Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - A Szovjetunió kisebb népeinek irodalmából, folklórjából - Körmendi Lajos: Üzenet a jurtákból (Gondolatok a kazak szépprózáról)

virágzott kirgiz irodalomról persze már jóval több fogalmunk van, elsősorban a méltán világhírű Csingiz Ajtmatov jóvoltából. Azonban a kazak széppróza is megérdemli figyelmünket, jóllehet mindössze száz esztendős múltra tekint vissza. Az első kazak prózaírók a múlt század második felében élt tudósok, gondolkodók, pedagógusok közül kerültek ki. Meg kell említeni a híres etnográfust, Velihán Singiszuli Sokánt (1835—1865); a kazakság első pedagógusát, publicistáját és íróját, Altinszári Ibirajt (1844—1889); és természetesen a kazak költészet megteremtőjét, Kunanbajuli Abajt (1845—1904). Ezzel máris az 1917-es történelmi korszakhatárhoz értünk.

(Áttekintés). A Nagy Októberi Szocialista Forradalom utáni esztendőkben kiemelkedik a forradalmár költő, Szejfullauli Székén (1894—1938) munkássága, aki megírta az első kazak színdarabot (Vörös sólymok, 1922), az első dokumentumregényt (Szűk út, síkos átkelő), s az első realista elbeszélést (Akik a földet felásták). Rajta kívül figyelmet érdemel Majli Bejimbet (1894—1938), aki elbeszéléseket, novellákat írt; Mukanuli Szebijt (1900—1973), akinek a nevéhez bátor hangú elbeszélések, regények fűződnek; valamint Evez Muktár, drámák, novellák, regények szerzője.

A húszas években jelentkezett prózai írásaival Tilepbergenuli Zsijengali (1895— 1933), Müszirepuli Gabijt (1902—), Seripuli Szabir (1880—1942), Bekenuli Elzsasz (1892—1938), Musztafa Gabiden (1902—), Evürbajuli Szattar (1914—1937); továbbá drámáival Sana Zsumat (1892—1938). Az írók halálozási dátuma is jelzi a szomorú tényt: jónéhányan a személyi kultusz túlkapásainak áldozatai lettek, többségüket

1938-ig, néhány megmaradót pedig 1942-ig kivégeztek, mások pedig száműzetésben lelték halálukat. így a harmincas években kevés említésre méltó alkotás született. Ekkoriban főként a kolhozok életéről, az ország szocialista építéséről, a hősies munkáról és a munkásosztály életőről írt elbeszéléseket, regényeket Evez Muktár, Müszirepuli Gabijt és Ebisuli Elzsappar (1907—), s ezek a művek erősen magukon viselték a sztálinista kor nyomait. Legfeljebb egy-egy kazak népköltészeti ihletésű dráma hordoz bizonyos értékeket, mint például Evez Muktár Ajman-Solpan (1934), és Müszirepuli Gabijt Közi Körpes-Bajan Szuluv (1940) című munkái. A negyvenes években a Nagy Honvédő Háború a téma, túl sok említésre érdemes mű azonban ekkor sem született. Értékesebb alkotás Bulkusuli Bau bek (1916—1944) Szeretnék élni című lírai hangvételű novellája, Evez Muktár Tűzpróba és Huszajinulu Sahmet Amankeldi című színpadi műve, továbbá Musztafa Gabiden Öböl című regénye.

(Sematizmus). A díjnyertes ló című mai kazak elbeszéléseket tartalmazó könyvben két munka is az imént tárgyalt korszakba való szerzőik életkora szerint éppúgy, mint az elbeszélések tárgya alapján. Ma azt mondanánk, hogy mindkét elbeszélés a szocialista realizmus jószándékú vagy jól megfontolt félreértése. Momisuli Baurdzsan műve (Nyikolaj Regyin szakaszparancsnok-helyettes) amolyan szemináriumra készült dolgozatnak tűnik, nem jobb egy közepes napilapriportnál. Puffognak a fegyverek és a frázisok, a felszínesen felvázolt, haldokló hősök utolsó szavai („A Szovjetuniót szolgálom”) mindennek tűnnek, csak heroikusnak nem. A gyűjtemény másik idős szerzője, Ebu Szerszenbajev is a világháborúból veszi témáját (Ki a hibás, kisfiam?), a magyarországi harcokról ír, Momisuli Baurdzsanhoz hasonló színvonalon, a bántó rózsaszínekbe még a sűrűn ismétlődő bombázások sem kevernek sötétebb tónust. A sematizmust nemcsak az esztétikum, a művészi kifejezés sínylette meg, de az írások elveszítették nemzeti karakterüket is, szinte semmi sem utal kazak írókra. Sőt: írókra sem.

(Újabb nemzedék). A nagy világégés, a szenvedések, a hősi helytállás máig témát ad a szovjet íróknak, így a kazakoknak is. A második világháború után jelentek meg Müszire31