Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Illyés Gyula: Lehet még nemzedék?

ban, ahol a múlt már tisztázott, s világosak legalább a fogalmak, a definíciók. De nálunk a magyar múlt, és a közelmúlt sok vonatkozásban és tekintetben még mindig ködben áll. A magyar sorsmozdulatok, a magyar történelem egy-egy alakját már az ábrázolás folytán rögtön rágalom és vád éri; helyzetek nincsenek tisztázva. Akármennyire kitűnően fogja ábrázolni csak ezt a korszakot, mint magáét ez a nemzedék, ha nem lesz általános szemlélete, (a történelmi szemléletét nemcsak a jelenre, hanem a múltra, s ennek következtében a jövőre is nem teljesíti ki), akkor nem tudja teljesíteni időszerű feladatát sem. Akkor azt mondanám, tanuljatok meg akár angolul, készen beilleszkedni a készbe,abban a hiszemben.hogy bekövetkezhet:a költő hazája széles e világ.

Vannak az irodalomnak — ide kell visszatérnem hát — olyan korszakai, amelyek a nemzedéket nézve jeltelenek. Ez nem azt jelenti, hogy ilyenkor a szellemnek az ereje nem hat tovább: megbénult, meghalt. A szellemi élet olyan, mint a karszti patak. El tud tűnni néha nemzedékekre. Tankönyv mondja, hogy a magyar irodalomnak is voltak korszakai ilyenek. Jellegtelenek, „nemzetietlenek”; de mégis csak addig, amíg váratlanul, majdnem megfrissülve nem bugyogott elő a „folyamat”; mintha a föld alatt még új savakat, új erőt is tudott volna magába gyűjteni; jeltelenné semmisítve történelmileg azt az irodalmi korosztályt, amely alatt a mélyben járt. Biztatni tudlak tehát benneteket, hogy mennyi a lehetőség; de figyelmeztetni is, hogy mennyi a veszélyetek; mennyire lehetséges, hogy nem lesztek nemzedék ti sem.

Itt van valóban — hogy megint kérdésre feleljek — az előttetek járó, a számomra még mindig fiatalnak számító nemzedék, amelyből épp ez az összeállás hiányzott ahhoz, hogy együttesen sokkal jelentékenyebb szerepet töltsön be a magyar irodalomban, mint közös vállalkozás híján. Fölemelt ez a nemzedék hat-hét kitűnő nevet, és nem lett belőlük: összességükből mégsem valami olyan összeforrottság, amilyen volt mondjuk Petőfiék nemzedéke. Vagy a Nyugat nemzedéke; de még, hogy magunkra is mutassak, olyan nemzedék sem, amelyiknek egyik sereghajtója előttetek áll. Tehát nagyobb a feladatotok, a felelősségetek, de az érdeketek is annál, hogy ne keressétek meg azt, ami közös bennetek.

Újabb és újabb papírszeletek még mindig a nacionalizmusról. Nos, nem térek ki ezek elől sem. Igen, az előbbi gondolatsorhoz hozzátartozik még, hogy ez a veszély, a nemzetiségi, a nemzeti türelmetlenség épp Európának ebben a körzetében volt különösen végzetes. Az első világháború pontosan egy megoldatlan nemzeti kisebbségi kérdésből robbant ki. Egy szerb diák lelőtt egy osztrák trónörököst egy szláv területen, ahol, valljuk be, annak semmi történelmi keresnivalója nem volt, főleg nem kihívó módon. Ebből a kezdetben ,,területi”-nek vélt történelmi esetből — épp azért, mert alatta volt ez a nemzetiségi hőanyag — tudjuk, mi történt. A második világháború is egy ilyen, már jelentéktelennek hitt nemzetiségi kisebbségi kérdésből robbanhatott ki; ezúttal egy eszelős diktátor használta föl, mint puskaporos hordó alá gyújtott zsinórt, hogy a Versailles-i szerződések alapjában vétkes intézkedéséből csinálhat magának szörnyű eszközt. Semmi biztosíték, hogy ilyesmi nem ismétlődhet meg harmadszor, századszor. A biztosíték ugyanis az lett volna, ha közben az efféle nemzeti kisebbségi kérdés (ha nem oldódik is meg) valami enyhülést kap. Nem kapott, sőt fokozott fojtást kapott, oly fokú tömítést, hogy az aggódni tudó ember rettegve néz az elé, hol pattan ki olyan szikra, mitől ismét iángtenger lesz a világ. S ha lesz, aki megéri ezt az új képtelenséget, azt fogja mondani: ez előre látható volt. Tehát előre is — eleve is —felelősség, hogy jól ábrázoljuk, ami fenyeget.

Hogyan definiáljuk végülis magát a nacionalizmus szót? A fogalmat szellemi életünk máig nem fordította le magyarra. Elvi fogalmazás, elvont, rendszerezés helyett példabeszéddel élek: történetet mondok. Véletlenül Kecskeméttel függ össze. Ennek a városnak volt vörös katonai parancsnoka Sinkó Ervin, nekem, ha nem is akkori, de ké119