Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Miskolczi Miklós: Szerelmeskedések (részlet)

Kvázi-szerelmi kapcsolatokban elsősorban magunknak fontos, hogy elhiggyünk valami szépet és jót a kapcsolatról, ezért mesterségesen gerjesztjük, a magunk jóságában, nagyvonalúságában tetszelgünk. Szeretnénk szeretni. Hozzá nem értés esetén kívülről ez könnyen összetéveszthető a szerelemmel. A csak lényegre törő, rokonszenv alapú kapcsolatokban viszont az érzelmek mesterséges szintentartását, lefokozását figyelhetjük meg. Valójában mindkét esetre jellemző a sekélyes, inkább labilis, látens érzelem, amit ráadásul még csak nem is mindig az egymást kereső két ember kapcsolata indikál.

Mi mással magyarázhatnánk az alábbiakat?

Kap valaki — hogy egyszerűbb legyen, mondjuk én — egy telefont. Hét éve nem látott nő jelentkezik. Megbeszélünk egy randevút és közben átgondolom, hogy ki is volt az illető. Igen, nem több egy két-három hónapos könnyű kalandnál. Ez volt. Amikor bejelentette, hogy férjhez megy, egyszersmind elutasított minden további kapcsolatot. Vállalta a monogámiát. Az ember ért a szóból. Hét év után most újra jelentkezik és félreérthetetlenül azért, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Vállalom, nem vállalom? Ez más kérdés. A történetnek itt azért van helye, mert egyértelműen bizonyítja, hogy az érzelmi állapot, amely létrehozhatja a mi kapcsolatunkat, nem köztem és a nő között, hanem a nő és a férje között manifesztálódott. Nem ritka, hogy a házastárssal fennálló pillanatnyi érzelmi állapot befolyásol, indít, vagy éppen zár egy külső kapcsolatot. A bosszúszülte viszonyoknak irodalma van, de olyanról is tudok, hogy valaki férje váratlan halála után, minden magyarázat nélkül és azonnal megszakította kapcsolatát azzal a szeretőjével, akivel előtte két évig elég fondorlatos és csúnya módon úgymond megcsalta.

Külső kapcsolatokat elemezve, még inkább azok után kutatva, gyakori kérdés a: kivel.

Meddő erőlködés volna választ keresni arra, hogy vajon ki, hol találja meg, és kit tart megfelelő partnernak. Csupán néhány tipikus helyzet fölvázolásával kísérletezem.

Sorrendiséget semmiképpen sem merek, tudok és akarok felállítani. Tapasztalati tények azonban bizonyítják, hogy a legelső külső kapcsolat létrejöttében feltűnően sokszor jut szóhoz a régi szerelem, a régi partner, a régről kipróbált viszony. Önigazoló magyarázatok szerint ez nem is igazi „bűn”, hiszen az illető férfi vagy nő már korábban is megvolt, tehát nem tekinthető igazán új és főleg külső kapcsolatnak. (A családban marad!) Ugyanakkor kiváló bizonyság arra is, hogy a külső kapcsolatokban nem feltétlenül új, átütő érzelem kialakítása, felfedezése, megszerzése a fontos. Megfelelő, elegendő a nosztalgia, vagy valami langyos biztonságérzet is. Ez a „viszonyulás” zárt, pontosan ellenőrzött házasságokra, lustaságra, megkopott kapcsolatteremtő képességre, önbizalomhiányra is utalhat. Tulajdonképpen a premari- tális nemi kapcsolat monogám házasságot rontó hatásának bizonyítéka.

Alighanem legtöbb külső kapcsolat közvetlen vagy közvetett létrehozója a munkahely. A munkában együtt töltött idő, a potenciális partner munkájának megismerése, elismerése éppen abban gazdagítja a kapcsolatokat, amiben a házasság talán leggyakrabban kiüresedik. A munkahelyen szövődő rokonszenv alapú külső kapcsolatok egy része viszont nyilvánvaló érdekviszonyokat rejt. Erről nem kívánok sokat írni. A tipikus főnök—beosztott, főnök—titkárnő viszony további „kivesézése” maradjon meg a Ludas Matyinak és a kabarénak. Alighanem már nekik sem kell. Ez van és kész. Ha okosan csinálják, előbb utóbb mindenki tud róla, de senkit sem érdekel. Ha egyik vagy mindkét fél hibázik, akkor mindenki tud róla, de előbb-utóbb sokakat zavar is. A nemi kapcsolat ilyen áru- és ellenértékjellege, kikiáltási ára és megvásárol- hatósága a külső kapcsolat általam feltételezett rendszerében kései fázist, bizonyos mélypontot jelent. Nem hiszem, hogy a megalkotott rendszer hibája volna a kivétel.

33