Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Móser Zoltán: "Látjátok feleim…"
Móser Zoltán „Látjátok feleim..."* Egy Kecskemétre küldött „Anna-levél” (Tavaly a Kincskeresőben egy sorozatot kezdtem írni Kodály Zoltánról s a magyar népművészetről, kultúráról. Ott már megjelent a magyar népzenéről írt rész. A mostanit ez elé szánnám: azt próbálom körbejárni, kitapogatni, hogy mit is jelent magyarnak lenni...) I. „Ősemük” Nézd, Anna, Vidróczki kapcsán a minap egy különös tablóról írtam nektek. Ezen betyárok fényképei láthatók. Most egy másik tablót vennék elő: ezen „ősemük”, a Ti őseitek vannak. A középkor emberének illett tudnia ötödizeglen a felmenő családfáját: ezért — s hogy saját adósságomat is törlesszem —, Borbála születése után elkészítettem Néktek ezt a tablót, ami aztán hozott meglepetést, tanulságot is bőven. Kezdjük születési helyetekkel, Szombathellyel. A város toronyházának 11. emeletén, ahol Popáék laknak, töltöttétek az első heteiteket. Innen, az erkélyről messze ellátni: szemben az Irottkő, aljában kis falu, ma már Ausztriához tartozik: Rechnitz, valaha Rohonc volt a magyar neve. Ellenkező irányban jól látszik a jáki templom kettős tornya. Azon túl, — a fák takarják csak — három falu. Nagyköl- ked, Szenpéterfa s a Pinka folyó túlsó felén — ma szintén Ausztriában — Monyorókerék (Eberau). Azért sorolom fel ezeket a helységeket, mert mindegyik helységhez közöd van! Rohoncon a Papi töltötte gyermekkorát, s a Gergelits őseid felmenő ága is innen származtatható — úgy 200 évvel ezelőtt innen ment egyik szépnagyapád apja a Vág völgyébe. Monyorókeréken született Móser dédnagyapád, aki gyermekkorát Nagykölkeden töltötte. Szentpéterfán kötött házasságot 1866-ban üknagyapád, Móser Vince 37 éves uradalmi orvos, sebély a 23 éves Szele Máriával, Kirschlechner Matild és Szele Ferenc szombathelyi boltos, majd zsellér leányával. Tehát az egyik szépnagyanyád és szépnagyapád is szombathelyi volt. Egy másik szépnagyapád, egy pékdinasztia megalapítója pedig Doborjánban (ma Ausztria: Raiding) született, ugyanott, ahol Liszt Ferenc csak 29 évvel később, 1840-ben. A fentiek után még hadd írjak le néhány helységet, melyek őseid útját jelzik: Felsőbánya (ma Románia, Mérk), Nyirbakra (Szabolcs m.), Tótmegyer, Nagytapolcsány és Érsekújvár (ma: Szlovákia), Villány (Baranya m.) Cece, Hőgyész és Tevel (Tolna m.) Ságvár és Balatonendréd (Somogy m.) „Ősemük, a nevek, 110 ősöd neve német, sváb, osztrák, szerb, lengyel, szlovák és magyar származást mutat. Rokonaid — én is csak néhányat ismerek — ma legalább négy országban élnek; és ők ma románok, osztrákok, szlovákok. Romival, másodunokatestvéreddel már nem is tudtok beszélni! Nézd ezt a három képet! Ugye megismered, a Dédnagymama. A képek hátulján ott a neve: Lábadi Bözsi, készült 1925-ben Lemény Erzsébet modern fényképészetében, Nővé Zámky, Forgách ucca 24. A másikon: Alzbeta Lábadyová, Czenky modern fényképészet műtermében, Érsekújvárott, Zrínyi ucca 4. A harmadikon a felirat: Gergelitsová Bozenky, Gergelits Ferenc fűtőházi főnök felesége, 1938-ban. Ugyancsak Czenky műtermében készült üknagyapád fényképe — ugyancsak mozdonyfűtő — hátulján ez áll: Lábady Ján, szül. 1876 — meg. 1954. XII. 24-én, és üknagyanyád képe: Marca Lábadiova, született Sevcsik Mária. Egyszer kimentem megnézni az érsekújvári temetőben, hol nyugszanak őseitek. Bizony ott is hol szlovákul, hol magyarul állnak a nevek. Miért sorolom mindezt el! Egyszer valaki, egy kedves és szigorú művészettörténész figyelmeztetett, hogy vegyek fel valami rendes, magyaros nevet, s ne a Mósert használjam. Talán igaza volt, de lehet, hogy nekem is, amikor maradt minden a régiben. Amikor egyszer Nemes Nagy Ágnesnek elmondtam a családfátokat, azt, hogy milyen ősöket bújtattok idegeitekben, rögtön azt felelte, hogy igen, ez a magyar! Tudod-e, hogy apósod szlovák volt?! — kérdezte egyszer valaki tőlem. Tudom, mondtam, bár eddig eszembe se jutott, mert magyarul beszél, mert itt él, igaz, szlovákul is ugyanolyan jól tud. De ott s akkor juthatott volna különb példa is eszembe, a legismertebb költőnk, Petőfi származása. Apja, a szerb hangzású nevű Petrovitz (kezdetben így írta) István „székálló legény” a Felvidékről származott — családfája Nyitra megyébe vezet —; édesanyja pedig, a kedves kis Hruz Mária a Túróc megyei Liesnóról, aki 25 éves koráig — addig volt otthon — csak szlovákul beszélt. Arany János egyik leveléből tudjuk, hogy Petőfi „atyja felföldi kiejtéssel, de jól beszélt magyarul, anyja nem mindig ejtette tisztán a magyar szót”. De olvasd csak el Illyés Gyula versét, A faj védőit: felvonultatja irodalmunk színe-javát, s egyetlen tiszta magyart sem talál köztük. Tanulsága „a pompás gyuromány”-ról is elgondolkoztató, miként az a két másik példa, amellyel megtoldanám a seregszemlét. A régi magyar széppróza egyik legnagyobb mestere volt Heltai Gáspár. Néhány évvel ezelőtt felkerestem szülőföldjét Erdélyben, Brassó közelében, Nagydisznód és Kisdisznód falukat. Itt még ma is csak németül tudtam szót érteni. S ahogy hazajövet utánanéztem, megtudtam Heltairól, hogy ő is szász származású volt, aki 25 éves koráig csak németül tudott. Tizennégy év eltelik, és ez az ember csodás magyar stílusban írja prózai munkáit 110
