Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Agárdi Péter: Az új írónemzedék és a nemzeti önismeret

az az érzésem: talán sohasem volt olyan erős irodalmunknak a különböző történelmi élményeket egyidejűleg integráló szerepe, mint ebben az évtizedben: Illyés Gyulától Vas Istvánig, Németh Lászlótól Déry Tiborig, Mesterházi Lajostól Juhász Ferencig, Csoóri Sándortól Orbán Ottóig — hogy csak a memoár- és esszéműfaj legújabb termésére utaljak —, egészen a fiatal írónemzedékig. S ha elfogultság is, kimondom: talán nem volt még a magyar irodalomban nemzedék, amely ennyire sokszínű történel- miségtudattál és ennek olyan nyílt megvallásával jelentkezett volna, mint a hatvanas évek végén indultaké.

Bizonyítás és kifejtés helyett csak jelzésként említek néhány nevet annak illusztrálására, hogy mire is gondolok a nemzeti önismeret irodalmi „megalapozásának” sok- arcúságáról, a „végleteket” is elbíró, azokat termékenyen ütköztető és szintetizáló voltáról szólva. A névsor nem teljes, ne sértődjön meg, aki kimarad. S természetesen nem versek, regények, drámák kritikátlan magasztalása, hanem az alkotói élmények és írói törekvések sajátosságainak érzékeltetése a célom. Nos: Kovács Istvántól Dobai Péterig, Utassy Józseftől Veress Miklósig, Balázs Józseftől Nádas Péterig, Ördögh Szilvesztertől Bereményi Gézáig, Annus Józseftől Nagy Andrásig, Spiró Györgytől Kiss Annáig, Csapiár Vilmos mind erősebb történelmi élményeket felvillantó novelláitól Aczél Géza sajátos avantgardos történelmiségéig, Szilágyi Ákos történelmi nemzettudatot nem tagadó, csak felelős kritikával értelmező, s művészileg groteszk hangoltságú „irányától” Nagy Gáspárig, Bari Károlytól Esterházy Péterig, Sumonyi Zoltántól Pintér Lajosig, a határon túli magyar irodalmak históriai levegőjétől a „Keleti Golfáram” nem pusztán kötetet, hanem egyúttal rokonszenves internacionalista törekvést jelentő „mozgalmáig” ívelnek a példák.

Sokfelől hozzuk, hordozzuk és integráljuk magunkba a különböző társadalmi rétegek, családi élmények, világnézetek, tájhangulatok, múlt-elkötelezettség^k történelmi hozadékát. Alakítjuk, teremtjük — ennek az „összecsiszolódásnak” a demokratikus mozgása révén is — mai társadalmi és irodalmi nemzettudatot. Ennek az irodalmi történelemképnek természetesen szembetűnőek a belső vitái, eszmeileg is motivált differenciái. Ám értéke és gazdagsága — s most erre szeretném tenni a hangsúlyt — éppen az összecsiszolódásban, az eleven szembesülésben van — a szocializmus talaján, a mai társadalmi-nemzeti önismeret jegyében. Már csak ezért is igaztalan az az említett megosztás, hogy egyesek — úgymond — a történelemmel foglalkoznak (ezt említik hibáztatva vagy ellenkezőleg: normatív értékként), illetve hogy mások a mai valóság közvetlen, nyers „életábrázolásával” törődnek (s ezt ismét csak egyoldalúan, s nem a mű tényleges értéke felől minősítik pozitívan vagy negatívan).

Visszatérve a nemzeti önismeret és a nemzeti jelleg kérdéséhez, az új írónemzedék és a nemzeti irodalom viszonyához, szeretnék két segédfogalmat bevezetni. Az egyik a mérték, a másik a mérce fogalma. Nyelvérzékem szerint — lehet hogy tévedek — a mérce fogalmához valamiféle matematikailag, de legalábbis pontosan meghatározható viszonyítás kötődik, valami külsőnek a szigorú viszonyítása egy létezőhöz, a megméren- dőhöz. A mérték fogalmán ellenben egy tárgy, egy jelenség lehetőségei és konkrét összefüggésrendszere által kínált, belső igényeiből fakadó viszonykategóriát értek. Vagyis azt, hogy egy adott történelmi szakasz, valóság és irodalom szükségszerűségeihez és lehetőségeihez, s nem valami külső, történetietlen normához mérjük a teljesítményt. Ilyen értelemben a mércét mechanikus fogalomnak, a mértéket pedig dialektikus fogalomnak vélem.

Ha ezeknek a fogalmaknak a segítségével gondolom végig a nemzeti irodalom, önismeret és jelleg kérdését, akkor nemcsak hogy elfogadom, hanem termékenynek is érzem e kategóriáknak a mérték fogalmához való kapcsolását. Vitatom, terméketlennek tartom azonban, ha a mérce értelmében használjuk őket, mert ez egy már lezárult105