Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (XIII-XIV. Erdély, Bukovina és Moldva magyar népcsoportjai. - Művészetük, szokásaik)
; KRÓNIKA KATONA IMRE NÉPRADZI ÚTIKALAUZ XIII—XIV. ERDÉLY, BUKOVINA ÉS MOLDVA MAGYAR NÉPCSOPORTJAI — MŰVÉSZETÜK, SZOKÁSAIK Táji-történelmi keretek Erdély az egész Kárpát-medencének legjobban elkülönült, országnyi nagytája, erre utalnak régies elnevezései: Erdélyország, Erdélység is. E viszonylag zárt földrajzi egység a Szamos, a Körös és a Maros folyó révén sokkal nyitottabb az Alföld, mint pl. a Beszterce és az Olt révén Moldva, ill. Olténia felé. Az erdélyi hegyeknek az Alföld felé félkörívben záródó síksági pereme — a történelmi Partium és a Bánság keleti fele — a mai köztudatban Románia határain belül Erdélyhez tartozik, előző közlésünkben már néhány szót ejtettünk róla. E három táj együttesen épp akkora kiterjedésű, mint hazánk, a lakosság száma viszont a miénkének alig kétharmada. Az Alfölddel ellentétben Erdély tipikus hegyvidéki táj, ezt hangsúlyozza a középkori királyaink által betelepített szászok (németek) Siebenbürgen (Héthegy) elnevezése is. Ezzel szemben mi a kiterjedt erdőtakarót vettük alapul: a régi magyar Erdőelve jelentése Erdőntúli (terület), ebből származott a mai Erdély szó, amely tehát központi tájszemléletünkhöz igazodik. Bár a románok többsége számára e nagytáj nem erdőn, hanem Kárpátokon túli terület, mégis a magyar elnevezést (Ardel-Erdély), ill. ennek középkori latin fordítását (Transilvania) vették át. (Az ukránok viszont a ruszinok-lakta Kárpátalját újabban Kárpáton túli területként említik.) A románság körében az Erdélyt is jelölő ókori Dácia elnevezés egyelőre éppúgy történelmi kategória maradt, miként nálunk is a Dunántúlra vonatkozó római kori Pannónia. Erdélyt mindenfelé hegykoszorú övezi, mely természetes gyepűként öleli körül az egész vidéket és korábban viszonylagos védelmet is nyújtott a külső behatolók ellen. így Erdély a szomszédságához képest kevésbé pusztult, és történelmi korszakokon keresztül számos népnek szolgált menedékhelyül, amelyek nemcsak az ellenséges hadak, hanem kizsákmányoló uraik elől is gyakran menekültek ide. Erdély földrajzi zártsága és hegyvidéki jellege volt az egyik oka annak, hogy viszonylagos védettsége ellenére is általában gyérebben lakott volt a környezeténél, a szomszédos (és távolabbi) népek némi késéssel telepítették be, és mindebből megkésett, kényszerű különfejlődés, valamint társadalmi-nemzetiségi és vallási széttagoltság is származott. Mindez természetesen csak nagyobb történelmi korszakok viszonylatában érvényes, de Erdély pl. a tatárjárás, valamint a török hódoltság alatt és után is egy ideig kezdvezőbben fejlődött környezeténél, újra nekilendült a napóleoni háborúk idején, majd egy ideig az 1867-es kiegyezés után. Erdély múltbeli széttagolt lakossága századokon át bizonyos táji és társadalmi munkamegosztást tudott kialakítani, melyet most magasabb szinten tovább lehet fejleszteni. Erdély ugyanis tájilag is tagolt és változatos, természeti kincsekben pedig meglehetősen gazdag vidék. Kiterjedt erdőségei ősidők óta ontják a fát, melyet az ezermesterkedő székelyek és románok részben helyileg dolgoztak fel változatos formákban, részben pedig tutajokként úsztattak le a folyókon. A felszín alól sokféle ércet (pl. vasat, rezet stb.), ásványi kincset (kősót, kőszenet stb.) hoztak fel, amelyek százados iparágakat (só- és szénbányászat, vasipar stb.) éltettek. Újabban kőolajat és földgázt is leltek, a folyók pedig villamosáramot szolgáltatnak. Az iparosodásnak tehát minden természeti feltétele adva van. A hegyek és a dombok között kisebb-nagyobb medencék és folyóvölgyek húzódnak, melyekben éppúgy minden megterem, mint a környező alföldeken is. Az iparhoz hasonlóan, a mezőgazdasági termelésben is kialakult egyfajta táji-társadalmi munkamegosztás, egész vidékek szakosodtak: így pl. szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztő körzetek, továbbá kukorica-, napraforgó- és búzatermő vidékek fejlődtek ki. A különféle termékeket és terményeket többnyire szállításra specializált fuvarosok közvetítették, Erdélyen kívülre is bőven juttatva belőlük. Megmaradt viszont a régies hegyi és erdei legeltetés, főként a románság körében, amely kiegészítő jövedelemforrást és egyben a pásztoroknak nagyobb mozgékonyságot is biztosított. E táji, termelési munkamegosztás huzamos időn át tartósította Erdély meglehetősen vegyes lakosságának nyelvi-vallási-foglalkozási és társadalmi széttagoltságát, így e térségben a különböző népek és kultúrák inkább érintkeztek és kiegészítették egymást, mintsem összeolvadtak vagy kiegyenlítődtek volna. A legutóbbi időkig 83
