vagy annál is több éve hallhatta először ezeket az akkordokat, (trombiták, réztányérok, dobok, csukaszürke uniformisok, csákók látványától is kápráztatva) szülővárosa sétaterén, miközben átszellemülten bámuló pesztrája kezét, vagy szoknyáját fogta — a cs. és kir. helyőrség rezesbandájának előadásában . .. Alvajáró bátorsággal masírozott hát az úttesten át egészen a zenebona forrásáig. Sötét, rozsdás redőnyű, alkalmasint frissen államosított üzlet, vagy műhely előtt, egy tucatnyi bámészkodó karéjában, kétgrádicsos betonlépcsőn, fekete plüssleber- nyegben, hájtömeg asszony ült s terpeszben előre nyújtva közszemlére tette vízkórsá- gosan dagadt lábait. Negroid, zsíros-pöffedt arcából, homlokba húzott, kosárszerű kalap alól vigyori, kandi szempár villogott a bámészkodókra. Fülében jókora aranykarikák, de — vetette latba Gy. kontár embertani ismereteit — inkább az orrába illett volna holmi törzsfőnöknői karika. És tekintete a kacsintó, obszcén vigyor elől a falhoz támaszkodó csinos leányzóra röppent, aki révükén, vagy részegen meredt maga elé, vagy, — s a ritmikus kis toppantások inkább erre vallottak — a bámészkodók elől 30
