Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - MŰHELY - Mocsár Gábor: Törpengések a magyar tanyarendszer múltjáról egy tanulmánykötet ürügyén

biztosítása a belterületi építkezésekhez.” A belterületi építkezés azonban nemcsak a régi falvakra értendő, hanem az újonnan megjelölendő tanyaközpontokra, új falvakra is. Ugyanis az 1949. január 20-án megalakult Tanyai Tanács első ülésén elfogadott, majd alig három hét múlva kormányrendeletté emelt elv már nemcsak korlátozza, hanem szankciókkal is tilalmazta a városi, községi, vagy a kijelölendő tanyaközponti belterületeken kívüli építkezést, sőt megfogalmazódott az az irányelv is, hogy a tanyaközpontokat, legalábbis nagyobb részüket községesíteni kell. (E szigorú tilalom ismeretében ismét eszembe jut: legalább kétszáz éve, hogy tájanként másképp, de tiltják a külterületi építkezést, ma is tiltják a törvények — de mindmáig ennek a tiltásnak nem lehet érvényt szerezni, s föltehető a kérdés, netán a törvényben van a hiba?)

Nos, ezek az új elképzelések minden régi „iskolának”, köztük legélesebben az Erdei-iskolának ellentmondtak. S ami az embert fejvakarásra ösztönzi: a Tanyai Tanácsnak Erdei Ferenc lett az elnöke. Teljes erővel megindult a harc a tanyák ellen, s ezzel együtt a kulákok korlátozásáért. A kulákkategóriába természetesen nagyszámú „kétlaki”, Erdei által 25—50 holdas polgárosuló paraszt is beleesett, akikre Erdei a maga koncepcióját tulajdonképpen építette. Nem érdemes végigaraszolni a Tanyai Tanács sok huzavonával tarkított történetén, Orbán Sándor rendkívül tapintatos előadásában is nagyon lehangoló ez a történet. Tisztázatlan fogalmak, folyton változó célok, megtorpanások jellemzik. Továbbá maximalista tervek és minimális eredmények. Az első lendület erejével 240 tanyaközpontot jelöltek ki — ebből 194 az alföldi tanyás megyékre jutott. Mára következő évben, 1950-ben felére csökkent a fejlesztésre kijelölt tanyaközpontok száma, de még mindig 100 milliós állami hitelalapot nyitottak meg, hogy mintegy 10—12 ezer lakóház belterületi felépítését támogassák. Év végére azonban mindebből alig valósult meg valami. Részint a bizalmatlan tanyasi parasztok nem voltak hajlandók hitelt kérni, részint „fent” sem volt meg az egyetértés az egyes minisztériumok és országos szervek közt, úgy hogy 1950 végén a Tanyai Tanács azt összegezhette, hogy 1950 szeptemberéig az alföldi tanyás vidékeken kijelölt leendő tanyaközpontok közül mindössze 39—40 helyen folyt építkezés, 1450 építtetővel (jó volna tudni, mennyi volt ezek között igazán tanyasi paraszt — MG.) és valamivel több mint 19 millió Ft kölcsön felhasználásával. Nemcsak egyetértés nem volt, hanem építőanyag sem volt. Hajdú megyében még a vályog is hiányzott, ehelyett a döngölt fal előnyeit hangsúlyozták a tanyaközpontok propagátorai. Nem csoda, ha ilyen körülmények között a Tanyai Tanács munkája elbizonytalanodott, tevékenysége szinte észrevétlenül meg is szűnt. A Tanács megszüntetését maga Erdei Ferenc javasolta. Ezzel persze nem szűntek meg a viták, a bizonytalanságok. Evek múlva is arra a jogos következtetésre jut Romány Pál, hogy a távlati elgondolások nem mindig egységesek, sok a bizonytalansági tényező. Ez azóta is így van, de ennek részletezésébe ne menjünk bele. Nem tartozik szűkebb témánkhoz. *

*

Van a kötetben néhány tanulmány, amelyről nem esett szó, de ne maradjon említet - lenül Kása László majdnem szociográfiába hajló, néprajzi ihletettségű kitűnő tanulmánya egy mai tanyai gazdaságról, azzal a fenntartással, hogy választhatott volna „tipikusabb” típust is, mint a fél-analfabéta, gyermektelen (!) Szabó házaspár, ahol a gazda, a férfi „egynapi kocsiútnál távolabb sosem járt Gyulánál”. Más tanulmányokkal szemben is támaszthatók részleges kifogások — egyik-másik esetében nem tudni, vajon a régi Szabolcs megyéről beszél-e, vagy a mostaniról, hiszen a régi Szabolcs vármegye „körülfolyva” a Hajdúságot, Debrecent, elért egészen Derecskéig, a mostani határa viszont a mai térkép tanúsága szerint teljesen máshol húzódik. Itt jegyzem meg, hogy

47