Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - Czakó Gábor: A család (novella)
dűltek a mélység és a magasság együttes látványától, különösen az értők* féltek a ba- albeki nagy sárga végtelenségétől, nem mertek beugrani a Tengerparti sétalovaglók négy-, három-, kettő- és egylábú paripái közé, még kevesebben bátorkodtak a Marokkói tanító gondolatait követni. Akadtak ostoba röhögcsélők, akik a túlságosan sok eszüktől nem látták be, hogy a náthás királyt tényleg a napra kell kitenni (stop csontvaary stop), talán szégyenkeztek és irigykedtek, hogy nem ők festették meg az életnagyságú tájképeket, noha nekik tán nem kellett volna a tökéletes festékek és vásznak árát ve- getariánizmussal kiböjtölni. Bizony könnyebb harmadosztályú képeket pingálni — röhögve bolondot kiáltva —- mint makulátlan hit birtokába jutni, s megírni gróf Burián külügyminiszternek, hogy „az égi hatalommal, az élő Istennel a közvetlen kapcsolat meg van találva” — tetézve a híradást a kapcsolat világos és közérthető megfestésével, ahogy egy küldetés birtokában lehet. „No persze úgy könnyű!” — legyintenek a röhögő Tamások: ők nem hisznek semmiféle küldetésben, mivel befogták a fülüket, amikor azt hallották: „te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél!” Ha mégis megzörgette volna a dobhártyájukat, akkor vagy az előzőleg fogyasztott sör- re-borra-kávéra-bifsztekre fogták, vagy pszichiáterhez szaladtak, ő pedig (ezért fizetik) hibátlanul levezette, hogy Raffael aput jelenti, apu pedig miket művelt anyuval, hogy apu váljék belőle! Nos tehát nem Raffaelt kell felülmúlni, hanem aput; uccu a Rákóczi térre, Pigalle-ra — kinek-kinek bukszája szerint — kurvát fogni! A küldetések pedig kóvályogjanak tovább a kor szolid levegőjében, keressenek maguknak más balekot. Oroszlán takaros bányászszobráról szóló eszmefuttatás mintha elkanyarodott volna Tivadar Festő felé, a kanyar azonban csak látszólagos, utunk nyílegyenesen visz a tények és a lényeg felé, mivel Csontváry Mester nélkül művészetről beszélni ma már aligha lehet, bizonyíték erre, hogy az említett időpontok előtt jórészt hülyeségeket hordtak össze róla, képtelen izmusokat és kategóriákat próbáltak kreálni, sőt a Mestert is megkísérelték beléjük gyömöszölni — aminek nem lehetett más következménye, minthogy szétmállottak az ő egyébként göthös termetén. Nyilvánvalóvá tette Tivadar Festő, hogy értés** helyett sokkalta inkább az a jóságra sóvárgó idiotizmus kívánkozik arcunkra, amely oly természetes bájjal üli meg a panaszfalnál ácsorgó zsidók, a Mária kútja körül lebegő vízhordó asszonyok ábrázatát, nem beszélve a Bóni grófok, Marica grófnék, Csárdáskirálynők, Mágnás Miskák bájgúnár- és tojómosolyáról. Az értők és a lakkvigyorúak persze az ellentétek gyakran emlegetett körívének egyazon (érintkezési) pontján helyezkednek el, ha olykor prüszkölnek is egymásra, örülnek a közös sikernek, se Csárdáskirálynőék, se Értőék nem kopnak ki a világból egyhamar — egy kicsit mindannyian vágyunk hasonlítani rájuk. A többes számba a bányászok is beleértendők. Nos, a takaros bányászszobrok Oroszlán munkálkodása idején már nem hasonlítottak Bóniékra, a húszforintos bankjegyen mezítelenkedő munkás-paraszt ifjúra sem: egymásra hasonlítottak („az egyik ember olyan, mint a másik” — ideologi- zált egy induló nyomán Merci bácsi, a főiskolai mester), egyén- helyett egyen-idiotiz- mus sugárzott róluk: Csontváry Kosztka tökéletes félreértése következtében. Az ő művein még két ló, vagy két kutya sem téveszthető össze — éspedig nem színük, vagy lábaik eltérő száma miatt, hanem azért, mert minden lovának arcából külön ló-lélek sugárzik. Oroszlán a maga bányászán saját kínkeservét próbálta rögzíteni, amiért anyósának engedve elhanyagolta küldetését. (A küldetés hasonlítana a predestinációhoz, ha a predestináció hasonlítana a küldetéshez; amennyiben nem csábítana lustaságra, netán bűnözésre, vagy cinizmusra, hisz minek gyötrődni, ha már úgyis eleve elrendeltetett, * foglalkozás ** Foglalkozásból eredő ártalom, úgynevezett okosság. 10
