Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - KRÓNIKA - Utazás egy felperzselt országban (Hans Dernschwam útijegyzetei a hódoltsági Magyarországról, 1555) - Közreadja: Tardy Lajos
UTAZÁS EGY FELPERZSELT ORSZÁGBAN Hans Dernschwam útijegyzetei a hódoltsági Magyarországról (1555) Hans Dernschwam neve nem ismeretlen a magyar olvasó előtt. Mint humanistával, bibliofillel, epigráfussal, ipartörténésszel, sőt mint a korai kapitalizmus jellegzetes megjelenítőjével nem egy jelentős monográfiában találkozunk vele. Most egy elég kevéssé ismert minőségében irányítjuk rá az olvasó figyelmét — lévén ez a felettébb bonyolult szellemi és lelki alkatú férfiú hazánk egyik jelentős útleírója is. Az 1494-ben született, 1568 körül meghalt Dernschwam ugyan a csehországi Most — akkori nevén: Brüx — városában látta meg a napvilágot, s kora ifjúságát szülőföldjén, egyetemi éveit pedig Bécsben és Lipcsében töltötte, majd néhány esztendőn át Rómában s más itáliai városokban működött fontos személyiségek oldalán, pályafutásának túlnyomó részét mégis Magyarországon élte le. Igen, Magyarországon — de azon a Magyarországon (és Erdélyben), mely nem esett a törökkel folytatott harcok zónájába, még kevésbé a hódoltságba. Legfeljebb portyázó törökök olykori határtúllépései borzongtathatták meg besztercebányai vagy tordai hivatalának vagy olvasószobájának hűvös nyugalmában. Ez a viszonylag békés életű Magyarország nem szerepel törökországi útinaplójában — legfeljebb mint összehasonlítási alap, amikor az ország nagyobb, törökmegszállta részein látottakról, tapasztaltakról számol be. Annál inkább foglalkozik a török hódoltság alá került és a konstantinápolyi út során bejárt magyar területekkel — és ez a beszámolója annál értékesebb számunkra, mivel e részek tekintélyes hányadát — így pl. a fővárost, Budát — jó harminc esztendővel az útleírás kelte előtt még enszemével látta virágzó állapotában. Ez kölcsönöz különös drámai erőt tollának, ez ad veretes hitelességet ténybeszámolójának — s ez érvényes akkor is, ha szinte minden során, mondatán és szaván átsüt az értelmetlen gyűlölködés, legjobb esetben lenézés minden iránt, amit ő a töröknek tulajdonít. Azonban ez a mindennél erősebb indulata távolról sem szorítkozik az oszmán birodalomra, annak vezetőire, katonáira és lakosaira. Dernschwam ugyan humanista volt a javából — ez nem szorul újabb bizonygatásra — ám aligha fér össze a humanista alkattal az az egyetemes gyűlölködés, amellyel a szó szinte teljes értelmében mindennel és mindenkivel szemben viseltetett. Több száz oldalas útleírása szinte kódexe a kor összes viszályának, ellenségeskedésének. Dernschwam azonban lélekben-gon- dolatban nem áll egyik fél mellé sem, hanem epéjének zsilipjét gátlástalanul megnyitva a megvetés és gúny áradatát az őt körülvevő valóságos világ valamennyi tényére és jelenségére zúdítja. Haragszik a katolikusokra, protestánsokra, iszlámhitűekre, ortodoxokra és zsidókra — a különbség (a luteránusok javára) nem túl nagy. Gyűlöli a pápát bíborosaival, prelátusaival együtt, de megkapja a magáét a császár, hercegeivel, grófjaival, nemeseivel, sőt köznépével egyetemben. Ostorozza az oszmán birodalom embertelen és primitív állapotait, de legalább egy mellékmondat erejéig, általában azonban jóval részletesebben kiméri a magyar, bolgár, szerb, román, olasz és görög nemzet bérét is —ám a németet sem kíméli. Megveti a férfiakat és a nőket, szegényeket és gazdagokat, polgárokat és katonákat, resteket és igyekvőket — bár olykor célozgat az odahazai jobb körülményekre. Elismeréssel, sőt — furcsa vele kapcsolatban e szót használni — szeretettel csak a halottak, az elmúltak, az immár csupán műemlékekben élők iránt viseltetik — vagyis a görög—római kultúra személyiségei és műalkotásai iránt: a jelennel szemben nem ismer kegyelmet. De ha ő 89
