Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Miskolczi Miklós: Szerelmeskedések (részlet)
Charles Bukowski amerikai író: Stories und Romane című német nyelvre már lefordított könyvében őszintén ír azokról az amerikai nőkről, akik — hogyan is mondjam — férfias módon csillogtatják női erényeiket karrierjük érdekében. „Itt Amerikában — írja — végtelenül túlbecsülik a szexet. Egy szexi külsejű nő, testét automatikusan fegyverként használja fel a nagyobb anyagi jólétért folytatott harcban. Nem a kurváról beszélek, aki ezt iparszerűen csinálja, hanem anyátokról, nővéreitekről, feleségetekről és lányaitokról.” Az ember, akitől sikert várnak előbb-utóbb megváltoztatja életstílusát és mindent a megfelelésnek rendel alá. A sikerre orientáltság és a szexualitás túlhangsúlyozásának összefüggését férfiaknál már régen kimutatták. Miért volna ez másként nők esetében? Napjainkban a férfiasság erényeinek reneszánszát éljük, s ez alighanem szükségképpen elvezet a nőiesség felértékelődéséhez. De ahogy a férfiasságon nem az apaságot értjük, a nőiesség főtartalma sem az anyaság lesz. Most megyek oda a könyvespolchoz és leveszem József Attila, még Cserépfalvi által összegyűjtött verseit és fellapozom. Vajon mire gondolt Attila, amikor ezt írta Thomas Mann-nak: „Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk/de mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők — szabadok, kedvesek / s mind ember, mert ez egyre kevesebb ...” Hogyan értelmeztük mi eddig és értelmezzük még ma is a női egyenjogúságot? Nincs ebben valami végzetesen ostoba egyszerűsítés? Hogy a nők, jogaikat hangsúlyozva férfi módon akarnak élni? Ahelyett, hogy nőként, megőrizve nőiességüket lennének szabadok és így talán nagyobb eséllyel kedvesebbek is. Maradnának nők a nők, mert így nagyobb reményük volna, hogy a férfiak férfiak maradjanak. Valahol olvastam, hogy az Egyesült Államokban mindig megnő az impotens férfiak száma, valahányszor a nőmozgalmak új akciókban kezdik követelni a nők jogait és szexuális egyenlőségét. Elég nagy a káosz. Hol a két nem közötti azonosságokat, hol meg a különbözőségeket hangoztatjuk. Némi mesterkéltséggel számon tartunk nőkhöz illő és férfiakhoz illő viselkedést (például a párkapcsolatokban) ugyanakkor hirdetjük és számon kérjük a teljes emberséget, a kiterjedt emberi szabadságot. Nos, az utóbbiakhoz nemcsak a munkavállalás joga, hanem mondjuk a nemi kezdeményezés és választás joga is hozzátartozik. Álláspont kérdése, hogy ezt természetesnek vagy rendellenesnek minősítjük-e. Maryna Farnham amerikai szociológus szerint minél műveltebb egy nő, annál valószínűbb, hogy szexuális élete rendellenes. Nos, a műveltség megszerzése nálunk is cél. Tűnődéseimnek gyakorlati oldala is van. A tény, hogy növekszik azoknak a nőknek a száma, akik teljes ismeretlennel is hajlandók nemi kapcsolatra, például egy repülőtéri tranzitszállóban. Avagy egyre többen vannak, akik az aktus után azonnal öltözni kezdenek és nem tekintik sértésnek a perceken belüli búcsút. Sőt, kezdeményezik. E jeleket azonban egyelőre nem merem komolyan venni, nem merem nekik a tendencia rangját adni. Vannak. Csak vannak. Már vannak. Az átlag még nem ilyen. Milyen? Nem is tudom, nevezhetünk-e egyetlen külső kapcsolatot is átlagosnak. Valamiben mindegyik más. Mindegyik különösnek minősíthető: akár a benne megvalósuló érzelmi viszonyok, akár a szituációs különbségek alapján. A szerelem nélküli külső kapcsolatokban is vannak érzelmek. A szerelem és a közömbösség között azonban rendkívül nagy a távolság, közte számtalan érzelmi szint kialakítható. Az is gyakori, hogy egy kapcsolatban a partnerek más-más érzelmeket táp-
