Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5. szám - Pelle János: Bilincs és ragasztó

arcán látszott, hogy szfvét-leikét beleadja a munkába. K. O. végre fölpillantott, hellyel kínálta vendégét a kezébe adta a körlevelet, melyen dolgozott.

Keraban Miklós természetesen a szabadalma ügyében a minisztériumnak írt válaszra számított, de a következő szöveget olvasta:

„Kedves Tenyésztőtársak!

A magyar kisállat-, s ezen belül a galambtenyésztés nemes hagyományai mindannyiunkat arra köteleznek, hogy tudásunk és lelkesedésünk legjavát áldozzuk szenvedélyünknek. Sajnos tagságunk nagyobbrészt idős tenyésztőkből áll, akiksorra hagynak itt bennünket. Elárvult madaraik hozzá nem értő örökösök kezére jutnak, akik gyakran még azt a fáradságot sem veszik, hogy értesítést küldjenek nekünk. Fiatal tenyésztőkre van szükségünk, akik átveszik apáik örökét, s bekapcsolódnak egyesületünk munkájába. Nyerjétek meg az ifjú szíveket a galambá- szatnak! Ne engedjétek elkótyavetyélni a törzsállományt!

Tagtársi üdvözlettel: Kántor Oszkár szakosztályvezető”

Keraban Miklósnak arra sem volt ideje, hogy felocsúdjon meglepetéséből, mikor meghallotta igazgatója kellemes búgó hangját:

— Minél több példányban kellene leírni ezt a körlevelet. Fiam, ugye megengeded, hogy így szólítsalak, a helyzet tragikus. Megmondom őszintén, számítok a segítségedre, sőt, még ennél is többre. Tenyésztőt szeretnék nevelni belőled. Mindig olyan tehetséges, értelmes fiút szerettem volna, amilyen te vagy, s látom rajtad, mennyire szereted a galambokat. Holnap, ha van időd, újra körülnézünk a padláson, addig is itt a kulcsa: ennél jobban nem tudom kifejezni, mennyire megbízom benned.

Az ifjú szakember agyában villámgyorsan cikáztak az alamuszi gondolatok. Igazgatója szenvedélye hidegen hagyta, de úgy okoskodott, kár lenne csalódást okozni K. O.-nak éppen most, amikor a szabadalma sorsa forog kockán. A cél érdekében felcsapok tenyésztőnek, határozta el magában, s máris az írógéphez ült. Több tucat példányban másolta le a körlevelet, de gépelés közben azért feltett egy sunyi kérdést:

— Nem lehetne a gyárban lestencileztetni ezt a körlevelet?

— Hogy képzelsz ilyet? — csattant fel K. O. — A gyár sokszorosító gépe és papírja szent, eszedbe ne jusson megkárosítani a nép vagyonát! Felejtsük el az ötletedet fiam, ha fáradt vagy, majd én folytatom a gépelést.

Keraban Miklós az utolsó példányok leírását átengedte igazgatójának, s a fotelből nézte, amint a galamblelkű K. O. nyelvét kidugva iparkodik. Az igazgató középen kopaszodott, kétoldalt felálló ősz haja úgy röpködött, mintha bóbita lenne. Szürke bő ujjú háziköntöse, az izgalomtól kivörösödött arca tette tán, hogy az ifjú szakember egyszerre csak egy öreg, tollavesztett galambot látott az írógép fölé hajolni a lámpa fénykörében.

Keraban Miklós megdörzsölte a szemét, s a káprázat eltűnt. Éjfél felé elbúcsúzott igazgatójától, kimenet megállt a teraszon. Megcsapta a nyári este melege, a virágok hódító illata. Felnézett a csillagokra, s Zsófi megunhatatlan testére gondolt. Heves vágy fogta el, hogy megtapogassa a hasát, mozgolódik-e már a magzat, szerelmük gyümölcse.

A tetőn hirtelen fényesen világító szempárt vett észre. Az öregasszony kandúrja bűvölte ott a sűrű lyukú rácsot, amit a gondos tenyésztő minden este felszerel a dúcra. Keraban Miklós elmosolyodott a bajusza alatt, macskaléptekkel lelopakodott a lépcsőn, besettenkedett a szobájába és összegömbölyödve elaludt.

14