Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Miskolczi Miklós: Szerelmeskedések (részlet)

elfogadható érzelmi kontaktust, mégis elnyúlhatnak és ezzel felszínre hozzák a házasság jellemző betegségeit, az unalmat, a függőséget, a számonkérést stb. Előfordul, hogy viták vannak a kapcsolat perspektívája körül, harc folyik a fő tartalom kialakításáért, és mindeközben már egy megfelelőbbnek tűnő kapcsolat is körvonalazódik stb. Miért is kísérleteznék tovább a lehetőségek felsorakoztatásával? A szerelem nélküli kapcsolatok labilitását aligha kell indokolni és igazolni.

Újabb külső kapcsolatok új partnerei tulajdonképpen a generációváltás katalizátorai. Ők hozzák létre (vagy nem) a változást. A harc mindenesetre újra indul a viszony berendezéséért, a státusquóért, a szituációkért, lényegileg az új minőségért. Semmi kétség, a nő minden újabb kapcsolatban megpróbálkozik nemcsak az érzelem kibontásával, hanem elveinek megtartásával, újraélesztésével, igényeinek fölsrófolásával. Csakhogy mindezek már kevésbé, kapcsolatról kapcsolatra egyre kevésbé hatnak meggyőzően. Kiérződik belőlük a megviseltség, hogy néhányszor már eldobták őket, de megjelenik a realitásérzék is, avagy a gyors beletörődés. Mindezek érzékelésében, mérlegreállításában van szerepe a „generációk” alakította férfirutinnak, például, hogy ne kezdjük luxushotelban elköltött fényes vacsorával azt a kapcsolatot, amit valaki már az autó hátsó üléséig levitt, és amit ezek szerint már ott is el lehet kezdeni.

Természetesen vannak hullámzások. Előfordulhat például, hogy a férfi tapasztalatlan, nem ismeri fel a már megtörtént generációs változásokat. Esetleg látja, de ennek ellenére csupán a maga kedvteléséből kezdi szebben, magasabban, mintsem kezdhetné. Ha ez a visszaút nem volna, feltehetően kevesebb párhuzamos kapcsolattal kellene számolni. Szerintem ugyanis a nők párhuzamos külső kapcsolatainak többsége nem egyéb, mint egy kialakult státusból, szituációból való kitörés kísérlete. A kísérlet mögött gyakran már megalázó, csúf helyzeteket produkáló, de talán szexuálisan jó külső kapcsolat áll. Az előbbi indikálja az újítás igényét, az utóbbi pedig időt enged a válogatásra. Élve a gyanúval, szakértő férfiak sokszor tudatosan aláértékelik újabb külső kapcsolataikat, a lehető legmélyebbről akarják indítani. Nehogy véletlenül is nevetségessé váljanak. íme, az úgymond lerohanó stílus egyik ritkán felszínre hozott oka.

Jó tudni, hogy a férfiak bár törekszenek meglevő és újabb külső kapcsolataik terjedelmének korlátozására, de ha ez sikerül, egyszersmind megvetéssel is sújtják a megalkuvásokra hajlandó nőt. Mély szituációkban kezdődő vagy odáig került kapcsolatok csak nagyon ritkán terebélyesednek ki.

Erről beszélgetve egyszer azt kérdezte tőlem egy kétségkívül sokat tapasztalt asz- szony: „miért gondolod, hogy a nőket elsősorban érzelem vezérli a külső kapcsolatokban? Hátha ők is csak, vagy főként szexuális kielégülést keresnek?”

Hosszan tűnődtem: miért is gondolom? Azt hiszem, csupán udvariasságból. Máskülönben gyanítom, hogy a nők, mint sok másban, a szexualitásban is a férfiakkal egyenlő jogokat, esélyeket kívánnak. Magam nem egyszer hallottam már nők szájából, hogy megunták passzív szerepüket és maguk akarnak választani. Ezért nem lepett meg a Magyar Rádió és Televízió tömegkommunikációs osztályának friss publikációja, amiből kiderült: a lányok bizony már tizenkét éves koruktól kezdve igazságtalanságnak tartják, hogy a kezdeményezés joga a fiúké.

Ha alaposan utánanéznék, talán kimutathatnám, hogy a nőképünk változásai közben már nálunk is kialakult az „új nő” elméleti és gyakorlati típusa: a munkára, sikerre orientált asszony. Margaret Mead írja: „Fiúkat és lányokat, akik ugyanabban az iskolapadban ülnek, ugyanazt a leckét tanulják, ugyanazokat az életelveket szívják magukba, egyaránt arra nevelik, hogy az élet megválasztásában két figyelemreméltó szempontot tartsanak szem előtt: munkájuk rendelkezzék előmenetel lehetőségével és érdekes legyen.”

41