Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Pünkösti Árpád: Isten útjai
meg, amikor a párttitkár és a plébános a maga helyén kihirdette: jön az árvíz, menjünk gátat építeni! Egy éjszaka, ott a gáton, két ember összeismerkedett: — Maga az, plébános úr? — Maga az, elnök úr? Ettől fogva a helyi tanács rabiátus elnöke is szót értett a plébánossal. Géza civilben el is ment a temetésére, amiért a család nagyon hálás volt. Baj csak abból lett, hogy az elnök édesanyja megrendelte párttag fiáért a gyászmisét, ám miután azt Géza kihirdette a templomban, az elnök nagylánya sírva kérte, vonja vissza, mert az édesanyja állását most intézik a megyénél, és ő is most megy felvételizni az egyetemre. Nekem személyesen annyi emlékem van a templom-építésről, hogy amikor ott jártam, három szakmunkás irányításával vagy húsz társadalmi munkás dolgozott. Nemsokára a villanyszerelőről is kiderült, hogy társadalmi munkás, mert azt mondta Gézának: — Plébános úr, mennem kell, taggyűlésünk lesz, én tartom! — O volt az új KISZ- titkár. Hamupipőke eshetett át olyan tündéri változáson, mint régi falainak, gótikus ablakainak kibontásával ez a kis falusi templom! Külön örömömre szolgált, hogy eltűntek a barokkos cicomák — ami miatt viszont az idős hívők morgolódtak. A tervező őszinte megrökönyödésére mindez négy és fél hónap alatt történt és négyszázezer forintért! Az avatás után, amikor a pompázatos ruhákban összesereglett különböző rangú katolikus papok már elvonultak, és elmúlt rólam a köztük érzett sutaság, jókedvemben még Géza reverendáját is felpróbáltam, sőt hagytam magam lefényképezni is. Amikor megmutattam anyámnak a reverendás fényképemet, elsápadt: — Jézusom! Fiam, te nem vagy normális, mi lesz, ha meglátják?! Azonnal égesd el! Megsimogattam anyámat és gyengéden kifejtettem kezéből a képet. Tudtam, nem hinné el, hogy ezért a felvételért még irigyeim is lennének; nem értené meg, hogy a szellemi élet bizonyos köreiben divatba jött az istennel kokettálni, hogy néhány „szabadgondolkodó” Jahvétől indulva, Marxon át Ábrahám kebelébe tart. Most ez a módi, ez a „bátorság”! — Majd Géza imádkozik értem! — mondtam nevetve, de ettől anyám korántsem nyugodott meg. A plébános lánya Az „én papom” már évek óta csak Erzsikével jár hozzánk; a szomszéd faluba való 28 éves lány három esztendeje beköltözött a plébániára, és januárban kaptuk a hírt: „Gyertek kis-Erzsike nézőbe!” Május végén jutottam el a távoli faluba és csak a büszke apát találtam otthon, az övéi a nagyszülőknél voltak. — Mondd, Géza, írhatnék rólad? 1 — A párttal és a tanáccsal közösen építjük a szocializmust, meg egy ravatalozót; tanácstagnak jelöltek, én pedig a hiúság bűnébe esve, örülök neki! írj, amit akarsz, akár névvel, akár név nélkül: amit tettem, vállalom! — Kezdjük a legfrissebbel: hogy viseli a falu Erzsikét, tudják, hogy a tiéd a gyerek? — Tudják, sosem bújkáltunk. Nekem volt nehéz, mert nem képmutatásra neveltek, nem erre tanítottak, az egyház szolgájaként mégis értésemre adták: „Történjen, ami történik, de kifelé ne történjen semmi!” Egyik elődöm az ország másik végén, Endrő- dön neveltette a fiát, a másiknak itt egy leszázalékolt bányász családjában van két gyereke. Én nem ezt az utat választottam, és úgy látom, a híveknek nem okoztam vele gondot; ők is így élnek, emberi dolognak tartják, megértik. Papnak papra ritkán panaszkodnak, de ha mégis, nem a szoknya ügyeket teszik szóvá, hanem az anyagiakat, 61
