Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5. szám - Pelle János: Bilincs és ragasztó

anyagiak. A kitüntetéseknél és a méltató újságcikkeknél is többet ér az, hogy a jövő nemzedék nem gyűlöli meg azokat az épületeket, melyekben felnő.

— Úgy legyen — szakította félbe Keraban Miklóst jövendő apósa. Nyomatékül megropogtatta a szivarját és rágyújtott.

— Gondolom, eleged van már a múltból, s igazad van. A jövőtől viszont én nem várok semmit, így aztán nem marad számunkra más, mint a jelen. Fiam, nem akarlak megrémíteni, de Stefkovics néni itt járt, s közölte, hogy az unokája megnősül.

Keraban Miklós szóhoz sem tudott jutni a hír hallatán. Négy éve lakott már az idős hölgynél, aki gyermekkora óta ismerte Zsófit. Stefkovics néni ezért nevetségesen alacsony — pontosabban a rendeletekben megszabott — árat kért a szobáért, s jótékonyan szemet hunyt szerelmeskedéseik felett. Sajnos, a néni unokáját gondos szülei már tizennégy éves korában bejelentették nagyanyja lakásába, nehogy az egy tragikus véletlen folytán a tanácsra szálljon. Amíg az unoka legényéletet élt, színét sem lehetett látni, de mihelyst házasodott, Keraban Miklós becsületbeli kötelessége volt, hogy szedje a sátorfáját.

Felocsúdván pillanatnyi kábulatából, az ifjú szakembernek eszébe jutott, hogy ezen a napon volt az iparági ülés a minisztériumban, ahol döntöttek a szabadalmáról. Ez a siker minden kudarcot feledtetne, gondolta lázasan, s a telefonkönyv után nyúlt. A K-betű felé lapozva megpróbálta lehűteni magát, bár tudta, hogy az effajta ön- szuggesszió semmit sem ér.

Zsófi családja érezte, hogy most valami fontos történik, ami meghatározhatja Keraban Miklós és leányuk sorsát. A telefon hosszan csöngött, s az ifjú szakembernek lelkiismeretfurdalása támadt, amiért ilyen késő este zavarja pártfogóját. De K. O. hangjában nem bosszúság, hanem megértés és részvét érződött.

— Bilincs vagy ragasztó?

— Egyelőre még bilincs, de már nem sokáig — csengett biztatóan K. O. válasza, aki átérezte Keraban Miklós csalódását.

Zsófi lesütötte kékeszöld szemét, s ültében kissé összedörzsölte hosszúkás combjait. Tudta, vőlegényében most egy világ omlott össze, s meg szerette volna vigasztalni ezért a veszteségért. Ültében kissé előredőlt, s e mozdulattól apró, de mégis szép formájú mellei legyőzték a Triumph melltartó ellenállását, a kibújtak ketrecükből.

Vadászék leánya Keraban Miklós mellé lépett, megsimogatta a szemét, végighúzta az ujját összeharapott ajkain, s gyengéden átkarolva az előszoba felé vezette. A sötét lépcsőházban vigyázott rá, nehogy rosszul lépjen, s a fordulóban hozzásimult, mert hűvösek már az őszi esték. A földszintre érve a vállára hajtotta szőke sasson-frizurás fejét, s egy nyitott ablak előtt elhaladva halkan köszönt a házmesternének, aki ugyanolyan aggályosán tartotta számon ezeket a kedd esti ölelkezéseket, mint ők ketten.

3.

K. O.-nál, a 17-es Házgyár vezetőjénél szelídebb embert nem hordott még hátán a föld. Az ökölvívásból ismert rövidítés merő gúnyból ragadt rá, hiszen nemhogy egy embert, de még egy legyet sem volt képes leütni. K. O. rögeszméje a galambtenyésztés és a személyes példamutatás volt. Egy társadalmi munka alkalmával a kettes csarnok szerelőinek úgy kellett lekönyörögniük a darusfülkéből, ahol mindenáron be akarta bizonyítani, hogy bár húsz éve elkerült a gép mellől, még mindig tenyerébe simulnak a fogantyúk. Ekkor még beosztottjainak sikerült meggyőzni őt,

10