Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - MŰHELY - Népismeret a múltban és a jövőben (Tálasi István válaszol Bárth János kérdéseire)
igazat. Erre az öreg: Én mindig mögmondom az igazat, csak soha se eccörre. Közben felénk hunyorított nagy ravaszan. Nagy élmény volt beszélni olyanokkal, akik valóban a kinttelelő szilaj életben töltöttek néhány esztendőt bojtárként fiatalságuk idején. Három ilyen embert tudnék említeni. Róluk szoktam beszélni hallgatóimnak is. A legidősebb adatközlőim egyike Magyar István orgoványi számadó gulyás 91 éves volt 1935-ben. Tudott a régi farkasos világról. Sok emléket mondott el a támadás és védekezés módjairól. A 85 éves Horvát György csikós volt Szabadszálláson, és két évig kint telelt. Elmondta, hogy igyekeztek a szeles, havas, jeges időben lehetőleg erdőben telelni éjszaka. Volt, hogy 2—3 hétig sem tudtak a lovak éjjel lefeküdni, csak állva bóbiskoltak néhány óráig, utána hajnalban elindultak föltöretni a havat, hogy jöhessen a marha és a juh legelni. A harmadik kiváló adatközlőként Vrezsgyák János kunszentmiklósi juhászt nevezhetném meg, aki az 1870- es években kinttelelő pásztor veit. Elmondta, hogy télen, ha lepihent a nyáj mellett, a subagallért a feje fölé húzta, úgy szundított egy pár órát. Gyakran fölkelt, mert a hóesés miatt forgatni kellett a nyájat. Reggel a tűznél bicskahegyén melegítette a kenyeret, hogy fölolvadjon.' A pásztorok rideg életéről sokat megtudtam. Lejegyeztem pl. az impregnálás régi módjait, a faggyúval való test- és ruhakenegetést féreg és az időjárás ellen. Ez nagyon általános volt valamikor. Ma már szinte komikusán hangzanak egy fülöpszállási öreg juhászfeleség szavai, aki így emlékezett nagyon tisztelt öregapjára: Szegény öregapám, milyen büdös is vót. Úgy tudom, közös kutatásokat, kutatótáborokat is szerveztek az 1930-as években az Alföldön. Kik vettek részt ezekben a táborokban, és mivel foglalkoztak itt? Milyen elvek szerint folyt a munka? Mi volt e táborok jelentősége? Ezek a kutatótáborok voltaképpen a táj- és népkutató mozgalomhoz kapcsolódva jöttek létre. A táj-és népkutató mozgalom Győrffy István ésMagyary Zoltán professzor összefogásával és Teleki Pál támogatásával jött létre abból a célból, hogy az értelmiségi és az egyetemi ifjúság ismerje meg az élet valóságát. A táborok résztvevői képzettségüknek és érdeklődésüknek megfelelően többféle kutatást végeztek. Az ethnográfusok a népi kultúra különféle ágazatú területét kutatták. Az orvosok a népbetegségekkel és a népegészségüggyel foglalkoztak. Átnézték pl. az anyakönyvek bejegyzéseit visszamenőleg egy-két évszázadra, ameddig a helyi anyakönyv terjedt. A halálesetek okait kijegyezték, és abból következtettek az akkori egészségügyi helyzetre. A mezőgazdászok fölmérték, hogy milyen a parasztok gazdálkodási szintje, hol lehetne esetleg segíteni valamely formában, legalább elvileg. Aki közgazdász volt, megnézte, hogy milyen a piac és az életszínvonal kérdése. A szociológusok a társadalmi tagozódást és a rétegződést, az osztályproblémákat vizsgálták. Naponta kétszer volt találkozó, amikor ki-ki átadta a tapasztalatát, és közölte, ki hol talál magának való adatközlőt. A megbeszélések révén e táborokban nem szakbarbárok kutattak, hanem olyan emberek, akik összetetten látták a helyzetet. Hol voltak a legnevezetesebb táborok? Két nagy tábor volt. Az egyik 1938-ban az épülő karcag—tiszafüredi öntözőcsatorna területén. Ennek a tábornak az volt a célja, hogy egy átalakítandó táj állapotát, képét, paraszti gazdálkodásának és életformájának jellemzőit rögzítse, hogy néhány évtized múlva lemérhetők legyenek azok a változások, amelyeket a csatorna megépítése okozott. A másik jelentős táborra 1939-ben került sor Kiskunhalason, Győrffy István személyes részvételével. Kit is említsek a jelenlevők közül? Részt vett a halasi tábor munkájában: Mády Zoltán szociográfus; a nemrég elhunyt Kardos László; Boros Lajos, aki az 87
