Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - MŰHELY - Népismeret a múltban és a jövőben (Tálasi István válaszol Bárth János kérdéseire)
datlan. Van tehát munka bőven. Tovább kell folytatnunk az anyaggyűjtést és a szintetizáló tevékenységet. Lassan 30 éve lesz, hogy tanszékvezető egyetemi tanár az ELTE Tárgyi Néprajzi Tanszékén. A mai magyar néprajzkutatók derékhadát indította el a tudományos pályán. A tanítványok tudományos pályájának állomásai, doktori szigorlatai, kandidátusi vitái is nagyrészt professzor úrhoz kötődnek. A nevelő- és oktatómunka bizonyára sokszor elvonta saját tudományos tevékenységétől. Kárpótolja-e ezért az új nemzedékek eredményének látása? 1946-os alföldi tanulmányomban már tervszerű kutatásokat ajánlottam egy nagytáj vonatkozásában. 1950-től tudományunk egészében a tervmunka lett a jellemző, amely nagy eredményeket hozott. Most készítjük a 2000-ig tartó 20 év kutatási tervét, amely voltaképpen valamennyi néprajzi terület hiányait, szükségletét veszi számba, és módszertani javaslatot tesz a következő két évtized néprajzi munkálataihoz. Tervek tehát mindig voltak az elmúlt három évtizedben. Ehhez kapcsolódott a szakemberek nevelése, az egyetemi képzés. Én a magam részéről mint a Tárgyi Néprajzi Tanszék vezetője mindig a tervben körülhatárolt feladatokhoz tartottam magam. Hallgatóim is ismerték tudományunk elvárásait. Ennek szellemében végeztem az oktatást és a jövő néprajzkutatóinak nevelését. Minden szakdolgozat úgy készült, hogy benne volt a hallgató személyes érdeklődésén alapuló önkéntes választása, de tükröződött az is, hogy mi az országos szükséglet. Aki témát választott, az egyúttal az országos szükségletet is figyelembe vette. A budapesti egyetemen két testvértanszék, a hosszú ideig Ortutay Gyula professzortársam által vezetett Folklór Tanszék és a Tárgyi Néprajzi Tanszék képezi a néprajz- kutatókat példás együttműködéssel és egyetértésben. A hallgatók mindkét tanszék oktatóit egyformán hallgatják, de szakdolgozatot érdeklődési körüknek megfelelően vagy az egyik, vagy a másik néprajzi tanszék tanáraihoz írnak. A hallgatóság fele általában hozzám ír szakdolgozatot. Eddig 88 szakdolgozatot értékeltem. Legtöbbjük fontos tudományos közlemény alapja lett és tudományos életpályák alapját vetette meg. A nálam szakdolgozók közül 44-en lettek kisdoktorok és 11-en kandidátusok. Előfordult-e, hogy valamelyik tanítványa csalódást okozott később? Olyan értelemben fordult elő, hogy néha nem teljesítette azt, amit az ember képessége szerint elvárt volna tőle. Volt, aki kedvezőtlen emberi tulajdonságai miatt vezetőnek nem vált be. Az utóbbi években nagyon megnőtt az érdeklődés a népi kultúra és ezen belül a néprajz iránt. Sokan gyűjtik a néprajzi tárgyakat. Sorban alakulnak népi együttesek, népi zenekarok, tehát a folklorizmus nagy divatját éli. A néprajz iránt megnőtt érdeklődés hogyan tükröződik az egyetemi fölvételeknél, vagyis a néprajzi képzés iránti érdeklődésben? Mindig vannak olyanok, akiknek az érdeklődése megalapozott, mivel már előzetesen olvasnak, múzeumokat járnak, vagy iskolai szakkörök tagjaiként részt vesznek terepmunkában. E tudatos felkészülök ismeretanyaga nemegyszer nagyon imponáló. Vannak azonban, akik felületes felkészüléssel és csak divatból jönnek. Emlékszem, 10—15 évvel ezelőtt, 4—5 néprajz szakos hallgatót képeztek évente, most i pedig tömegeket láttam a tanszéken. Valóban jóval kevesebb tanítványunk volt régebben. Ez kedvezően befolyásolta a képzés színvonalát. Minden hallgatót ismertünk személy szerint, ismertük a képességeit, és tudtuk, hogy mit formáljunk belőle. A felvételi keretszámok valamikor irányadók voltak, ma nem mondhatjuk el ezt róluk. A felvételnél rajtunk kívülálló okok miatt, néha háromszorosára duzzad a létszám. Szeptemberben sorban jelennek meg tanszékünkön olyan hallgatók, akiket nem mi vettünk fel. így a hallgatói létszám jóval 90