Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - KRÓNIKA - Don Diego De Estrada: Bethlen Gábor udvarában
az ágyfüggönyt, de a fejedelem úgy kívánta, hogy én húzzam be. Mély meghajlásokkal távoztam; akkor a szobámba vezettek, mely voltaképpen egy kétfelé osztott benyíló volt, mindjárt a fejedelem szobája mellett, hogy reggel-este kéznél legyek az öltözésnél és a vetkőzésnél; ezt maga a fejedelem rendelte így, amikor befejeztem a vetkőztetést, jóllehet, mivel az ő nyelvükön beszélt, én semmit sem értettem a szavaiból. Elégedettem aludtam; reggel bevezették hozzám a két szolgámat, hogy felöltöztessenek, miután ezüsttálakban megmosakodtam. Felöltözvén a fejedelem hálókamrájába mentem egy másik ruhával és a hozzá való ékszerekkel. A fejedelem, ki akkorra felébredt már, parancsolta, hogy lépjek be, majd miután hódolattal köszöntöttem, megcsókolván a kezét, melyet ő maga nyújtott felém, ékes és elegáns latin nyelven elmondotta, hogy igen kedvére vagyon személyemet maga mellett látni, mivelhogy sokat hallott talpraesettségemről és sokféle dolgokban való ügyességemről s jártasságomról. Azonfelül pedig, ismervén a spanyol nemzet hűségét, jobban is szereti, hogy ím egy spanyol szolgálja, lévén az ő nemzetjebélijei oly kevéssé hűségesek, hogy egy esztendő leforgása alatt három fejedelem is sírba szállt közöttük; ám ő a maga bátorságával és bölcsességével immár a tizennegyedik éve ül a fejedelmi székben. Szolgálatába ajánlottam magam, majd minekutána egy darabig elbeszélgettünk utazásomról, fölkelt, és két belső apród meg az én segedelmemmel felöltözött; s épp amikor kikelt az ágyából, beléptek a többiek is. Valamennyien ünnepélyesen hűséget esküdtünk neki; és akkor én egy teljes kényelemmel berendezett házat kaptam tőle. Ám míg a többi nemesember hetente egyszer szolgált neki, én naponta segítettem a vétkezésnél s az öltözésnél. A fizetségem napi két tyúk, egy gúnár, hat font hús, két pint bor, négy fehér és nyolc fekete kenyér volt. Meghagyva, hogy naponta három fogást kapjak az asztaláról is. Még azon a napon jelentették neki, hogy a város alá hozták a ménesét. Ő kiment, hogy megtekintse, s a véleményemet tudakolta, hogy melyik csikót találnám a legmegfelelőbbnek személye részére; én kiválasztottam a csikót, és délután már ott is találtam a tornácom előtt, a lovászlegénnyel együtt, ki azt a parancsot hozta, hogy válasszak kedvem szerint szerszámokat hozzá. Ámultak ám erősen az én derék olasz, német s francia társaim, s nem akartak hinni a szemüknek, hogy oly hamar és oly nagy méltóságra jutottam a palotában, a fejedelem számtalan kegyének örvendve. A fejedelem pedig hamarosan kijelölte a leckeórákat, mikor is senki emberfia nem zavarhatott bennünket; ő alaposan kikérdezett engem az itáliai és a spanyolországi módiról, illemről és szokásokról, miket is én apróra leírtam neki, és ő tetszéssel hallgatta, kérdésekkel és ellenvetésekkel fűszerezvén a hallottakat. Ilyképpen múlattuk az időt, amíg el nem közelgett farsang utója, amikor is összehíván a parlamentet vagy országgyűlést, a fejedelem Álba Júliába, vagyis Belgrádba ment, udvarába és szálláshelyére, miért is megbízott vele, tanítanám meg mind a palota belső személyzetének, mind a többieknek, hogy miképpen kell szolgálatokat ellátniok a mi szabályaink és szokásaink szerint, ami nem csekély munkámba került. Megtörténtek az ünnepi előkészületek az országgyűlésre és a farsangra; s mindjárt az első estélyen a fejedelem megparancsolta, hogy én is táncoljak, csakúgy, mint a többi nemesember és báró, a fejedelemasszony pedig legkedvesebb udvarhölgyét adta páromul, egy származásra igen előkelő, tizenöt esztendős leánykát, aki attól fogva állandó párom volt a táncban. Ez a bárónő hét hatalmas mezővárosnak volt a gazdája, amiket azonban a császár elkobzott atyjától, mivelhogy atyja lutheránus vallású volt; ki is utóbb a fejedelemhez menekült, s ott is halt meg nála, hátrahagyván a leánykát a fejedelemasszonynak; és ez a leányka szépsége, bája és előkelősége folytán valóságos Isten ajándéka volt. Evvel a leánykával táncoltam hát, s amint a fejedelem meglátta, hogy mely igen másképpen táncolok, mint az ő szilaj nemzete, a főrangú urakhoz fordulván ígyen szólott: „Valljuk be: barbárok vagyunk.” És hozzám küldött, üzenvén, hogy a fejedelemasszony kéri, táncoljak egymagám. Eljártam hát egymagámban egy gagliardát sok daseóval, mudanzával s vueltával, s a legvégén öt cabriolával; min éppen nem kell csodálkozniok, hiszen az esküvőm napján bíz százszor is megcsináltam. Olyan nagy volt a fejedelem öröme, hogy megölelt, s a többi főrend is hasonlóképpen tett, mivel arrafelé még sosem láttak ehhez hasonlatos dolgot. Vacsora után a fejedelemasszony szobájába hívattak, ahol a fejedelem is ott volt; s akkor a fejedelemmé megkért, tanítsak meg neki néhánytáncot, mit jobban szeretne tudni, példának okáért a pava- ne alta y baját, a tardiónt, a rastrót, a gagliardát és a canariót; mit én meg is tettem, betanítván egy tetszetős táncot hat lovagnak és hat hölgynek; ez a hat hölgy pedig Sternberg kisasszony, egy gyönyörűséges zsidónő, a fejedelem unokahúga, egy grófnő, valamint a fejedelem fivérének és az unokaöccsének felesége volt; az urak a fejedelem két unokaöccse, István gróf, a sógora [Zólyomi Dávid], Rákóczi gróf és én voltunk. E táncban a fejedelem nevének betűit is megformáltuk, s oly csodálatosképpen sikerült, hogy úgy ünnepelték, mint valamely sosem látott dolgot. Megtanítottam huszonnégy apródnak a gagliardát és a paseókat is; valamennyien nemesifjak voltak, és igen tetszetős külsejűek, s én megcsináltam velők a sorompós és a pálcás táncot is, amit gyönyörködtető zeneszóra, számos pengetős hangszernek és trombitának, dobnak, puzónnak, sípnak, kürtnek és fagottnak a hangjára jártak el, mégpedig olyképpen, hogy míg a pengetősök a lehető leghangosabban szóltak, a trombiták, a fúvósok és a dobok csak igen halkan és édesen, csodálatos harmóniába olvadva. Ekkor lépett be a huszonnégy apród, csinos és drága ruhákban, a gagliarda paseóit és cruzadóit lejtve, kezökben fáklyával; és minden cruzado végén egy-egy mudanzát csináltak, belépéskor csakúgy, miként a tánc végén; amikor pedig 84
