Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Művésztelep a változó időben
Valóban megindul az élet Szerencsés fordulatnak mondható, hogy megszűnik az eddigi gyakorlat, s ezután az Alap tagjai „háromtól hat hónapig terjedő időre nyerhetnek beutalást az alkotóházba. Az itt tartózkodás ideje indokolt esetben meghosszabbítható.” Sokan élnek is ezzel a lehetőséggel. Szentiványi előkészítő fáradozásai gyümölcsözőkké válnak: a háttérben szerencsés kézzel úgy alakítja az egyidőben beutalt művészek csoportjait, hogy azok azonos hullámhosszon érző, gondolkodó, s egymást jól kiegészítő, vagy vitapartnerként elfogadó művészekből tevődjenek össze. Az ily gondnoki manővereket baráti beszélgetések, levelezések, tájékoztató jellegű közvetett, vagy közvetlen találkozások előzik meg addig, amíg egy-egy „stáb” összeáll. A telep keresettsége és jóhíre növekszik. Új lakói felkeresik a kecskeméti művészeti fórumokat: a Szakszervezeti Művelődési Ház azóta megszűnt művészklubjának hetenkénti bemutatóit, művészeti és irodalmi kérdéseket boncoló összejöveteleit. Részt vesznek a város művészeivel közös kiállításokon és a kecskeméti szellemi megmozdulásokon. Arról, hogy mennyire sajátjuknak tekintik a helyi gondokat, tanúskodik az akkor még „tiszteletbeli kecskeméti művésznek” számító KAJÁRI GYULA egyik írásos nyilatkozata: . . Minden szellemi és gyakorlati feltétel meg van itt adva ahhoz, hogyha valakinek van határozott programja, azt végre is hajtsa. Belenéztem Kecskemét szellemi életébe: nagy lehetőségek vannak ebben a városban képzőművészetileg, csak kár, hogy nincs itt egy néhány állandóan letelepedett festő, aki ezt a terepet a magyar művészet számára alaposan megdolgozná. Múlnak az évek és egy nagy lehetőség örökre elszalad, vagy késik.” (1964. II. 29.) A közösségi életért érzett jobbító szándékukat főképpen a fiatalok mutatják meg. Élen jár köztük CSOHÁNY KÁLMÁN grafikusművész, aki első ittlétekor a népművészeti ihletésű, bolgár népköltészeti illusztrációit készíti náddal, páccal, kevés színnel, — Nagy László műfordításaihoz. Kajári is ekkor fog nagyerejű Széchenyi-sorozatába, melynek „melléktermékei” ma is becsben tartatnak a kecskeméti magángyűjteményekben. Szellemélesztő szerepet tölt be az akkor még önmagával, s a világgal is sokat perelő SVÁBY LAJOS és BENCSIK ISTVÁN. Örök kapcsolat szövődik kettejük s a város között. Ennek bizonyítéka lehet az is, hogy Bencsik-szobor áll az SZTK előtti téren, s hogy Sváby, immár mint főiskolai tanár, a közelmúltban nagyobb kiállítást rendezett a Kecskeméti Művelődési Központban. Bizonyára nem tévedek, ha azt állítom, hogy mindkét művész későbbi közösségi magatartására és szerepére döntő hatással volt a kecskeméti kezdet. Sváby mai festészeti eredményeinek első jelei azok az alkotóházban nagy számban készült önarcképek és tanulmányok voltak, melyek később a vizuálisan keveredő színek expresszív felrakásával, s a groteszk szellemi ficamaival a valóság egyik érdekes oldalát mutatták meg. Az idősebb teleplakók közül kiemelkedő alakja volt a kecskeméti találkozásoknak az alkotóházba évente visszatérő LÁSZLÓ GYULA professzor, aki talán a „legjobb tanító” címet érdemelhette volna ki e társaságból; hiszen művészetelméleti, történeti kérdésekben mindannyiunk okítója volt. A telep gondnokához elszakíthatatlan szál fűzte: mindketten erdélyiek voltak. Szentiványi István későbbi váratlan halálakor László Gyula éppen itt tartózkodott. A jóbarát kihűlt testét karjában ő vitte a halott- szállító autóig, s mert az az átázott talajba süppedve addig vesztegelt, míg ki nem vontatták, az autóból vissza a házba, majd ismét a kocsiba ... Egymás közt halkan mondogattuk: Pista nem akart elmenni. 80
