Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - A Szovjetunió kisebb népeinek irodalmából, folklórjából - Körmendi Lajos: Üzenet a jurtákból (Gondolatok a kazak szépprózáról)

puli Gabijt Kazak katona (1949), Nurpejiszuli Ebdizsemil Kurlandia (1950), Ahtanuli Tahavi Rettenetes napok (1957), Momisuli Baurdzsán Harc Moszkváért (1959) című regényei. Evez Muktár 1956-ban fejezte be híres négyrészes regényét (Abaj útja) a nagy klasszikus kazak költő életéről, amit aztán Rab Zsuzsa fordított magyarra Egy költő útja címen. Érdemes még megemlíteni néhány fontosabb munkát: Mukanuli Szebijt Az élet iskolája (1949—53), Müszirepuli Gabijt Felébredt ország (1953), Musztafa Gabiden Vihar után, Nurpejiszuli Ebdizsemil Vér és veríték (trilógia, 1959—71), Mukanuli Szebijt Szirdarja (1947—48), Szilán üli Gabdol Salkar (1954), Musztafa Gabiden Karaganda (1952), Evez Muktár Felnőtt nemzedék, Elimkululi Tekem Fehér ló (1962), Elimzsanuli Enuar A nap felé induló karaván (1963), Eszenberli llijasz Nomádok (1978).

Az újabb nemzedék is jelentkezett már, tehetségük a kazak széppróza megújulását Ígéri. Különösen biztatónak tűnik Zsüniszuli Székén (1934—), Toktaruli Ramazan (1935—), Nursajikuli Ezilhán (1922—), Bajtanauli Amantaj (1922—), Gabdulla Nig- met (1927—), Isztakuli Kalijkán (1935—), Szündetuli Magzum (1936—), Düjszenuli Mirzabek (1928—), Muratbekuli Szajin (1936—), Zsumadiluli Kabdes (1936—), Tarazi Ekim (1933—), Kekilbajuli Ebis (1939—), Szanbajuli Szetimzsan (1939—) munkássága. A díjnyertes ló című könyv szerzőinek többsége az ötvenes évek végén, de méginkább a hatvanas években jelentkezett írásaival, s tegyük hozzá mindjárt: az új nemzedék már érett, fontos és szép művekkel lépett a nyilvánosság elé.

(Ember és természet). A kazak írók egyik alapvető élménye a természet, amely szinte mindegyik elbeszélésben több annál, mintsem csak az emberek mögé rajzolt díszlet legyen. A kazak ember ma is nagyon közel él a természethez, így nem csoda, hogy Elimzsanuli Enuar nem egyszerűen hegyekről beszél elbeszélésében (Rúdaki trónja), hanem jó hegyekről, amelyek megvédik az embert az ellenségtől, ellátják élelemmel és gyönyörű kerteket dajkálnak az égbetörő szirtek ölében. Kekilbajuli Ebis nagyon szép, a válogatásnak is címet adó elbeszélése (A díjnyertes ló) még erősebben sugallja a természet nagyszerűségét, vizsgálja az emberhez való viszonyát, bár itt óhatatlanul felmerül bennünk L. N. Tolsztoj (Holsztomer) és Csingiz Ajtmatov (A versenyló halála) neve, akik talán a mintát szolgáltatták a kazak írónak. Dükenbaj Doszzsanov Kumisz című elbeszélése archaikus világba vezet, néprajzi csemegékkel szolgál. A kazakok még tudják, hogy a természetet nem legyőzni kell, hanem megismerni, tisztelni és együtt élni vele.

(A hűség). Másik fontos jellemzője a kazak elbeszéléseknek az erős erkölcsi érzékenység. Az új írónemzedék írásaiban azonban hiába keresnénk a sematizmust, ők már húsvér figurákat teremtenek, akiknek egyik legszembetűnőbb tulajdonsága a hűség. Az ő munkáikban is jelen van a háború (s mennyivel hitelesebben, mert emberibben, mint idősebb pályatársaik írásaiban!). A háború ítélte magányra Kamart, Muratbekuli Szajin hősnőjét (A Meleg-forrásnál), éppen úgy, mint Kadisát, Serhán Murtzajev elbeszélésének (A kabóca éneke) öregasszonyát. Szívszorító sorsok ezek: Kamar évekkel a háború után is a férjét várja, hiába kérik, nem tud máshoz hozzámenni, éjszakánként fájdalmas dalokat énekel a juhok őrzése közben. Kadisa hozzáfényképezteti magát elesett férje képéhez, s boldogan ujjong: „Allahnak hála, együtt vagyunk, örökké együtt...” A szülőföldhöz való hűség a vezérmotívuma Szetimzsan Szanbajev A fehér aruana című elbeszélésének: a fehér, egypúpú tevekanca mindig megszökik új gazdájától, s hazaindul szülőföldjére, még megvakítása után is, csikójával együtt, végül egy szakadékban leli halálát. Mert a hűség, a társhoz, a szülőföldhöz, a hagyományokhoz, az eszmékhez való hűség törvény. Ezt is mondja nekünk a kazak széppróza.

32