Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 4. szám - KRÓNIKA - Utazás egy felperzselt országban (Hans Dernschwam útijegyzetei a hódoltsági Magyarországról, 1555) - Közreadja: Tardy Lajos

maga valami jót gyakorol az élőkkel, a kortársakkal — például amikor egy-két rabot kivált a törököktől — akkor ezt ismételten felemlíti, láthatólag kedvét lelve önmaga emberségében. Pedig pénze nagyrészét — és ez az egyetemes kultúra nagy nyeresége végül is — nem annyira arabkiváltásra, mint inkább műkincsek s főleg régi kódexek vásárlására fordítja; ezek ma is az Osztrák Nemzeti Könyvtár büszkeségei közé sorolnak.

Nos, ha a szerző ennyire rabja konok szubjektivitásának, vajon érdemes-e mégis megismerkednünk útleírásával?

Igen, nagyonis érdemes.

Fájdalmas igazságukban is túlzott jelzői, kirohanásai nem a magyarság, a magyar nép ellen irányulnak, hanem amilyenné az a török uralom alatt torzult: a zsarnokság elviselhetetlen és kivédhetetlen igája alatt hazánk egyes részeinek lakossága odáig süllyedt, hogy néhány tallérért saját honfitársait játszotta a török rabszolgakufárok kezére, saját vérei rovására vált emberkereskedővé, vagy országúti rablóvá. És ha Dernschwam ítéletei túlzóak s ezáltal sokszor igazságtalanul általánosítóak is, ő, aki a Fugger-ház vezető magyarországi tisztviselőjeként országos ügyek tárgyalásában vett részt, nem ok nélkül látja e borzalmas sors okát azokban a világi és egyházi hatalmasokban, akik önhibájukból hagyták belerohanni az országot a szerencsétlenségbe. Mindenütt üszők és rom, kiégett templomok, lerombolt házak, kiáltó nyomor és végzetesen leromlott erkölcsök. Az már megint a szerző rideg értetlenségére utal, hogy pl. elmarasztalja a magyar szülőket azért, hogy leánygyermekeiket 10—12 éves korukban már férjhez adják. Pedig nyomban utána hozzáfűzi, hogy szegény magyar anyák-apák csak így juttathatták némi biztonsághoz gyermeküket — hiszen még a török katonák is respektálták valamennyire a férjes asszony női méltóságát.

Dernschwamnak a magyarságról alkotott teljes képe csak törökországi naplójának, valamint reánk maradt egyéb írásainak magyar kiadása fog — immár a nem távoli jövőben, az Európa Kiadó jóvoltából — teljes mértékben kibontakozni, hiszen alig akadt olyan táj, étel, épület vagy élmény széles Törökországban, amelyet ne hasonlított volna össze magyarországi s erdélyi tájakkal, ételekkel, épületekkel és élményekkel. Ennek ellenére — bármily soká élt is Dernschwam hazánkban — nem fogadhatjuk el legjelesebb méltatójának azt a beállítását, hogy a híres humanista hazánkban magyarrá vált volna. Erre bizonyíték nincs — annál több, sajnos, az ellenbizonyíték, így hát nagyonis helye van hazánk XVI. századi útleíróinak sorában és ezek között — furcsa elfogultságai ellenére is — előkelő hely illeti, hiszen nagyszerűen ismerte az ország távoli és közeli múltját, jelenét, mindenkinél jobban gazdasági helyzetét, sőt bizonyos mértékig nyelvünket is.

Az útleírásrészlet közrebocsátója itt nem filológiai feldolgozást kíván nyújtani — erről majd a teljes szövegkiadás gondoskodik. Most hadd jusson szóhoz oldottabb formában, de minden fontosabb részletre kiterjeszkedően maga a szerző, amint visszatér a fényességes és mégis oly nyomorúságos szultáni fővárosból, Konstantinápolyból Magyarországra. És légyen bármily lidércesen nyomasztó mindaz, amit a félévezred előtti ország állapotairól, népéről reánk hagyományozott, mégis átadhatjuk magunkat egy régesrégi utazás élményeinek. A tökéletes tárgyilagosságra amúgysem hajlamos szerző jobb megértéséhez pedig tartsuk szem előtt, hogy örökké zaklatott, izgatott lelkiállapotban, valóban sebtében rótta naplójába sokszor érthetetlenné, értelmetlenné torzult mondattöredékeit, befejezetlenül maradt gondolatmeneteit. Feljegyzéseit nem publikálás céljából, hanem csupán önmaga számára jegyezte fel — s ez nemcsak stílusának gyengeségét tükrözi, de egyben igazmondási szándékát is hitelessé teszi.

90