Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - MŰHELY - Népismeret a múltban és a jövőben (Tálasi István válaszol Bárth János kérdéseire)

datlan. Van tehát munka bőven. Tovább kell folytatnunk az anyaggyűjtést és a szinteti­záló tevékenységet. Lassan 30 éve lesz, hogy tanszékvezető egyetemi tanár az ELTE Tárgyi Néprajzi Tan­székén. A mai magyar néprajzkutatók derékhadát indította el a tudományos pályán. A tanítványok tudományos pályájának állomásai, doktori szigorlatai, kandidátusi vitái is nagyrészt professzor úrhoz kötődnek. A nevelő- és oktatómunka bizonyára sokszor elvonta saját tudományos tevékenységétől. Kárpótolja-e ezért az új nemzedékek ered­ményének látása? 1946-os alföldi tanulmányomban már tervszerű kutatásokat ajánlottam egy nagytáj vonatkozásában. 1950-től tudományunk egészében a tervmunka lett a jellemző, amely nagy eredményeket hozott. Most készítjük a 2000-ig tartó 20 év kutatási tervét, amely voltaképpen valamennyi néprajzi terület hiányait, szükségletét veszi számba, és módszertani javaslatot tesz a következő két évtized néprajzi munkálataihoz. Tervek tehát mindig voltak az elmúlt három évtizedben. Ehhez kapcsolódott a szakemberek nevelése, az egyetemi képzés. Én a magam részéről mint a Tárgyi Néprajzi Tanszék vezetője mindig a tervben körülhatárolt feladatokhoz tartottam magam. Hallgatóim is ismerték tudományunk elvárásait. Ennek szellemében végeztem az oktatást és a jövő néprajzkutatóinak nevelését. Minden szakdolgozat úgy készült, hogy benne volt a hallgató személyes érdeklődésén alapuló önkéntes választása, de tükröződött az is, hogy mi az országos szükséglet. Aki témát választott, az egyúttal az országos szük­ségletet is figyelembe vette. A budapesti egyetemen két testvértanszék, a hosszú ideig Ortutay Gyula professzor­társam által vezetett Folklór Tanszék és a Tárgyi Néprajzi Tanszék képezi a néprajz- kutatókat példás együttműködéssel és egyetértésben. A hallgatók mindkét tanszék oktatóit egyformán hallgatják, de szakdolgozatot érdeklődési körüknek megfelelően vagy az egyik, vagy a másik néprajzi tanszék tanáraihoz írnak. A hallgatóság fele általá­ban hozzám ír szakdolgozatot. Eddig 88 szakdolgozatot értékeltem. Legtöbbjük fontos tudományos közlemény alapja lett és tudományos életpályák alapját vetette meg. A nálam szakdolgozók közül 44-en lettek kisdoktorok és 11-en kandidátusok. Előfordult-e, hogy valamelyik tanítványa csalódást okozott később? Olyan értelemben fordult elő, hogy néha nem teljesítette azt, amit az ember képes­sége szerint elvárt volna tőle. Volt, aki kedvezőtlen emberi tulajdonságai miatt veze­tőnek nem vált be. Az utóbbi években nagyon megnőtt az érdeklődés a népi kultúra és ezen belül a néprajz iránt. Sokan gyűjtik a néprajzi tárgyakat. Sorban alakulnak népi együttesek, népi zene­karok, tehát a folklorizmus nagy divatját éli. A néprajz iránt megnőtt érdeklődés hogyan tükröződik az egyetemi fölvételeknél, vagyis a néprajzi képzés iránti érdeklő­désben? Mindig vannak olyanok, akiknek az érdeklődése megalapozott, mivel már előzete­sen olvasnak, múzeumokat járnak, vagy iskolai szakkörök tagjaiként részt vesznek terepmunkában. E tudatos felkészülök ismeretanyaga nemegyszer nagyon imponáló. Vannak azonban, akik felületes felkészüléssel és csak divatból jönnek. Emlékszem, 10—15 évvel ezelőtt, 4—5 néprajz szakos hallgatót képeztek évente, most i pedig tömegeket láttam a tanszéken. Valóban jóval kevesebb tanítványunk volt régebben. Ez kedvezően befolyásolta a képzés színvonalát. Minden hallgatót ismertünk személy szerint, ismertük a képes­ségeit, és tudtuk, hogy mit formáljunk belőle. A felvételi keretszámok valamikor irány­adók voltak, ma nem mondhatjuk el ezt róluk. A felvételnél rajtunk kívülálló okok miatt, néha háromszorosára duzzad a létszám. Szeptemberben sorban jelennek meg tanszékünkön olyan hallgatók, akiket nem mi vettünk fel. így a hallgatói létszám jóval 90

Next

/
Thumbnails
Contents