Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - MŰHELY - Erdély Miklós: Az utolsó varázslat
Megint más oldalról maga a sor, minden tagja számára hitelesíti, hogy az, amiért sorbanáll, valódi szükséglete. Ilyen beidegzésekkel megvert népekkel Jolánka köny- nyebben elbánhat és néha különös könyörtelenséggel el is bánik. Mikor több száz kilométert utazókat a sorbanállás után elzavar és azok szomorúan, de zokszó nélkül elballagnak, ötlik fel a kérdés: vajon a túloldalon a halottak lelkei szintén sorban- állnak-e? Az utolsó varázslat A halottlátó egyéb bürokratáktól annyiban különbözik, hogy valami attrakcióval mégis szolgál — és lényegében ez képezi a csereértéket — nevezetesen, hogy az ügyfelek panaszát megpróbálja kitalálni. Láthatatlan aktákat lapozgat, amelyekben nagyon hasonló dolgok állnak, így túlságos nagy hibát követhet el. Ezért aztán annál megdöbbentőbb, mikor felbukkan az igazi, a mesebeli boszorkány görbe hátával, görcsös botjával, nagy fekete kendőjével, amiből csak az orra kandikál ki. Mit akarhat? Halottai iránt érdeklődni, ettől az életerős asszonytól? De hiszen őnála senki sincs közelebb a halottakhoz! Ez az ezeréves néni, ha egyáltalán lát valamit, azok csak halottak lehetnek. Vagy talán a boszorkányság archetípusa, a halottlátó formai emanációja mászott elő a padlás legodvasabb sarkából, hogy mint valami ócska maskara, mai kollégáját megkísértse? A mesékből megtanultuk, hogyha a vén boszorkány ilyen panaszosan sfrdogál, mindig rosszban töri a fejét. Ez az uniformis azonban, úgy tetszik, végképp kiürült; nem maradt benne egy fikarcnyi gonoszság sem. Az ármány elpárolgott belőle, mint a rózsaolaj. A rongyok között nem maradt más, mint tömérdek emberi szenvedés halk szú'kölése. Itt a redők nem takarnak semmi fondorlatot. Vagy talán mégis? Batyujában talán akad valami kevés régi varázsszer, aminek hatóereje évszázadok alatt sem csökkent? Amíg a szer után motyójában kutat, a mai jósnő diadalmasan, mint egy tupírozott katedrális magasodik fölé — és vár. És valóban, mikor a virágmintás otthonka zsebébe vándorol az a csodaszer, aminek „nincs szaga” ott fönn, a nyomorúság kiváltotta undor egy pillanatra megenyhül. Az utolsó varázslat sikerült. Az élet értéke Visszatérve az alapkérdéshez, hogy a halállal kapcsolatos tevékenység-rituálék miért hatnak menthetetlenül korszerűtlennek, a válasz nagyon lehangoló. Mindenesetre a halál minősége olyan átváltási időszakhoz érkezett, amikor a régi formák már érvénytelenek, az újak még nem alakultak ki. A formák illeszkedési hézagaiban fejlődhet ki olyan jelenség, mint amilyen a putnoki halottlátás. Ha elgondolkozunk azon, hogy korunkban a halálnak mely formája az, ami az általános viszonyoknak leginkább megfelel, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az csak a tömeghalál lehet. A közelmúltban ez ügyben történtek erőltetett modernizálási kísérletek: a gázkamra szó korszerűbben csengett, de a krematórium körül újra csak sötét korok levegője terjengett. A kollektív atomhalál már kifogástalanul hangzik, nem beszélve a neutron- bomba csillogó eleganciájáról. Az egyéni halál valóban, mint a múlt rekvizituma, a mai világban nem találja sem helyét, sem formáját. Nem lehet elgondolni olyan modern vonalú szertartást, ami mai ízlésünknek megfelelne, ami a halál súlyát képes volna valamennyire is éreztetni. így kikerülhetetlen a következtetés: ahol a halál jelentősége elsikkad, ott csökken az élet értéke is. 62
