Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál - Varga Csaba: Életmódmodellek a mai faluban
BÁNLAKY PÁL—VARGA CSABA VALÓ VILÁG ÉLETMÓDMODELLEK A MAI FALUBAN Az elemezendő társadalmi folyamatok egyik rendező kategóriájaként használható az életmód fogalma. Nem akarunk definíció értelmezésekbe bonyolódni, mi azt a meghatározást fogadjuk el, amely szerint az életmód a tevékenységszerkezetnek a személyiség által viszonylagos önállósággal hierarchikus rendbe szervezett rendszere, amely az emberi magatartásnak a mindennapi életben ismétlődően megnyilatkozó vonásait fejezi ki. Ebben az értelemben kíséreljük meg leírni a mai faluban kialakult-kialakuló életmód- modelleket, s azok változatait. Amikor faluról beszélünk, falunak tekintünk minden nem városi rangú települést. De tudnunk kell — ezt előre bocsátjuk —, hogy a falusi életmódmodellek a társadalom nagyfokú mobilitása és nyitottsága következtében nem lényegileg, csupán hangsúlyaikban, gyakoriságukban és megjelenési formáikban különböznek a városi életmódoktól. S azt is jelezzük, hogy elemzésünk nem egzakt szociológiai vizsgálatokon alapul, hanem különböző falvakban (és városokban) végzett írói-szociográfiai anyaggyűjtéseken. Ezeket a tapasztalatokat próbáljuk meg rendszerezni, általánosítani, de nem vállalkozunk kvantitatív analízisre, csak kvalitatív leírásra. Tipikus életmódmodellek Lényegét tekintve három életmódmodellt, s azok változatait különböztetjük meg. Az első kettő közös jellemzője, hogy az egyén — legalábbis szűkebb környezetében: a faluban — nem érzi jól magát, nem érzékeli a tényleges (társadalmi) cselekvés lehetőségeit, aminek igen gyakran objektív alapja is van: a falusi közélet és közösségi élet hiánya vagy felemássága, de a hiány tudatosul benne, feszültségként éli meg. Egyaránt megtalálható az, aki nem akar beavatkozni a valóságba, s elfordul környezetétől, amint az is, aki cselekvésre képtelennek tudja magát és saját világát, a társadalmat úgy ismerte meg, hogy az nem változtatható. A helyzetre adott magatartásválasz szerint különböztetjük meg a tartózkodó-kívülállói és a menekülő életmódmodellt. Á harmadik típus azoké, akik — eltérő mértékben — otthon vannak környezetükben. Ismerni vélik társadalmi közegüket, amelyben mozognak, s ezért úgy érzik, hogy — ilyen vagy olyan módon — képesek beavatkozni, önmagukat és környezetüket ala- kítani-változtatni. Ennél a magatartásnál beszélhetünk viszonylagos autonómiáról, hiszen ez a típus nem tart a világtól, nem tekinti legyőzhetetlennek, még akkor is, ha pót- és álcselekvések is jellemzik. Ezt a modellt nevezzük beavatkozó-cselekvőnek. A tartózkodó-kívülálló modell változatai: a) A tehetetlen. A maga mikrotársadalmát — a falut — végképpen érthetetlennek és megváltoztathatatlannak látja. De a többség ebbe nem képes beletörődni: állandó feszültségben, szorongásban él, naponta mélyen átéli, hogy mekkora ellentmondás van szándékai és lehetőségei — vélt vagy valóságos — korlátozottsága között. A helyzetet azonban elfogadja, nem mozdul. Tele van ugyan irányulatlan akarattal, s éppen az irányulatlanság miatt állandó keserűséggel. Persze, nem feltétlenül passzív. Gyakran pótcselekvésbe menekül, így alig különbözik a menekülő vagy cselekvő modellek 19
