Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - KRÓNIKA - Illyés Gyula: A Tiszatájról - Jócsik Lajos: Szabó Dezső legendája
Valaki — negyedikes diák — jelölte meg magának e stíl különösségeket, vagy többen is. Nincs ebben semmi — gondoltam. De aztán bizonyos pusmogás terjengett a padok alatt. Miről? A Szabószótárról. Mi volt ez? A nyomozást nehezítette, hogy két Szabó-fivér járt velünk. Különben mindenkinek volt — kellett lennie — szótárának, vagyis hosszúkás füzetének, amelybe az ismeretlen latin szavakat be kellett írni a magyar megfelelőjével. Latintanárunk sokszor ellenőrizte a „szó-szedeteket”. Egyszer aztán valaki ellopta a Szabó-fivérektől a Szabó-szótárt. Hát ebben a szótárban a Szabó Dezső furcsa és jellemző hasonlatai és stílfordulatai voltak összeszedve az Elsodort falu-ból. Kiírták, hogy megtanulják, mint a latin szavakat! De egyetlen egyet sem tanultak meg! Mert sohasem használtak belőlük egyetlen egyet sem. A magyar dolgozatokban lett volna alkalom erre. Jószemű és kulturált magyar tanárunk piros tintája vérét ontotta volna ezeknek a belopakodott kifejezéseknek. Szabó Dezső stíl romantikája, amivel hatott, abban bukott meg. Pillanatnyi ámulatot keltett, és meghalt, mert utánozhatatlan volt. Vagy ha mégis, akkor olyasmi jött létre, mint amit most a „biológiai pokolgép” produkál a keresztezésekkel. Evvel jártam meg én is — első írott „művemben”. Az első falujárásunkat 1926-ban tartottuk. Hazajőve cikket írtam erről az Érsekújvár és Vidéke című helyi lapunkba A falu barátai címmel. Az első mondata: „Vihardudán vad éneket fújtak a kísértetek és az egész világon megromlott az élet”. No hát, máig szégyenkezem a „viharduda” miatt, annak ellenére, hogy valaki megmutatta Szabó Dezsőnek, aki elolvasván azt mondta volna: „Látom, mély ágyat feküdtek ki eszméim a fiatalság lelkében”. Nézzük hát meg ezt az ágyat, mi feküdt benne? Az bizonyos, hogy Az elsodort falu, vagy variálva: A világtalan magyar falu hajtőn hajtotta a fiatalságot (minket!) a falura. De ez lett a hatás veszte! A reális falu-kép egészen más volt. Nem volt az a patriarchális életkeret, ami megkívántathatta volna magát. Ha elképzelhető lett volna is, nem lett volna népességeltartó ereje — elégségesen. A falu feleslege városokba, gyárakba húzódott, vagy kivándorolt. Úgy proletarizálódott, hogy nemcsak elszegényedett, hanem ipari munkássá is vált, nagyobb látókörrel és öntudattal. És prole- tári mivoltában kívánt emelkedni. Szabó Dezső roppant tévedése, hogy a két alapvető osztály egymásba növését nem látta, nem volt hajlandó észrevenni. Szabó patriarchális parasztja feudális képződmény kapitalizálódó világ közepette. Ezt a világot meghaladva le kellett bontania, erre kellett készülnie, nem pedig visszahúzódnia patriarchális múltjába, ami idealizálva sohasem létezett. Böjthe János nem maradhatott tartósan „hálótársa” a fiatalságnak. Ellenben annál mélyebb ágyat feküdött ki Szabó Dezső két hatása. Az egyik a középosztály kritikája volt. Nálunk, az idegen országban köny- nyebben ment ez, mint az anyaországban. A középosztály ugyanis elvesztette létbeli támasztékát, az államot. Úrhatnámsága légüres térben állott. Mégis sokszor megkísérelte, hogy az államot vegye igénybe a nép felé közeledő fiatalság ellen. A falu járó fiatalokat saját tanáraik jelentget- ték fel (titkosan!) a csehszlovák iskolai hatóságoknál, amelyeket pedig gyűlölt bennük az irredenta. A cselszövés középosztályi tulajdonság lett a kisebbségi helyzetben. A felszabadulás után derült ki, hogy a középosztályi elemek a Horthy Magyar- országnak is rendszeresen jelentgettek. A fiatalság jó érzékkel fordult szembe a középosztállyal. Szabó Dezső jól indított. De az eredmény túlnőtt az ő pamflettjein, az erdélyi Korunk hasábjain tanulmányokban csapódott le. Szabó Dezső jól indította a fiatalság germángyűlöletét is. Érsekújvártól Ungvárig és Munkácsig eleven múltja volt a német elnyomás emlékeinek. De ez az attitűd a fiatalságban minden imperialista függés kritikájává szélesedett, s pozitív vetületében a kelet-európai kis népek szolidaritásához vezetett. Értékes példája volt ennek az a koszorú, amelyet a szlovákiai magyar ifjúság 1930. március 15-én Budapestre küldött, Petőfi Duna-parti szobrára, a kelet-európai kis népek színeivel és egy vörös szalaggal díszítve. Szabó Dezső nem kereste a kibontakozás módjait, megmaradt az epeömlő kritika határain belül. Itt kapatta magát szélesebb távlatokra. Gömbös Gyula miniszterelnökről ezeket írja egy helyen: „Égy strucc gyomra putirán elzárkózottság ahhoz az „újkoregyveleghez” képest, mely felözönlik a kormányelnök úr ernyedetlen Mussolinikemal- hitlerkossuthapánkságában” („A mai magyar politikai horizont”, Budapest, 1936). A fiatalság Szabó Dezső kútjainál mindig megtölthette magát a legmagasabb oktánszámú germángyűlölettel. Rossz rágondolni, mi történik vele, ha a pesti pincék nem rejtik el. Vagy idült antiszemitizmusa tán megmentette volna? A kisebbségi magyar fiatalság nem hált az ő antiszemitizmusával sohasem. Nemcsak elvi okai voltak ennek. A Sarló zsidó fiúkat is tudott tagjai sorában. A zsidóság a felsővidéki városokban nagyjában-egészében haladó képlet volt. A legkeletibb részeken a zsidóság teljes társadalmi képletet mutatott, földműves, munkás és kisiparos alaprétegekkel. A munkáspártok soraiban is sok volt a munkászsidó, jobban mondva: a zsidó munkás, proletár. Ivan Olbracht nyomort mérő ónja a kárpátaljai zsidóság életében merült a legmélyebbre. Móricz Zsigmond Szabó Dezső után lépett be az életünkbe. De őt nem a Budapestre szakadt s onnan hazajáró egyetemisták hozták. Saját maga jött mihozzánk 1927 tavaszán. Elsősorban is nekünk, elsőéves falujáróknak írta „Gyalogolni jó” című buzdítását (megjelent A Mi Lapunk 1927, márciusi számában). Másodjára pedig egy hónap múlva, 1927. április 3-án itthoni főiskolások vártak rá a komáromi Duna-híd szlovákiai oldalán. Megjött Simonyi Máriával, és Komáromtól kezdve Érsekújváron, Pozsonyon, Léván, Losoncon, 94
