Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (XIII-XIV. Erdély, Bukovina és Moldva magyar népcsoportjai. - Művészetük, szokásaik)
Majdnem ellenkező a helyzet a két másik Körös völgyének magyarságával. A középső Fekete- Körös völgyének régi magyarsága Nagyvárad eleste (1660) után annyira megritkult, hogy csak Belényes közelében és a folyó Alföldre érkezésénél maradt néhány falu, e lakosság elszigetelődött, és kissé el is felejtődött. Györffy István „fedezte fel” őket a magyar köztudat számára. (A 2. világháború után is tovább pusztultak.) Még mostohább volt a sorsa a Fehér-Körös-völgye magyarságának, amely a török alatt és után csaknem teljesen kihalt, néhány maradványfalu az Erdőhát, régi nevén Körösköz vidékén található; néprajzi szempontból ezek sem ismeretesek. Bár a Maros Erdély voltaképpeni fő folyója, a Maros-völgy, -mente vagy -vidék elnevezés sem a földrajzban, sem pedig a néprajzban nem túlzottan használatos, első esetben azért, mert nagyon eltérő jellegű tájakat fog össze, a második esetben pedig, mert magyar (székely) lakosság csak legfelső és — kevés kivételtől eltekintve — legalsó folyásánál található. Kezdjük itt is fentről! A Maros felső folyásánál már a 10—11. századtól ide települt, összefüggő tömbben lakó, de eléggé eltérő eredetű és összetételű magyarságot találunk. A változatos életformák kialakulását a folyók által erősen tagolt vidék természeti és egyéb feltételei is lehetővé tették. Mivel a folyók mente itt is elsőrendű települési szempont volt (Marosszék, ill. Küküllő-, Nyárád-, Nyikó-mente stb), az elnevezések is innen erednek és a tájékozódás is így a legkönnyebb. A központi helyzetű Marosszék a régi székely székek egyike, utóbb természetesen más jövevény-magyarokkal is feltöltődve. Székhelye Marosvásárhely, az erdélyi magyarságnak Kolozsvár után a második legfontosabb szellemi központja (iskolák, múzeumok, különféle gyűjtemények stb. révén). E székely jellegű Marosszék néprajzi határait utóbb kissé kiterjesztették; a szakemberek ide számítják a Mezőség néhány szélső faluját is, melyek kulturális szempontból tájunk településeihez hasonlók. Magát Marosszéket pedig részben a folyók, részben pedig a termelési-vallási és egyéb különbözések alapján tagolják még kisebb egységekre. Ezek közül legfontosabb a Nyárád-mente, melynek három fő szakasza, önálló kis tája van. így a régi központtól, Nyárád- szeredától keletre elterülő Bekecsalja, mely a közeli Bekecstetőről kapta nevét. A felső folyás mentén található vidékünk néhány katolikus faluja, az összefoglaló Szentföld nevet a többségi protestáns környezet ragasztotta rájuk. Hasonlóan humoros az alsó folyás menti Murok-ország (murok=sárgarépa) kitétel is, e Marosvásárhelytől kissé távolabb fekvő falvak népe mintegy három évszázada termeli (a székhelynek és távolibb vidékeknek is) a zöldséget, ezek a települések valósággal zöld övezetet alkotnak. A szövetkezetesítés óta a zöldségtermesztés visszaesett, de azért a helyben maradt kertész-parasztság háztáji keretek között máig űzi. A Marosba délről előbb a Kis-, majd alatta a Nagy-Küküllő szakad bele, míg az elsőt forrásától szinte torkolatáig eléggé összefüggő magyar lakosság kíséri, az utóbbinak inkább a felső folyásánál, és ott is csak a beléje ömlő patakok mentén található számottevő magyarság. Ennek következtében a néprajzban használatos Küküllő- mente kitétel voltaképp csak a Kis-Küküllő- mentét jelenti! De ezzel kapcsolatosan némi zavart észlelhetünk: néhányan az egész Kis-Küküllőmente magyarságát a székelyekhez, ennek megfelelően a vidéket pedig a Székelyföldhöz számítják, holott szorosabb értelemben véve csak a felső folyása székely. A nem székely (Kis) -Küküllő-mente ezek szerint a torkolattól Székelyföld határáig húzódik, helyi neve a Vízmellék; e táj szorosabban mintegy 40 magyar falut foglal magába, de a néprajzi hasonlóságok alapján ide számíthatjuk még azt a Maros-Kis-Küküllő közti 15 magyar falut is, mely az Ózd völgyébe települt és az itteni szó- használatban Hegymegett néven ismert. (Ezek közül Magyarózdot Horváth István írói falurajza tette ismertté.) Kis-Küküllő vidékének e mintegy félszáz faluja meglehetős elzárt helyzetében is meglepően fejlett, korán piacra termelő és polgárosodott parasztságáról nevezetes, melynek boldogulását századok óta népközeli, világjárt értelmiségiek is igyekeztek előmozdítani, sikerrel. Régi termelési ág emlékét őrzi a ma már kiveszőben lévő Szőlőföld elnevezés. Maga a Székelyföld inkább közigazgatási, mint földrajzi vagy néprajzi fogalom: a kora középkorban határőri és katonai szolgálatra ide telepített, szabadalmas nép lakóterületét jelöli, mely az időközben lezajlott belső társadalmi változások ellenére is néprajzi szempontból vajmi keveset módosult. A vármegyei rendszerbe való betagolás előtt Csík-, Maros-, Udvarhely- és Háromszék közigazgatási egységekből állott, ezek nagyjából a (nemesi) vármegyéknek feleltek meg. Közülük Marosszékkel az imént foglalkoztunk, most néhány szót kell még ejtenünk a részben medencék, részben folyóvölgyek szerint tovább tagolható többi székről is. A székelyek az erdélyi magyarságnak mintegy a negyed-ötödrészét teszik ki. Északról dél felé haladva, a székelység megtelepedésének megfelelően, a hegyek közé zárt medencék (Gyergyó, Felesik, Alcsík, Kászon, Háromszék) a székelység legbelső és sűrűn lakott területei. Ezek közül a déli háromszéki medence a legkiterjedtebb, ezt a két Küküllő legfelső folyása és az Olt nagy kanyarja közé eső Udvarhelyszék köti össze Marosszékkel. Ezt a nagy székely tömböt általában szintén folyóvölgyek szerint szokták tovább tagolni. Ezek közül fontosabb pl. — északról ismét dél felé haladva — az utóbbi századokban csíki székelyek és moldvai csángók által megült Tatros-völgy, ismertebb nevén Gyimesi-szoros; az itt lakó gyimesi csángókat szórványtelepeik, állattartó-legeltető életmódjuk, régies viseletűk és hasonlóan archaikus nép87
