Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - MŰHELY - Népismeret a múltban és a jövőben (Tálasi István válaszol Bárth János kérdéseire)
umba és ott magyarázott nekünk. Tiszta önkéntes alapon ment a dolog mind két oldalról. Végigmutatta a gyűjteményt, megmagyarázta, hogy minek mi a jelentősége. Sétáló szeminárium volt ez. Amikor aztán az a bizonyos turkológiái csalódás ért, elmentem Győrffy Istvánhoz. Kérdeztem, hogy mit szólna hozzá, ha én néprajzzal foglalkoznék, hiszen volt ilyen érdeklődésem korábban is. Mit kellene kutatnom? Mire van szükség? Hogy tudnám hasznosítani előző nyelvészeti tanulmányaimat? Ő, mivel nagykunsági volt és érdekelte az ottani külterjes gazdálkodással kapcsolatos pásztorélet, azt javasolta, hogy fogjak hozzá a Kiskunság hagyományos állattartásának feldolgozásához. E munka során hasznosíthatom turkológiái ismereteimet is. így megkezdtem ilyen irányú gyűjtéseimet, jóllehet a gimnazista korombeli élmények és az Ethno- graphia hatása alatt már egyetemista koromban is végeztem kiskunsági gyűjtéseket, csak akkor még kialakulatlan irányban. Merre kutatott? A Kiskunság mely városaiban és mely pusztáin? Dolgozott-e együtt terepen Győrffy Istvánnal? Nemcsak a történeti értelemben vett Kiskunságot kellett bejárnom, hanem a környező területeket is. Mondjuk, a mai Bugyi községtől kezdve egészen Kelebiáig pásztáztam a városok és falvak határát. Győrffy István velem voit két gyűjtőúton is. Hosszú időt töltöttünk együtt. 1933-ban 4—5 napon keresztül Peszéradacson gyűjtöttünk. 1935-ben pedig, amikor végigjártuk vele Akasztót és a halasi határt, majdnem egy hetet töltöttünk együtt. Nagyon szeretett fényképezni. Fölajánlotta, hogy ami fényképezni- való akad, azt lencsevégre veszi. Ha egy pásztortanyán, csőszkunyhónál, vagy egy tanyán megálltunk beszélgetni, hagyta, hogy kérdezzek és jegyzeteljek. Hallgatta az érdeklődésem menetét és irányát. Nem szólt bele a beszélgetéseimbe. Este vagy menet közben azután megbeszéltük a tapasztalatainkat. Általában nem kifogásolt semmit a munkámban. Legfeljebb ha szükség volt rá, egy kérdéssel megvilágította, hogy mi az, amire jobban ügyeljek. Néha vita is volt közöttünk, ami az én javamra dőlt el. Ilyenkor azt felelte: Mindig elfogadom azt, amit jobban tudtok. Ezt a fölfogását meg is tartotta. Legtöbbet lovas kocsival közlekedtünk. Peszéradacs környékén olyan kocsival jártunk, amelyet az akkori peszéradacsi bérlő Győrffy iránti tiszteletből ajánlott föl részünkre. Máskor béreltünk fogatot. Akasztó környékét pl. így jártuk be. Ácson és Ökördin, a kalocsai káptalan egykori pusztáin olyan pásztorépítményeket láttunk, amelyek már ekkor is egyedülállóak voltak. Győrffy István számára is újdonságot jelentett az itt megfigyelt nagyméretű szárnyék és a hatalmas szalmakarám. Manapság már más a parasztember mint akkor volt. Hogyan viszonyultak az 1930-as években a megkérdezett pusztai emberek a néprajzi kutatómunkához? Válaszoltak-e szívesen? Ha az ember tisztességes barátsággal és becsületes jószándékkal bemutatkozott, és az ő nyelvükre lefordítva megmondta, hogy mi járatban van, szívesen válaszoltak. Ha megtudták, hogy nem adószedők vagyunk, vagy valami hasonló hivatali személyek, akkor föloldódtak és néha szoros barátság alakult ki órák alatt egy-egy ilyen pásztortanyán köztünk ethnografusok és a két-három jelenlevő idős, nyolcvan év körüli öregember között. Él-e emlékeiben néhány jelentős kiskunsági adatközlő pásztorember? Az egyik peszéradacsi út alkalmával egy Lór Tóni bácsi nevű öreg gulyáshoz kerültünk beszélgetésre, aki nagyon sok jó adatot mondott. Nála találtuk meg a nyomát élő emlékben a tanórok (tüskés anyagból készült karám) építésének. Jó humoráról nevezetes ember volt, aki szeretett időnként háryjánoskodni és füllenteni. A kocsisunk, aki pusztai ember volt, elkezdett vele évődni. így szólt hozzá: Tóni bácsi maga nem mond 86
