Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - Czakó Gábor: A család (novella)

Mennyivel különbek lehettek volna az említett életrajzok, ha ez a kép már meglett volna akkor: testével védi az ártatlanság álmát, mozdulatlan bár, mégis hősileg!

Erlichné Tóth-Kun Zsófia expanzív személyiség volt. Ő nem változott volna napernyőjévé az unokája kedvéért, amiből véletlenül sem következik, hogy nem szerette Attilát jobban az uránál, nyilvánvalóan jobban szerette, önmagát tagadta volna meg, ha nem tesz túl a férjén, vagy ha megelégszik ennyivel! Ő az anyjánál is jobban szerette. Mondjuk, ha Mária megetette a gyereket, hát megetette. Jól néznénk ki, ha az anyák nem etetnék a kicsinyeiket! Egy anyai etetés köznapi cselekedet, és sohasem hasonlítható össze egy nagyanyaival, lévén, hogy az előző esetben a ded annyit eszik, amennyit bír, az utóbbiban annyit, amennyi beléje fér. Egy anya például kiteszi a gyerekét a kertbe a tohonya nagyapjával, hogy gyűjtsenek ultraibolya-sugarakat, aztán belefeledkezik a pelenkamosásba (azt is hogy csinálja!), egy nagymama viszont pontosan tudja, hogy mennyi sugár jótékony még a zsenge bőrnek, mennyi árt neki. Elképedve értesült Máriától az időről.

— Jakksssi! Jaksssi! — sziszegett rájuk az üvegház sarkától.

— Alssszik! Alssszik! — sziszegett vissza Jakab.

Zsófia tehát kiment hozzájuk.

— Föl fog égni ez a gyerek.

— Nem fog fölégni.

— Tudod is te azt!

— Azért vagyok itt, hogy ne égjen föl.

— Te azt se vennéd észre, ha oda, a tujafa mellé leszállna egy űrhajó.

— Nem szállna le. A Sváb-hegyen nem röpködnek űrhajók — zárta le a vitát Jakab apó, mivel az végétért: Zsófia megragadta kocsi fogantyúját, és mit sem törődve a gyerek visításával, betolta a kocsit az üvegházba.

E vita után tán hihetetlen, hogy a „kicsi Attila kései, ámde hő csókként összeforrasztotta az Erlich házaspár kihűlt ajakait.” Viszont ha föllebbentjük a fátylat a nagyszülői állapotuk előtti időkről, rögtön valóssá válik e gyönyörű kép. Az Erlich szülők Attilával való megismerkedésük óta nemcsakhogy érintkeztek, de lám, veszekedtek is egymással, mi több, keresték az alkalmat, hogy nevelési nézeteltéréseiket kicseréljék. Gyűlöletük odáig frissült, hogy hamarosan bekövetkező lakáscseréjük utáni időszakból még hálószobatitkokról is fecseghetnénk, ha olyanok lennénk. Annakelőtte egy „Jaksssi” elképzelhetetlen volt; olykor hónapok teltek el, hogy megszólították volna egymást. Különmunkákat, kül- és belföldi kiküldetéseket hajszoltak, s ha mégis egy födél alatt érte őket az este, Jakab korán feküdt, Zsófia éjfél után, nehogy egyszerre ébredjenek. Elsők közt vásároltak televíziókészüléket; külföldi útjaikon megtanulták, hogy ez a technikai csoda egyazon varázslattal szünteti meg a távolságot és a közelséget. Frigyüket a Mozgalom kötötte, a Mozgalom praxissá szilárdulását próbálta követni kapcsolatuk; gyakorlattá lett, e gyakorlatoknak, meg a fogamzásgátló-ipar akkori fejletlenségének (mi minden volt akkoriban fejletlen! A múlt öröksége, tudjuk!) következményeként született a két gyermek: György és Mária— miattuk nem válhattak el . . .

Zsófia anyó tehát bevágtatott a csecsemővel az üvegházba.

— Itt nem lehet élni! így nem lehet élni! — Túlkiáltotta a forgácsos padlón döcögő gyerekkocsiban bőgő Attilát. ítélt és döntött. Jakab ugyan huszonhat ütemmel elmaradt tőle, de mivel késése páros számmal fejezhető ki, hitvesével azonos fázisban tartózkodott ... A jelenség valószínűleg az unokának köszönhető, Jakab nagyapó az ő hatására látta be, hogy a fiatalok nem élhetnek tovább albérlőként egy üvegházban. A döntésen túl természetesen nem jutott, ha megteszi, nyomban beáll a fáziseltolódás.

8