Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - Czakó Gábor: A család (novella)

A cselekvés Zsófia reszortja volt, az ő nagysága fantasztikus mulasztó képességében rejlett.

E tehetségének köszönhette évtizede tartó főszerkesztőségét — különböző lapok élén. Ha valahol föltűnt egy forrófejű öntevékeny fiatalember, aki szelet vetni igyekezett a konszolidáció gondosan temperált levegőjébe, Erlich Jakabo*- nevezték ki fölébe főnöknek. Jakab képes volt bármilyen pezsgő forrásból tavat varázsolni. A pisztráng, a kecsege, a süllő nem élt meg az ő vizében, viszont szépen hízott benne a ponty, meg a nádevő amúr, hogy a keszegről meg a küszről ne is beszéljünk.

Mária értette a kocsival száguldozó anyját, s az ajtón lassúdadan behömpölyödő apját, Oroszlánnak azonban gőze se volt az eseményekről. Nem kapott felvilágosítást elmélkedő-sezlonjához döccenő apósától. Jakab apó nem porolni jött e világra, különösen nem a fölsőbbséggel. Oroszlán várt tőle valamit, például magyarázatot anyósának erre a mondatára: „így nem mehet tovább” — csak nem a szobrommal van baja?

Az új szobor* finoman forduló hasábot mutatott — egyelőre. Oroszlán remélte, hogy új korszakot nyit vele a művészetében ... Jakab apó nem elvből állt melléje, hanem mert az elmélkedő-sezlon melletti sarok mutatkozott az üvegház legbékésebb pontjának. A biztonság kedvéért rövidre zárta magát: rágta a körmét. Ennek ellenére intelligens külsőt mutatott. Jobb keze álla elé került, (vö: Gondolkodó) egységes, zárt formát képezett az arckoponyájával — annál harmonikusabbat, minél jobban sorvadt az akaratereje, ugyanis az állcsontja ezzel párhuzamosan hervadt bele a tokájába. Körme mellett az ujja bőrét is rágta: ennen anyagával táplálkozott; körme a száraz bőrrel együtt levándorolt a gyomrába, ahonnan új bőrként, körömként fog majd kisarjadni, s bizonyos részek a gyomor, a fej, a lábak stb. újratermelésére fordítódnak — ennélfogva Erlich Jakab, mint olyan, e pillanatban sehol sem található, a természet örök körforgását végzi önmagába zártan. Zsófia nem kereste. Látszólag sorsára hagyta a kocsijában bömbölő Attilát, és elviharzott a néhai harisnyagyáros villájába.

Nem sok idő telt belé, mire elcserélte pasaréti öröklakását a villában lakó öregasszonnyal. Kézbe vette a család sorsának irányítását. Nagy terveket szőtt: fiára és ve- jére alapozva családi művésztelepet szervezett a villa üvegházában. Megkörnyékezte György fiát, hogyha nem is költözik hozzájuk, legalább dolgozni járjon föl: „páratlan a kert, a panoráma!” Gyuri nagykorúsága pillanatától (1959. november 4. 04 óra 20 perc 10 másodperc) kezdve nem tette be a lábát szüleihez, tehát nemet mondott. Zsófia az édesgetés taktikájához folyamodott. Jakab hivatalából származó tehetetlenségi nyomatékot fölhasználva cikkeket íratott róluk, megbízatásokat szerzett nekik: Gyurinak a szekszárdi Szarvas szálló halijába egy pannót, Oroszlánnak a komlói főtérre egy bányászszobrot. „Eszem ágában sincs beavatkozni a művészetekbe” —közölte ellentmondást nem tűrően. — „De hiába képzelitek, hogy azt csináltok, amit akartok; úgyis azt fogjátok csinálni, amit tudtok. Előbb alapozzátok mega hírneveteket, szerezzetek tőkét, függetlenséget, aztán majd jöhet a magas művészet!” Később ugyanilyen határozottsággal szervezte meg a család kivándorlását Kölnbe: „a művész hazája a nagyvilág!” Gyuri oda nem követte, de a békesség és távolság kedvéért leköltözött Szekszárdra, a borospincék városába.

Oroszlán puszta kíváncsiságból nekigyűrkőzött a bányásznak. Takaros szobrot vártak tőle, a kor divatja szerintit. Mint tudjuk, ötvenhat utáni éveket írtak akkoriban, tehát az esztergályosok, vasöntők és bányászok ábrázolatainak már nem kellett föltétlenül Mágnás Miskára hasonlítaniok, ráadásul hatvanhárom is elmúlt, amikor Csontvá- ry Mester székesfehérvári kiállítására százezrek zarándokoltak, többen, mint bármely tömeggyűlésre, vagy a világ akármelyik festőjének kiállítására. A zarándokok megszé* „Azután”, körtefa, 41X42X168 cm., Zürich, Kunstmuseum

9