Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - Pintér Lajos: Három alföldi festő (vers)
PINTÉR LAJOS HÁROM ALFÖLDI FESTŐ I. Hol a Tisza és Körös, két birkózó egymásba kap, egyik korosabb és erősebb, de mert erősebb, kövérebb, darabosabb, a másik csontos, inas, örök kamasz, hol a Tisza és Körös, két birkózó egymásba kap, ott áll egy ember, mint a fa. Behunyt szemekkel egy férfi, öntudatlanul és moccanástalan. Pár lépéssel odébb, ez már nincs a képen, csak a képhez hozzákapcsolódó képzeletben, pár lépéssel odébb szikrázó strandon meztelen, önfeledt tömeg; az ég és a víz és a vízhordta homok háromszögében a hangos élet. Ezektől távolabb, de a festőhöz közel áll egy fa: a férfi, egy paraszt. Áll felöltözötten. Cipő. Nadrág. Kabát. Kalap. Ártéri úton elfutó gyerekek lábanyomát ha követed: erdei szamóca, hamvas szeder telepeire rátalálsz. II. Síkság, távolabb erdő talán? Nem erdő, csak erdőcske? Nem erdő, csak liget? Nem liget, csak fák menetoszlopa, akár a katonáké? Nem is fasor, csak négy-öt fa? Nagyranőtt legény: ágaskodik, a fák feje fölött átnéz a fény. Széna kicsi, karcsú kazla. Nem síkság ez, fennsík — mondod. Az a négy-öt fa pár lépéssel csak elhagyta az erdőt. Fennsík, ide, a hegyek oldalába álmodta fel magát az alföld. Honnan tudod? Mert más itt fenn a széna szála. Mert más itt a levegő, íze van, mint a víznek, illata, mint teáknak. Lépsz, a levegőt iszod, harapod. Sűrűsödik, testet ölt itt fenn a levegő, mint testet ölt a szépség egy . . . Ezt a hasonlatot előkészítetted, de a cél előtt megálltál, így vázlatosságában több lehet. Most ember nincs e tájban, de minden emberi.
