Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Illyés Gyula: Lehet még nemzedék?

Noha nagyon jól tudjuk, hogy a legsúlyosabb válság, a legfigyelemreméltóbb tünettel Írországban keletkezett. Hogy „nyelvében él a nemzet” —elsőül Montesquieu mondta ki. És íme, az írek, noha elveszítették a nyelvüket, izzó nemzeti indulattal fordultak az angol uralom ellen.

Az volt a hit még a huszadik század elején is nálunk is, hogy a nemzetiségi kérdések merőben a józan ész és a gazdasági kérdések függvényei. Ma, századunk végére viszont kiderült már világszerte, hogy ez a legégetőbb kérdés, ugyancsak meghökkentő tünetekkel. Nem ismerem jól az iráni helyzetet, de hangzik vélemény, hogy (igaz, zsarnoki eszközzel, s a maga hasznát nem feledve) a sah a nagy olajjövedelmet a szociális gondok enyhítésére akarta volna fordítani. Szinte tomboló vallási kérdés merült föl ellene. Ehhez hasonló fanatizmussal tombol másutt a nemzeti türelmetlenség, beleértve főleg a nemzetiségi elnyomást; ami itt-ott azzal a csaknem humoros-torz helyzettel társul, hogy némely népek magukba akarnak olvasztani olyan más nyelvű kisebbségeket, amelyeket, noha alacsonyabb rendű, tehát mintegy tisztátlan népnek hirdetnek, mindent elkövetnek, hogy azokkal vérségileg összekeveredjenek.

A materialista nemzetszemlélet elhomályosult. A következő kérdés, a nacionalizmus értelmezése emiatt is homályos: mindmáig kényes. Ha visszanézünk az elmúlt 10—15 évre — remélem, erről nektek nincs emléketek—, vigasztaló, hogy mégis miről lehet ma már élőszóval is, egy ilyen teremben is olyanról beszélni, amiről azelőtt nem adhatott az ember hangot anélkül, hogy rögtön a vádaskodásnak, a káromlásnak, a tudományos lenézésnek az áradata ne dőlt volna rá. Bizonyos eszmei frontok tehát megmozdultak, úgy, hogy a ti nemzedéktek sok tekintetben csaknem üres terepen mehet előre. A régi agyagszobrokat szétmosta az idő. Idetartozik az a fölvetett kérdés is, hogy mi marad meg — marad-e egyáltalán — időtálló mű a téves fogalomkultuszok idejéből. E téren gyakran túl szigorú a szemlélet. Hiszen abban az időben igen sok jóakaraté, jóhiszemű költő szolgált teljes írói fölkészültséggel olyan irányvonalat, olyan eszméket is, amikről kiderült, hogy bizony porlatagok. Ezek a költemények és ezek az írásművek esztétikailag mégis tartalmaznak értéket is; az a suta kép áll tehát előttetek, hogy az esztétika tart fönt még ebből a korszakból is műveket, nem pedig az a szemlélet, amely (nem kell mondanom, Zsdanovtól kezdve meddig terjedően) egy új esztétikát is akart adni.

A következő hozzám intézett kérdés, amire kapásból kell felelnem: itt áll egy új irodalmi nemzedék; szerintem egyszerre igen szerencsés helyzetben, és igen súlyos feladattal. A terület úgyis akadálytalanul a tiétek, hogy nem említhettünk a nemrég annyi gyanúval fogadott magyar sorskérdések közül tán már egyetlent sem, amit nem fogadnának ma minden fórumon azzal: lássuk, mi is az tulajdonképpen. Nemegyszer leírtam, optimistán nézem ennek az egész kérdésszövevénynek az alakulását. Beleértem én magam a határon túli magyar anyanyelvűek kérdését is. Ez fokozatosan olyan világproblémává alakult már (mert nemcsak a mi ügyünkről van szó), hogy itt a világ- szemlélet változása, fejlődése fog a segítségére sietni mindannak az imént tréfásan ábrázolt beolvasztási, népelnyomási, népnyelvpusztítási áramlatnak is, aminek bizony a magyar nyelv súlyos áldozata lehet. De magam, én, ismétlem, igenis bizakodva nézek előre; mégis és máris sokat tudok jót Ígérni akár jóslatként ennek a ti nemzedékieknek. De ugyanakkor óriási tétre tudom figyelmeztetni e nemzedék íróit: vagy végeznek ők is valamit, vagy vállalnak részt a föladatból, vagy jeltelenül elmegy ez a nemzedék az irodalom és a nemzet történetében. Itt volt számára az alkalom, itt volt előtte égő problémaként a lehetőség. De ez már megint új kérdésszövevény, úgy van. A „történetiség” kapcsolata a nemzet és az irodalom életében.

Ehhez nem elég az, ami itt elhangzott, hogy már a puszta helyzetábrázolás is történelmi szemlélet. Ez akkor volna nagyon igaz, ha Angliában élnénk, vagy olyan állam118