Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - KRÓNIKA - Don Diego De Estrada: Bethlen Gábor udvarában

véget ért a tánc, a kellő pillanatban egy udvarias bókkal kilejtettek, ugyanolyan rendben, mint ahogy bejöttek. A zeneszerszámok elhallgattak, s a harci dobok és a harsonák hangjára megkezdődött a második bevonulás is a pálcákkal s a kis bőrpajzsokkal; a táncosok ugrándozva jöttek, mikéntha lovagolnának, és egy hibátlan caracol után hat kis csoportra oszolván s egyik a másikat megrohanván olyan ügyesen röpítették el játéklándzsáikat, hogy se hibázni nem hibázott, se az ütemből nem esett ki egyikük sem. Mikor pedig a lándzsás játék véget ért, nagy hirtelenséggel egy bikának álcázott táncos rontott a terembe, akit azután pikával és lándzsával döföltek, amúgy gyalogosan, szigorúan megszabott ütemre, és mindannyiunknak nem kis mulatságára; s bizony olyan magas volt a jókedv, hogy bár a bika néhány lovagot készakarva a hölgyekre taszított, az egész terem harsogott a kacagástól, a kiáltozástól s a füttyögetéstől. Igen tágas terem volt ez, oly nagy, hogy ekkorát se király, se főpap, se nagyúr házában nem láttam eladdig; mindenre volt hát helyünk bőséggel. Elült a tolongás és a lárma; s ezenközben a lovagok is felöltötték fegyvereiket odakint, és már készen is álltak a bejövetelre; akkor középütt felállították a sorompót, s a lovagok rendben belejtettek bajvívó lándzsáikkal, kecses üdvözlést intvén a hangszerek zenéjére; amikor pedig megszólaltak a harci dobok és a harsonák, valamennyiök nagy örömére kezdetét vette a bajvívás, aminek a vége persze általános kavarodás és felfordulás lett.

Elkezdődött a bál, s engem azon az estén számtalan hízelkedő szóval és drága ajándékokkal halmoztak el: a fejedelemtől egy ruhára való brokátselymet, egy köpenyt, egy nadrágot, egy zekét meg egy aranysujtásos mellényt kaptam, melyeket pedig néki magának készítettek, s mindez együttesen vagy háromszáz escudót ért; a gróf, a fejedelem unokaöccse s első számú örököse egy török módra fel- szerszámozott gyönyörű paripát adott nekem, Péter gróf, a kisebb és kedvesebb, aki Itáliát és Francia- országot is megjárta, azt a ruhát ajándékozta nekem, melyben utóbb a király elé járultam kézcsókra; de a leggazdagabb ajándékot a fejedelemasszonytól kaptam, ki is fejékéről emelvén le három kétágú tollacskát, egy fehéret, egy vöröset meg egy türkizszínűt, egy gyémántrózsával egyetemben, megparancsolta Sternberg kisasszonynak, hogy tűzze a kalpagomra őket. Annak utána megkérte a fejedelmet, hogy hadd legyek a mulattatója, s a fejedelem át is engedett neki, azon feltétellel, hogy az ő szolgálatában is megmaradok. Attól a naptól fogva megduplázta az élelemadagomat és a fizetségemet is. Az ország egész nemessége ott volt ezen az országgyűlésen: tizenhárom gróf, három herceg és hetvenhárom báró, a csatlósaikkal. A fejedelmet mindenki félte és szerette, mert igazságos volt a kormányzásban, az alattvalóival pedig, azonfölül, hogy megvédelmezte őket, nagylelkű és kegyes szívű volt; szívesen megbocsátotta, ha ellene vétettek, de ha az igazság ellen, azt soha; mivel pedig itt az idő, hogy származásáról és életéről szóljak, a magam történetét megszakítván most némi kitérőt teszek.

Ami a személyes tulajdonait illeti, a fejedelem öles termetű, de bámulatosan arányos testalkatú férfiú volt, kiváltképpen a lába és a lábszára volt jól formált; ügyes volt és mindenre elszánt; a feje és az arca nagy, a homloka széles és sima volt; tágra nyílt, nagy szeme szigorú, amikor békés volt, és kegyetlen, amikor haragos; a szemöldöke ívelt volt és dús, a szája nagy, ajkai duzzadtak, a fogai rit- kásak és nagyok, szakálla nagy és őszbe csavarodó, melle és háta széles, a dereka karcsú, külseje szigorú és nem mindennapi erőt sugárzó; eszményien ülte meg a lovat, s a maga módján jeles táncos is volt; az asztalnál nyájas, a társalgásban szellemes, a fogadáson méltóságteljes s a tanácskozásban határozott. A neve Bethlen Gábor volt, amit a mi nyelvünkön úgy mondanának, hogy Gabriel de Bethlen, mivel ők a családi nevet mondják elsőnek, és csak utána a keresztnevet. Ama négy kapitány egyikének leszármazottja volt, akik Scythiából kijőve benépesítették azt a vidéket, néppel töltvén meg ama tartományt, amelyet azelőtt Stuliának ma pedig Siculiának neveznek, és amely Erdély közepén fekszik; és ez ma színtiszta katolikus vidék, legalábbis amaz uraknak a vallása szerint, akik ebben a grófságban valamicske földdel bírnak; mivelhogy a grófi címet ebben a tartományban maga a fejedelem viseli.

A fejedelem egy inkább szegény, mint gazdag báró fiaként született, kinek csupán két városkája és néhány falva volt. Ifjúkorában Magyarországon katonáskodott, három lóval, melyet a saját költségén tartott, és vitézségéért az akkori fejedelem lovaskapitánnyá nevezte ki a török elleni háborúban. A fegyvernyugvások idejét arra használta fel, hogy távoli földeket ismerjen meg; járt Németalföldön és Flandriában, hazatérőben pedig ellátogatott a velencei köztársaságba és más itáliai államokba is. Hamarosan kedvelt embere lett uralkodójának, aki őt küldte ki Havasalföld fejedelme ellen, kit több ízben legyőzött és adófizetőjévé tett. Bethlen Gábor az ország legszebb hölgyét vette nőül, ki gazdag és előkelő származású hölgy volt. Később, fürge esze és rátermettsége okán követségbe küldték a Portához, hol évekig élt igen nagy tiszteletnek örvendve, tekintve hogy mind a szultán, mind a fejedelem felette sokra becsülte; maga a szultán, bölcsességét és éles elméjét látván, atyjának nevezte. Azután meghalt Báthori András, az igazságos és jó fejedelem, és Báthori Gábor avagy Gabriel Báthori követte a trónon. Ez pedig, beleszeretvén fejedelmünk hitvesébe, különféle s nehéz megbízatásokkal Törökországba küldte a férjet, álnokul a becsületére törvén, éppen mikor az leginkább gyarapodott volt a becsületben. És végezetül sikerült is undok vágyát betöltenie egy áruló szolga meg egy gonosz és becstelen társalkodónő segedelmével, kik titkon ajtót nyitottak neki az asszony házában, hová is bemenvén, az asszonyt éppen alva találta, egyetlen könnyű hálóköntösben, mivel a nagy meleg miatt

85