Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - Czakó Gábor: Négy szobor (elbeszélés)
— A hősiességhez a mai világ nem nyit teret. — vallotta be (öntudatlanul) pályája csődjét a Rendező. — Höhö. — Arcz borát lötyökölte a poharában. Sajnálta meginni, mert nem volt több, aztán egyhajtóra végzett vele. Reménytelen esetnek tartotta a Rendezőt. Magyarázta volna el neki, hogy épp attól lesz a hős, hogy tért nyit magának? Róthfux doktorba több pedagógus vér szorult — hiába, a hét gyerek! — Gondolja, hogy a régi, híres vitézek előtt mások vágták a rendet? Zrínyi Miklóst Nagy Szulejmán kérte föl a hősi halálra, Kossuth-díjjal, meg jó fizetéssel kecsegtetve? — Nincs fölvétel a fekete seregbe — idézte a Rendező a kor egyik híres verssorát. — Meg köll alapítani. — Meg kéne, meg kéne! No, alapítsuk meg. Dologra! — A Rendező — tán Róthfux doktor reklámja hatására — jobb tenyerét elhelyezte Angyalka tökéletesen gömbölyű tomporán, és kifejtette a filmre vonatkozó koncepcióját, előkelő helyen említve az Arcznak járó tiszteletdíjat. Angyalka lehelletfinom mozdulatokkal riszált — hogy a Rendező drága energiáit ne apassza a simogatásra fordított erő —, s tekintetét a szobrok közt tanyázókon legeltette. Arcz vinnyogott. — Hagyd abba Jánoskám, hagyd abba! — szólt ingerülten a Rendező —, már bocsáss meg, most hülye vagy. Aztán mind a ketten folytatták. Arcz emlékezetében fölidéződött egy párzó sáskapár: a nagy nőstény egy húsos levélen legelészett, aprócska hím óvatosan becserkészte, ráugrott, s borzasztó lelkesedéssel végezte férfiúi dolgát, miközben a nőstény egy pillanatra sem hagyta abba a falatozást; evés közben kapta jobb első hóna alá a szerelmes sáskaférj kobakját, s azzal folytatta ebédjét. A hím fele már eltűnt a nagysága bendőjében, de a szorgos ivarszervek mindegyre tették dolgukat, a vőlegény maradék potroha kéjesen lüktetve préselte a nősténybe a spermiumokat. — Ezt hallgasd meg öregem, itt történt pár hónapja ez előtt a pad előtt, innen néztem végig egy valódi hősszerelmest. . . A Rendező türelmesen végighallgatta a. történetet (kezét elkapta Angyalka faráról a második fogásnál), majd így szólt: — Értem János, értem én. De most mutasd meg nekem azokat a szobrokat. — Ha érted, akkor keresd meg őket. Teli van velük az erdő. — Na, jó. — A Rendező föltápászkodott a pádról. — Szóljon a többieknek, Angyalka. Bemegyünk az erdőbe. Arcz utánuk szólt. — Ha nem találtok szobrot, akkor ugrik az egész film! — A te pénzed is! — kiáltotta a Rendező a mandulásból. Arcz nevetett. Most nagyon szívesen megivott volna még egy pohár bort. Bement a házba, és a demizson- ból türelmesen kicsöpögtette a maradékot. A csönd ismét elfoglalta helyét; a tévések lépteit követve foglalta vissza apránként a táj öbleit, s köztük a távolságokat. A seregélyek különösen édes szőlőt találhattak; fekvő nyolcas alakzatban szikráztak egy barnatetős présház fölött; várták, hogy a gazda elhagyja őrhelyét. — Szobor. — jegyezte meg a doktor. — Hová dugtad őket? — kiáltotta már az akácosból a Rendező. —• Csak keressétek! — kurjantott utánuk Arcz. Gyönyörű félórát hallgatott együtt az orvossal. Aztán eltűrte az ágaktól összekaristolt Rendező szidalmait, miszerint nem ismeri fel önnön érdekeit, saját maga ellensége, nem keres semmit évek óta, és nagyképűen félrelöki az ő segítő jobbját, amivel hírnevet és pénzt nyújtott volna neki úgyszólván ingyen, csak egyet-kettőt kellett volna mukkannia, máris kész a film, ehelyett hülye viccekkel haragítja magára 24