Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - Bisztray Ádám: Nem a Liberátorok, Apollonius király (versei)
BISZTRAY ÁDÁM NEM A LIBERÁTOROK Mintha vakond járná mélyben a mezőt, nyárfák helyén púpok nőnek a simaságon, gyökerek ütik át a vizes aszfaltot. Utánam jőnek az új telepre karvastag kábelen a jelek. Megbotlok, láthatatlan vederrel Várkutja vizét viszem, küszöbön lépek át, de nincsenek falak, köszönök Nannyónak, és nincs, kinek, repedt sakktáblán forgok, megmaradt a konyhakő. Nem a Liberátorok, zöld villámlásba olvadt éj, magas árnyékával a béke égette fel, mikor megjöttek nyolcra a dömperek, s előkúszott egy szelíd gyújtózsinór. Még nem tudjuk, pusztítva nem lehet teremteni, még nem tudjuk, mért üzennek a messzi cserepek, récéiben a márciusi hó megült, sárfekete a föld, felázott az ágyás, de a fákra nincsen többé szükség, miképpen lugas alvó rózsája, barkós mogyorófa sem ért a tavaszi halálhoz APOLLONIUS KIRÁLY Két oldalt a csurgó falat érem, sárga kövekből néma és macskamozgású mozaik dől rám, bárhogy fordulok útjaimon, az oroszlánok mindig szembe jönnek, arcomon fénylő félelem. A piac hangja elvész mögöttem, elmarad a kocsmai síp, félkaréjban iránytalan dübörög a tenger, sós viharzásból sirály sírása hallik. Fázom, futnék vissza, és bűvölve állok. Elébúvik a Hold, arany egyszarvú kék és barna rengetegéből. li Várnak egy másik kikötőben, Végre hajnal, rézveres szegélyű hegyek, kerek templomocska
