Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5. szám - Pelle János: Bilincs és ragasztó

hanem minisztériumi főnökei egyesült erővel sem tudták rávenni, hogy hagyja el már a vedlett faházat, s költözzön végre modern irodájába.

K. O., e ráncos arcú, de lágy tekintetű igazgató puritanizmusa és jó szíve nem ismert határt. Minden kollektív gyűjtésben részt vett, legyen szó egy szülő anya ajándékáról, vagy egy jeles nap megünnepléséről. Mindamellett K. O. az iparág legjobb eredményeket elérő gyárát igazgatta. Nem kímélte magát, olykor este tízig értekezett kimerült munkatársaival, de minden évben túlteljesítette a tervet.

K. O. szavára adni lehetett, K. O. élt-halt az embereiért. Sőt, még ennél többre is képes volt. Amikor az elkeseredett Keraban Miklós benyitott hozzá, lelket öntött belé, talpra állította. Elmagyarázta, hogy sajnos, a külkereskedelmi vállalat igazgatója az idén már három hitig nyaralt Svédországban az acélbilincseket gyártó cég költségén, így alá kellett írnia a jövő évre szóló szerződést, s ezt az utolsó szállítmányt is fel kel! használni. Jó jel viszont, hogy a ragasztó ügyben illetékes vegyi tröszt vezére örömmel fogadná a megrendelést, ha sikerülne valutakeretet szereznie egy holland lepárló berendezés vásárlásához. Ha a tárcaközi ülésen megszavazzák a hiányzó valutát, egy év alatt megkétszerezhetik a ragasztó termelését, s át lehet térni a Keraban- féle szabadalmazott panelek gyártására.

Az ifjú szakember arca földerült a biztató hírektől. Amikor pedig megtudta, hogy a svédeknek adott deviza feléért meg lehetne venni a lepárló berendezést, egetverő hahotába tört ki:

— Mi sem egyszerűbb ennél! Az egyik tárca valutakeretéből át kell adni a másiknak! Ha hozzájárulsz, meg szeretném nézni az idevágó rendelkezéseket és elvi határozatokat, s hat példányban írnék egy felterjesztést a minisztériumnak.

K. O. hozzájárult, s Keraban Miklós csillogó szemmel lépett ki a faházból. A következő hónapokban a könyvtárakat bújta. Viszonylag rövid idő alatt a devizagazdálkodás kiváló ismerőjévé vált, s olyan felterjesztést írt, mely tömörségével és logikájával a műfaj remekének számított.

Az igazgató elolvasta a felterjesztést, s nem fukarkodott a dicsérettel. Azonnal ráírta: „Egyetértek, minden lehetséges eszközzel megvalósítandó”, majd türelemre és kitartásra intett. Keraban Miklós ettől felbátorodott, s elmondta, hogy újabban a gyár munkásszállásán lakik, tizenkettedmagával egy szobában. A gondnok már este kilenckor bezárja a közös helyiségeket, s így nincs hol tanulmányoznia a legújabb dán, holland és svéd elemgyártási szakkönyveket, valamint a szocialista devizagazdálkodással foglalkozó munkákat. K. O. megvakarta a füle tövét, s rövid gondolkodás után így szólt:

— Tudom, te vidéki vagy, valahonnan Somogyból... Sajnos lakást szerezni nem tudok, s a vállalatnak nincs pénze, hogy béreljen egyet a számodra. Hanem mondok én valamit, de köztünk maradjon. A szabadalmad ügye mindennél fontosabb, s mert amúgy sincs fiam, lenne egy vakmerő ötletem. Én Csillaghegyen lakom, egy kertes házban, s az alagsorban van egy szoba. Most csak lomok vannak benne, de fűthető, s kényelmesen berendezhetnéd magadnak. Tudom, szokatlan egy ilyen ajánlat, az anyósom nem is lesz elragadtatva tőled, de majd megbarátkozol vele. Pénzt nem kérek érte, csak azt, hogy a gyárban senkinek se szólj róla, s a pillanatnyi kudarcoktól ne veszítsd el az önbizalmadat. Áll az alku?

Keraban Miklós nem tudott hová lenni a hálától és a gyönyörűségtől. Elhagyta a munkásszállást, kis motyóját bepakolta a Felíciába. mely az utóbbi időben találkahelyül is szolgált, s felkereste igazgatója családi házát. K. O. önzetlenségét ismerve egy düledező kalyibát várt, s kellemesen meglepődött, amikor egy korai hatvanas évek stílusában épült villa előtt fékezett.

11