Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Kaposy Miklós: Umbulda I. (riportszatíra)
— És ebbe belenyugszik az ellenőr? — Bele. Sőt nem azt mondja, hogy holnapra legyen kész, hanem azt mondja, majd három nap múlva eljövök. Általában ilyen jószívűek. Ezt csak úgy lehetne rendszabályozni, hogy azonnal kérem tessék odaadni. Nem tarthat könyvelőt. Önnek kell vezetni azt a pénztárkönyvet, kérem adja ide. De amíg ez így van, addig nem tudják ellenőrizni. — Végül azt nézzük meg, hogy jut el az építőanyag a telephelyről a tetthelyre? Egy tehergépkocsi-vezetővel folytattam a beszélgetést. Válaszoljon őszintén. Hozzányúlt már valaha a társadalmi tulajdonhoz? — Én fizikai munkásként 1954 óta építem a szocializmust, amiből annyiban részesülök, amennyire a pofámra ráfér. — Állítólag fölmérték, hogy naponta egymillió jforintot lopnak-csalnak-sikkasztanak el ebben az országban. Sok ez, vagy kevés? — Nekem az a véleményem a napi egymillióról, hogy ebben én is részes vagyok. Gépkocsivezetőként építőanyagot szállítok, és úgy érzem, hogy a társadalmat segítem akkor, ha a magánépítkezőket támogatom. Hogy ez nekem mellékjövedelemmel jár, be van kalkulálva a bérembe. Ha feketefuvarért elkapnak, egy egész havi fizetésem rámegy, nem arra, hogy a hivatalos büntetést kifizessem, hanem hogy megkerülve a nagykaput, a kiskaput kinyissam. Én nem azért vagyok büntetlen előéletű 42 évesen, mert nem csináltam olyat, hogy büntethettek volna, hanem, mert kellő raffináltsággal, vagy intelligenciával rendelkezem ahhoz, hogy megtaláltam mindig a kiskapukat. — Lelkiismereti problémái ezzel kapcsolatban sosincsenek? — Hát hogy legyen bennem erkölcsi moralitás, amikor látom, hogy a vezetőim csak úgy léteznek, hogy létezni hagynak engem. Csak úgy kell lopni, hogy ne jöjjenek rá. Hivatalból ne legyek rákényszerítve, hogy ellenem eljárjanak, mert akkor amit én loptam, meg kell osztanom velük. Ez van. Az építőiparból ellődörgő anyagok nagyrésze a magánépítkezőkhöz megy. Egyszerűen nincs olyan apparátus, ami ezt megnyugtatóan ellenőrizni tudná. Visszaélünk avval, hogy társadalmunk belső berendezkedése olyan, hogy elnézőek vagyunk. És közben nem vesszük észre azt, hogy azért van kevés villamos a pesti utcán, mert még a vaskereket is lehet valamire használni, kilopjuk alóla. — Maga spéciéi vaskereket szokott lopni, vagy valami jövedelmezőbbet? De őszintén. — Ha őszinte akarok lenni, akkor vádiratot mondok magam ellen. Mert én meg tudom venni 300 forintért a 2000 forint értékű sódert, el bírom fuvarozni feketefuvarként, és megkapom érte az1500-at, tehát 1200 forint tiszta hasznom van. És erre minden munkahelyen meg lehet szerezni az összeköttetést. Ráütik nekem 100 forintért a bélyegzőt a menetlevelemre, fedve vagyok. Kiröhöghetem az ellenőrző közegeket. Mert én biztosítva vagyok arra, hogyha odamegyünk, kérem úgy, mintha lebillentettem volna a 10 köbméter sódert, közben eladtam. Meglopom a társadalmat. De ő olyan részvéttel behunyja a fél szemét, mert a másik felét, és mind a kettőt csak akkor nyitja ki, ha olyan hülye vagyok, hogy megbukom. Amíg én tudom fedni kisded játékaimat, tud róla mindenki. De itt leadom a 100-ast, ott a kettőt, ott a hármat, tehát mindenki jól jár, így mehet. Gépkocsivezetők százezrei tudják bizonyítani, hogy az országúton megállók, a maszekot kisegítem benzinnel, alkatrésszel, szerszámmal, elvontatom, mindent megteszek a maszek pénziért. Hogy a maszek honnan szerzi a pénzt, az nem az én ügyem. De én a vállalatom rovására szerzem a pénzt. Legfeljebb elírom a menetlevelet. Tíz forintért veszek egy másik golyóstollat, ha erre megsértődök, mert sokat hazudott. — lajaj. Minden golyóstollat el kéne dobni, amivel hazugságot írtak le valaha... bizony vissza kéne térnünk a rovásírásra. 51
