Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál - Varga Csaba: Életmódmodellek a mai faluban

egy-egy típusától. Ennél az életmódnál éppen ez a lényeg: cselekvését maga is pótcselekvésnek fogja fel, mert érdemi beavatkozásra változatlanul nem lát lehetőséget.

b) A kívülálló tulajdonképpen a tehetetlennek egy „fejlődésfoka”. Ugyanúgy cselekvésre képtelennek érzi magát, mint a tehetetlen, de már nem is akar beavatkozni. Nem egyszerűen elfogadja a helyzetet, hanem gyakran tudatosan vállalja a kívülállást. Szándékai és lehetőségei közötti feszültséget sokszor cinikus beletörődéssel oldja fel. Általában szenved a helyzetétől, így nem válik közömbössé, de annyira kilátástalannak ítéli a harcot, hogy meg sem kísérli azt. Akarva-akaratlan kívül marad, visszahúzódik magánéletébe, holott — nem meglepő — ott sem érzi jól magát. Általában tudja, hogy kívülállása nem önkéntes — ha ezt később önként fel is vállalja —, hanem a helyzet szorítása által rákényszerített. A tehetetlennel szemben (többé-kevésbé tudatosan) az akaratot — pláne ha társadalmi cselekvést kezdeményezne — megkérdőjelezi és megkísérli a visszafojtását. Amíg a tehetetlen cselekvővé alakul, ha értelmes célt és tevési terrénumot kínálunk, addig a kívülálló — érvénytelennek, hasztalannak tekintve — minden jószándékú közeledést, bevonását visszautasítja. Látszólag nem is bánja.

c) Ha a kívülálló a tehetetlen „tökéletesebb változata”, akkor a harmadik életmódvariáció, a perspektívádon célkereső inkább egy megelőző fejlődési stáció. Nem véletlen, hogy leggyakrabban a fiatalok között fordul elő. Gyakori kiváltó oka az a túlzott lét- biztonság, a viszonylagos anyagi jólét, amit a család eleve biztosít — nem egyszer erőn felüli munkával — a pályakezdő gyermeknek. Ennek a fiatalnak egyrészt már adva van mindaz, amit a szülők kíméletlen (többnyire fizikai) munkával megszereztek, másrészt kénytelen látni ennek az életformának az egyoldalúságát, időnként az embertelenségét is — így valami mást akar. Csakhogy nem tudja: mit. Mert környezetében nem látott más, az eddigitől gyökeresen eltérő, s új értékeket kínáló modellt. Magatartásában hangsúlyosabb a tagadás („nem úgy élni, ahogy a szüléink”), ám világosan látott célra való törekvés nélkül. Az ide tartozók nyitottak mindenféle hatásra és szükségképpen mozdulnak is — valamilyen irányba. Elsődlegesen a szűkebb közösségen, a falun múlik, hogy a cél- s távlatnélküli célkereső hova jut: belesüpped a tehetetlenségbe, kívülállóvá válik, elmenekül vagy valamilyen cselekvéssorozatot vállal fel. (Egyébként ez új típus, már a hetvenes évek „szülötte”, bár azt mondtuk róla, hogy a — tehetetlen modellhez képest! — megelőző fejlődési fok, ugyanakkor igaz, hogy a célkereső magatartásból igen progresszív életmód alakulhat ki — amire egyelőre kevés biztosíték van.)

A menekülőmodell öt változata:

a) Az első a kivonuló, a szó szerint menekülő, aki éppúgy kilátástalannak érzi helyzetét, mint a tehetetlen vagy a kívülálló. De a feszültséget úgy oldja meg, hogy elhagyja a falut! A szakítás lehet teljes (máshol dolgozik és végleg elköltözik), vagy részleges (csak munkahelyet keres másutt, mint például az ingázók). Ez a magatartás minden rétegben gyakori; oka eredetileg nemcsak a társadalmi rossz érzés volt, hanem egyszerűen a munka- és munkahelyhiány vagy a szükségszerű — de néhol erőszakosan végrehajtott — szövetkezetesítés. A következmény minden esetben: a faluból való kivonulás, mégpedig olyan kivonulás, amely nem valamiért, hanem valami miatt történik meg — ezért menekülés. Az odajárás (a bevonulás) a falvakban meglehetősen ritka, inkább értelmiségiek között fordul elő. (Tanárok, mérnökök vagy például tanácsi dolgozók, akik a városból járnak ki...) A lényeg tehát az a kivonulónál, hogy nem tudja, nem akarja vállalni a közösséget a faluval és ezért kilép onnan.

b) A kivonuló szélső, már kórossá vált esete az önpusztító. Annyira szorítónak érzi helyzetét, hogy már képtelen elviselni; ebben közrejátszhat gyenge idegrendszere is, de ezzel nem magyarázható. Az önpusztító a kívülállást nem fogadja el, mert nem egyszer képtelen lemondani társadalmi cselekvés igényéről, ugyanakkor nagyon megrom20